A szentatya pénteken reggel fogadta a Pax Romana nemzetközi katolikus egyetemi mozgalom 85 fős küldöttségét a Konzisztórium teremben. Beszédében a „társadalmi igazságosság és az emberi fejlődés” előmozdítására buzdította őket, melynek alapja „a katolikus hit és az Istennek az emberi család iránti szeretettervével harmonizáló világlátás”. A Pax Romana nemzetközi katolikus egyetemi mozgalom 1921-ben született Fribourgban azzal a céllal, hogy tanúságtételével evangelizálja az akadémiai világot.
A 2018-as ifjúsági szinódus tanításával fordult a pápa a diákokhoz és oktatókhoz: „Legyetek a szeretet és a szolgálat forradalmának főszereplői!” Jelenlétük és tevékenységük az akadémiai környezetben, a munkahelyeken vagy a városok utcáin azt szolgálja, hogy együttérzőbb, harmonikusabb és testvéribb világot építsenek, mint ami a mozgalom franciaországi, thaiföldi és kenyai központjaiban is történik.
A globális jellegű és egyúttal helyi elkötelezettség iránti fogékonyság felkészíti a fiatalokat arra, hogy elmélyítsék korunk legsürgetőbb társadalmi problémáinak megértését, és képessé teszi őket arra, hogy mint evangéliumi kovász hatékony változást mozdítsanak elő közösségeikben.
Szinódusi lelkülettel és készülettel a 2025-ös szentévre
A szentatya arra kérte őket, hogy egyénileg és közösségileg is vegyenek részt az egyház szinodális útján, amely együttes haladásból, meghallgatásból, részvételből és elkötelezettségből áll, mindez pedig párbeszéd és a Szentlélek vezette megkülönböztetés révén történik. Ugyanakkor a küszöbön álló 2025-ös szentév a személyes megújulás és a lelki gazdagodás különleges alkalmát kínálja fel mindenkinek az egész egyházzal való egységben. A hívek álhaladása a Szent Kapun Rómában és az összes helyi egyházban arra emlékeztet minket, hogy mindnyájan zarándokok vagyunk, mindnyájan úton vagyunk az Úr Jézussal való mélyebb egyesülés és a rendelkezésére állás hivatása jegyében, amely kegyelmével megváltoztatja az életünket és a világot, amelyben élünk. Ferenc pápa reméli, hogy római találkozójuk megújult inspiráció forrása lesz számukra, hogy a béke, a harmónia, az igazságosság, az emberi jogok érdekében dolgozzanak az irgalom jegyében, majd mindnyájukat Szűz Mária, a Béke Királynője közbenjárására bízta.
Vértesaljai László SJ / Vatikáni Rádió
Fotók: VaticanMedia