Két jubileumhoz: Márton Áron pappá szentelésének századik évfordulójához és a ferences rend centenáriumi ünnepségsorozatához kapcsolódott szombaton, augusztus 31-én a tizenharmadik alkalommal megszervezett Márton Áron-megemlékezés és konferencia Csíkszentdomokoson. Urbán Erik ferences tartományfőnök az ünnepi szentmise szónoka hangsúlyozta: „Márton Áron személyes nagysága és életének sikere abban áll, hogy elfogadta hivatását, a Szentlélekre figyelve és együttműködve az igazság őre, az üldözötteknek védelmezője, népének jó pásztora lett.”
Márton Áron Erdély néhai szentéletű püspöke 1896. augusztus 28-án Csíkszentdomokoson született. A születésnapjához legközelebbi hétvégén évente érte szólnak szülőfalujának templomharangjai. A Márton Áron Múzeum és partnerei – idén a gyulafehérvári érsekség, a Márton Áron Egyesület és a helyi polgármesteri hivatalon kívül az Erdélyi Ferences Rendtartomány – szombaton tizenharmadjára szervezték meg a püspök nevét viselő megemlékezést és konferenciát, amely ezúttal is ünnepi szentmisével kezdődött. A szentmise főcelebránsa Kovács Gergely érsek, ünnepi szónoka Urbán Erik, az Erdélyi Ferences Rendtartomány provinciálisa volt.
Erik testvér prédikációja
1920-ban Csíkszentdomokos határában takartak a Márton testvérek, amikor a fiatal Márton Áron – legalábbis Ágoston nevű öccse visszaemlékezése szerint – váratlanul bejelentette a családjának, hogy jelentkezik a teológiára. A családi gazdaság terheit egyedül viselni kénytelen testvére szemrehányására – „Most mind mennek, de amikor örökölni kell, akkor hazajönnek!” – Márton Áron megnyugtató választ adott: „Ágoston, minden örökségemet rátok hagyom” – olvasható Az idők mérlegén című tanulmánykötet előszavában.
A tágabb értelemben vett Márton Áron-i gazdag örökség gondozása és annak kamatoztatása iránti felelősségérzet hozott össze bennünket a XIII. Márton Áron Emlékkonferenciára. A mai evangéliumi szakasz és a Márton Áron-i örökség fényében az Úr elé állva nem az elért célokról, nem az elért mérföldkövekről, nem a birtokolt tárgyakról fognak kérdezni, hanem a létemről fognak kérdezni: megéltem-e azt, aki lennem kellett. Megkaptam Istentől azokat a lehetőségeket, amelyeket valóra kell váltanom. Megtettem? A „kezdeti tőkét” jól használtam, kamatoztattam? Jó munkatársa voltam-e Istennek, Isten és felebarátaim szolgálatába állítva képességeimet?
Az Isten szövetségeseket és munkatársakat keres. Az Úr, a Gazda bízik mindannyiunkban, ránk bízza a vagyonát, kinek-kinek rátermettségé szerint. Isten bízik bennünk, társul vesz maga mellé. Egyetlen dolgot kér, hogy amit ránk bíztak, azt kamatoztassuk az Isten országáért.
Amikor megérezzük és átérezzük ezen isteni bizalom súlyát, amely nem teher, hanem hajtóerő, képessé válunk arra, hogy kezdeményezzünk, kockáztassunk, kudarcot eltűrjünk, kommunikáljunk, kreatívak legyünk, kapcsolatokat építsünk… Az elszámoláskor nekünk sem kell többet mondanunk, mint amit az evangéliumban szereplő első két szolga mondott: rám bíztad, nézd, ezt tettem vele, ez lett belőle. A Gazda gratulál, mondván: még több bizalmat helyezek beléd, még többet bízok rád. Ez a bizalom spirálja – megérteni és tettekre váltani a Példabeszédek könyvében megfogalmazottakat: „Adj tanácsot a bölcsnek, és még bölcsebb lesz, tanítsd az igazat, s gyarapítja a tudását” (Péld 9,9).
Amikor felismervén elfogadjuk hivatásunkat és küldetésünket Istentől, ezt úgy is mondhatnám, hogy jó irányt választunk életünknek a szűkebb ösvényen haladva, minden megtett lépés a célhoz visz közelebb.
Amikor éltetjük a Mártoná Áron-i gazdag hagyatékot, nem csupán az ő nagyságát szemléljük, hanem ami ennél is fontosabb, lelkiekben közelebb kerülünk hozzá. Amikor a mai szentmisében hálát adunk Áron püspök személyéért és azért, hogy a rábízott talentumokat kamatoztatva felkiáltójellé lett számunkra, ehhez szükséges volt az ő igenje a isteni bizalomra, amellyel elfogadta, és amellyel elfogadjuk a személy szerint Istentől nekünk ajándékba kapott, kamatoztatásra adott hivatást és küldetést. Ez olyan horizontot nyit meg, amelyre a szív titokban vágyakozott, amely felfedi Istenünk szívét és bevezet barátságába, mert ezentúl nincs többé szolga, csak barát. Ez pedig sohasem látott hatalmas fordulat, mely a bizalom forrásává lesz, amely elvezet önmagunkhoz, hogy a lényünk legmélyén felfedezzük a Végtelent, Istent, akit tetteinkben és szavainkban adni akarunk.
*
A 2024-es évben a ferences rend a nagy centenárium keretében Assisi Szent Ferenc stigmatizációját ünnepli, vagyis arra emlékezünk, hogy nyolcszáz évvel ezelőtt Alverna hegyén az Úr látható módon megpecsételte szeretetével az ő szolgáját; Ferenc testén megjelentek az Úr Jézus szent sebei. Ferenc életének kritikus és nehéz időszakában vonult vissza az alvernai hegyi remeteségbe, olyan időszak után, amikor a testvérek túl szigorúnak találták a megírt életszabályzatot, időközben lemondott a rend vezetéséről, megtapasztalta egyes testvérek részéről a kirekesztettséget és a kitaszítottságot… Ferenc az Úrral való mély találkozásban megújultan jön le Alverna hegyéről, hogy befejezhesse mindazt, ami rábízatott. Mi pedig, akik életkorunkból kifolyólag egyre többen leszünk ilyenek, akik Áron püspök „tettrekészségét, akaraterejét, saját lábon való gondolkodását és cselekvését, higgadt megfontoltságát, prudens okosságát” életrajzokból és az őt ismerők személyes elbeszéléseiből ismerjük, kiérezzük, hogy püspöksége négy évtizede alatt többször megjárta „Alverna, a szenvedések hegyét”. Hadd említsek csak néhányat azon tényezők közül, amelyek nyomasztóan hatottak rá: a bukaresti kormány és a vallásügyi titkárságok, a békepapi mozgalom, a II. bécsi döntés, az egyházmegye gazdasági gondjai, az állambiztonsági szervek, a börtönévek, valamint az a sok-sok szellemi, erkölcsi kár, amelyeket mi, fiatalabb korosztály az Áron püspök által leírt sorok között olvasva sejthetünk meg.
Honnan az erő ahhoz, hogy tenni tudta mindazt, ami rábízatott? Szükség volt már fiatal korától a talentumok helyes kamatoztatására, aki úgy lett tanító, hogy előtte jó tanítvány volt, hogy a csoportosan repülő verebek között sasmadárrá váljon, aki a magasban száll és mutatja az utat a magasságok felé. Az ő személyes nagysága és életének sikere abban áll, hogy elfogadta hivatását, a Szentlélekre figyelve és együttműködve – az igazság őre, az üldözötteknek védelmezője, népének jó pásztora lett.
Mindenhez az erőt Isten szeretetébe történő mindennapi belépéséből és e szeretetben történő találkozásokból merítette, amely lépés magában hordozza azt az evangéliumi paradoxont, amikor érte meghalunk, akkor kezdünk el igazán érte és neki élni.
A szentmise után a hívek a Márton Áron Zarándokközpontba vonultak. „A Márton Áron-konferenciát és megemlékezést eredetileg azzal a céllal szerveztük, hogy a néhai püspök nagyon gazdag életútját, életpéldáját, tanításait megismertessük azokkal is, akik nem ismerhették őt személyesen. Kortársai körében rendkívül nagy iránta a tisztelet, de a fiatalabb generációknak már történeti forrásokból kell feltárni az ő életének, munkásságának jelentőségét. Azt, hogy ő miként cselekedett egy olyan időszakban, amely rendkívül sok kihívás elé állította nemcsak az egyházat, hanem bárki olyan szabadon gondolkodót, aki mást gondolt a világról, mint amit a hivatalos ideológia diktált, olyan időszakban, amely nagyon nehéz volt a közösségek számára. Ezekben a helyzetekben Márton Áron püspök olyan intézkedéseket tudott hozni, amelyek akár a mai világunkban is alkalmazhatók, és ezeknek a stratégiáknak a működést próbáljuk kicsit tetten érni” – mondta Lázár Csilla, a Márton Áron Múzeum vezetője, a megemlékezés szervezője.
Kovács Gergely érsek hangsúlyozta, ezen a rendezvényen Márton Áron üzen tisztelőinek. „Ezúttal nem érkeztem semmilyen üzenettel, annál is inkább örömmel megemlékezni jöttem. Igazi öröm van bennem azért, mert immár ez a tizenharmadik alkalom, és meg vagyok győződve, hogy ezek a rendezvények, megemlékezések segítenek abban, hogy Áron püspök úrnak a gazdag hagyatékát, örökségét tovább tudjuk vinni, de ugyanakkor minél jobban megismerni. Megfigyeltem a szentmisén, és nagyon jó volt látni, hogy nemcsak helyiek vannak itt, hanem más helyről is eljönnek, és valamiképpen megerősítést kap az, hogy Áron püspök tisztelete élő” – részletezte az egyházmegye főpásztora.
„Erdélyben a ferenceseket leginkább az evangelizációs, missziós munka jellemzi, kevésbé az oktatás, mint például más rendtartományokban. Persze ez nem zárja ki, hogy voltak iskoláink, illetve kollégiumaink, ahol a testvérek tanítottak is, de a testvérek nagy része a plébániákon és a templomigazgatóságokon szolgált, illetve számos testvér volt, akik népmissziós szolgálatot is elláttak. A lelkipásztorkodás szorosan összefonódik a főegyházmegye híveivel és így a főpásztorral is, illetve a ferences papszenteléseket is 1960-ig Márton Áron püspök végezte. Akkor volt az utolsó ferences papszentelés. A levelezésekből, illetve a fennmaradt jegyzetekből világosan látszik, hogy kölcsönös volt a tisztelet a főpásztor és a ferencesek részéről, még akkor is, ha voltak esetleg konfliktusosabb vagy nehezebb kérdések, amelyet meg kellett oldaniuk. Mindig látszott, hogy a főpásztor kedveli a ferenceseket, örvend a munkájuknak, ugyanakkor a ferencesek is nagy szeretettel és tisztelettel viseltettek a főpásztor irányába” – mutatott rá Urbán Erik ferences tartományfőnök Márton Áron és az ő tevékenységének idejében szolgáló ferencesek viszonyára.
A konferencia kezdetén Beke Mihály András, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának első beosztott konzulja, Kovács Gergely érsek és Cristiana Marinelli, Márton Áron szentté avatási eljárásának olaszországi ügyvivője köszöntötte az egybegyűlteket. A posztulátor a szentté avatási eljárás jelenlegi helyzetét ismertette. „Megírtuk a pontosításokat, a válaszokat, amelyeket az eddig összeállított anyaggal kapcsolatosan kért a dikasztérium. Ez még a tavasszal megtörtént. Nagyon részletes anyag, kimerítő érvekkel alátámasztva. Leadtuk, bemutattuk, és most várjuk, hogy a dikasztérium értékelje. Reménykedünk, hogy minden pontra a legjobb tudásunk szerint válaszoltunk, ha a döntés kedvező lesz, az ügyben lesz továbblépés” – hangsúlyozta Cristiana Marinelli.
A konferencián Marton József nagyprépost, egyháztörténész, professzor Márton Áron papi hivatása, Seres Attila történész, a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár tudományos főmunkatársa Lengyelek Erdélyben a két világháború között. Márton Áron és a lupényi egyházközség ügye, Nagy Mihály Zoltán, történész, a Román Nemzeti Levéltár Bihar Megyei Kirendeltsége főlevéltárosa Márton Áron a papi ideálról az 1940-es években címmel tartott előadást. Az erdélyi ferencesek lelkipásztori szolgálatáról és kihívásairól – Boros Fortunát OFM tartományfőnöksége ideje alatt – Guia Hugó, csíksomlyói ferences szerzetes, a ferences papszentelésekről – Márton Áron püspöksége idején (1939–1960) – Urbán Erik ferences tartományfőnök referált.
Hegedűs Enikő művészettörténész, egyházművészeti referens Márton Áron és az erdélyi ferencesek közös szándéka a templomok és kolostorok ügyében, míg Tamási Zsolt-József történész Márton Áron és a marosvásárhelyi ferences templom lebontása címmel tartott előadást. A konferencia végén – Nagy Zoltán székelyudvarhelyi hitoktató közreműködésével – hangfelvételeket és képeket vetítettek Márton Áronról és a ferences kortársairól.
Szöveg és fotó: ferences sajtószolgálat
