Mit ad az istenhit az ember életéhez? Erről elmélkedik Kaufmann Renáta Mária, aki katolikus keresztény pedagógusként a nyári szünetben a hittel kapcsolatos gondolatait osztja meg az olvasókkal.
Nemrég olvastam Dietrich Bonhoeffer német evangélikus lelkész és teológus gondolatát, miszerint „Isten az ember nélkül is Isten. Az ember Isten nélkül – semmi.” Elkezdtem azon gondolkodni, hogy én hogyan tudom értelmezni, illetve jelentéssel megtölteni a magam számára ezt az idézetet.
Számomra az istenhit lényege elsősorban a szeretet, tehát hitem a szeretetnek a legigazibban történő megvalósulását is jelentheti.
Az istenhittel, a keresztény értékrenddel szüleim már egész kiskoromban megismertettek. A rosszalló megnyilvánulások ellenére óvodás koromban (a ’80-as évek elején) beírattak hittanra, emellett példaként jártak előttem a hitélet terén, elsősorban édesanyám, akitől Istennek hála a mai napig látom, hogy az istenhit mennyi szeretettel jár együtt.
Az elsőáldozásra készülve a hittanórákon aztán megtanultam, hogy azért akarunk áldozni, mert Jézus szeret minket és mi is szeretjük őt. Ezt a szeretetet érzem át ma is a templomokban, ahol testvéri közösségben részesülhetünk Jézus szeretetlakomájában.
Tovább gondolva, a fenti idézet számomra azt is jelenti, hogy életünk, létünk alapja Isten. Isten teremtett minket embereket, és olyan szeretettel fordul felénk, amely határtalan, amelyre csak ő képes. Az isteni szeretet ember nélkül is létezne tehát, de az embernek szüksége van Isten gondviselő szeretetére a világban való létezéshez, illetve az örök boldogság elnyeréséhez, amely isteni szeretet nélkül nem is lenne lehetséges.
Isten szeretete az emberek iránt tökéletes szeretet. A mi szeretetünk Isten felé pedig csak akkor lehet tökéletes, ha Istent önmagáért szeretjük, azaz azért, mert ő a végtelen jóság, nem pedig azért, mert valami jót várunk tőle, illetve tőle várunk segítséget, ha szorult helyzetbe kerülünk.
A nemhívők részéről tapasztaltam már olyan véleményt, hogy a keresztény hit az életben csak felesleges gát. Szerintem éppen ellenkezőleg, ugyanis a hit megmutatja, hogy az élet különböző helyzeteiben hogyan találjuk meg a helyes utat, válaszút előtt állva jól döntsünk.
Az isteni szeretet tökéletessége segít abban is, hogy embertársainkat önmagukért szeressük, illetve fogadjuk el, tehát ne csak azért legyünk valakivel, mert valamit akarunk tőle.
A hit segíthet a helyes önismeret kialakításában is. Jómagam próbálom magamat nem túlbecsülni, viszont nem szeretnék kishitű sem lenni magammal szemben. Szeretném tisztán látni hiányosságaimat és képességeimet, törekszem az egészséges önbizalomra. Ebben általában a lelki tükör, azaz a lelkiismeret-vizsgálat segít. Az a tapasztalatom, hogy érdemes kérni a Szentlelket, hogy világosítsa meg értelmünket. Akár valamely célnak az elérése miatt, akár azért, hogy helyesen tudjunk gondolkodni magunkról és másokról.
Sajnos tapasztalhatjuk, hogy hiába él az ember becsületes keresztényként, mégis ki van téve mások támadásának. Ennek oka általában az előítélet, a gyanakvás, a rossz feltételezése. A hit abban segít ilyenkor, hogy meg tudjuk védeni saját becsületünket, illetve meg tudjunk bocsájtani az ellenünk vétkezőnek, fordított esetben viszont tudjunk bocsánatot kérni attól, akit esetleg mi bántottunk meg.
A mai világban véleményem szerint a hasznos és teljes élethez elengedhetetlen a keresztény hit. Fontos, hogy ne alkudjunk meg a negatív körülményekkel, a felgyorsult, virtuális világból érkező, minket érő negatív hatásokkal. Szerintem a hit segítségével arra jó törekedni, hogy józan mérlegeléssel, problémáink Isten akarata szerint történő megoldásával döntsünk életünk egy-egy nehéz helyzetében.
Kedvenc hittankönyvemből származó idézettel zárom gondolataimat, melyre jómagam is törekszem az életben: „Akkor vagyunk igazán értékes emberek, ha teljesítjük kötelességeinket, gyakoroljuk a szeretetet, és lehetőségeinkhez mérten kibontakoztatjuk képességeinket.” (Nemes György, Mácsik Márta: Isten útján. Szent István Társulat, Budapest, 2010, 117.)
Kaufmann Renáta Mária
