Tovább a szinódusi úton: Linzben találkoztak az európai delegáltak

0
231

Három napon át, augusztus 29. és 31. között a szinódusi út fontos állomása volt Linz: az októberben tartandó püspöki szinódus (a szinódusi út II. szakasza) európai delegáltjai közül 25 országból 43 fő találkozott Felső-Ausztria fővárosában azért, hogy közösen vitassák meg a júliusban bemutatott Instrumentum Laborisban (szinódusi munkadokumentum) foglaltakat.

Hasonló előkészítő találkozókat már más kontinenseken is tartottak. A találkozó előkészítésében és lebonyolításában kulcsszerepet játszott Csiszár Klára pasztorálteologus, a Linzi Katolikus Magánegyetem tanszékvezető pofesszora. Az előkészítő csoport tagjai voltak még Német László belgrádi érsek, Christoph Theobald teológiaprofesszor Párizsból és Myriam Wijlens kánonjogász professzor Erfurtból.

A találkozón részt vett többek között az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának (CCEE) elnöke, Gintaras Grušas vilniusi érsek; Német László belgrádi érsek mint alelnök, valamint Matteo Zuppi bíboros, bolognai érsek, az Olasz Püspöki Konferencia elnöke is. A magyar Görögkatolikus Metropóliát Kocsis Fülöp érsek-metropolita képviselte, aki hivatalból tagja a püspöki szinódusnak. Részt vett a találkozón Szabó Péter kánonjogprofesszor is, aki szakértőként segíti a szinódus munkáját. Vatikáni részről a szinódusi titkárság speciális titkára, Riccardo Battocchio is jelen volt, aki a közös munka kezdetén bemutatta a püspöki szinódus munkadokumentumát.

A munka Tomáš Halík prágai pap, filozófus előadása után hat-hét fős csoportokban zajlott angol, német, olasz és francia nyelven, a csoporttagok a munkadokumentum három fő témakörét tárgyalták meg. A munka minden egyes csoportos megbeszélés alkalmával a következő módon zajlott: rövid csend, majd a kulcskérdések megválaszolása.

Az első körben mindenkinek lehetősége volt leírni a munkadokumentumról szerzett benyomásait. Kulcskérdések voltak: „Hogyan ismerhetem fel magamat és egyházamat a munkadokumentum ezen részében? Mi lepett meg, mi gazdagított? Hogyan segít ez a rész az Egyház megítélésében Európában?”

Ezt követően ismét rövid csend, majd a második kör következett, melynek kulcskérdése így hangzott: „Hogyan ismerhetem fel a Szentlelket ebben a beszélgetésben, és mit tanulhatok az Egyház számára a hallottakból?”

Ezután következett az összefoglalók köre és az utolsó kulcskérdés: „Mit hozhatunk mi mint európai egyház ezekből az eredményekből a szinódus októberi ülésére magunkkal?”

A kiscsoportos megbeszélések után az egyes csoportok eredményeit a résztvevők plenáris ülés keretében közösen megvitatták.

Forrás és fotó: hajdúdorogi főegyházmegye / Magyar Kurír

MEGOSZTÁS