A szentatya az augusztus 28-i általános kihallgatáson megszakította a Szentlélekről szóló katekézissorozatát, s az elvándorlók és menekültek szeptember végi világnapjára gondolva a migránsok megsegítésének szükségessége mellett emelt szót.
Ma elhalasztom a szokásos katekézist, és szeretnék megállni, hogy azokra az emberekre gondoljunk, akik – ebben a pillanatban is – tengereken és sivatagokon kelnek át, hogy olyan földre juthassanak, ahol békében és biztonságban élhetnek.
Tenger és sivatag: ez a két szó sok tanúságtételben jelen van, melyet akár migránsoktól, akár az őket segítő emberektől kapok. És amikor „tengert” mondok, a migrációval összefüggésben óceánra, tóra, folyóra és mindenféle veszélyes víztömegre egyaránt gondolok, melyen sok testvérünk és nővérünk átkelni kénytelen szerte a világon, hogy elérje úti célját. A „sivatag” pedig nemcsak a homokdűnékből álló vagy a sziklás sivatagot jelenti, hanem az összes járhatatlan és veszélyes területet, az erdőket, dzsungeleket, sztyeppéket, ahol a migránsok egyedül, magukra hagyatva vonulnak. Migránsok, tenger és sivatag. A mai migrációs útvonalakhoz gyakran tengeren és sivatagon való átkelések is tartoznak, melyek sokak számára halálos kimenetelűnek bizonyulnak. Ezért ma ennél a drámánál, ennél a fájdalomnál szeretnék elidőzni. Ezen útvonalak némelyikét jobban ismerjük, mert gyakran reflektorfényben vannak; más útvonalak, a többségük, kevéssé ismertek, de nem kevésbé forgalmasak.
Sokszor beszéltem már a Földközi-tengerről, mert Róma püspöke vagyok, és mert emblematikus: a mare nostrum, a népek és civilizációk közötti érintkezés helye, temetővé vált. És a tragédia az, hogy sokan, az elhunytak többsége megmenthető lett volna.
Világosan ki kell mondani: vannak emberek, akik módszeresen és minden eszközzel azon dolgoznak, hogy a migránsokat visszautasítsák! És ez, ha tudatosan és felelősen teszik, súlyos bűn. Ne feledjük, mit mond a Biblia: „A jövevényhez ne légy kegyetlen és ne sanyargasd!” (Kiv22,20) Az árvák, az özvegyek és az idegenek a voltaképpeni szegények, akiket Isten mindig védelmez, és kéri, hogy mi is védelmezzünk.
Sajnos egyes sivatagok is migránstemetőkké válnak. Gyakran itt sem „természetes” elhalálozásról van szó. Előfordul, hogy kimondottan a sivatagba viszik és otthagyják őket… A műholdak és drónok korában vannak olyan migráns férfiak, nők és gyerekek, akiket senki sem láthat: elrejtik őket. Csak Isten látja őket és hallja a kiáltásukat. Ez civilizációnk egyik kegyetlensége.
A tenger és a sivatag jelképes értelmet hordozó bibliai helyek is. Nagyon fontos helyszínek a kivonulás történetében, a nép nagy vándorlásában, melyet Isten Mózes által vezetett Egyiptomból az ígéret földjére. Ezek a helyek az elnyomás és rabszolgaság elől menekülő nép drámájának tanúi. A szenvedés, a félelem, a kétségbeesés helyszínei, ugyanakkor a szabadulás felé vezető átkelés helyszínei is – és hány ember kel át manapság tengereken és sivatagokon, hogy szabadulást nyerjen! –, az átkelés helyszínei a megmenekülés, a szabadság elérése és Isten ígéreteinek beteljesedése felé.
Van egy zsoltár, amely az Úrhoz fordulva azt mondja: „Tengeren vitt át utad, nagy vizeken vezetett át ösvényed” (77,20). Egy másik zsoltár pedig így énekel: „A pusztában vezérelte népét, mert irgalma örökkévaló” (136,16). Ezek a szent szavak azt mondják nekünk, hogy Isten maga is átkel a tengeren és a sivatagon, hogy kísérje népét a szabadulás útján; Isten nem marad távol, nem, osztozik a migránsok drámájában, Isten velük van, velük szenved, velük sír és remél. Ma érdemes erre gondolnunk: az Úr a migránsainkkal van a mare nostrumon, az Úr velük van, és nem az őket visszautasítókkal.
Testvéreim, egy dologban mindannyian egyetérthetünk: a mai migránsoknak nem kellene azokon a halálos tengereken és azokban a halálos sivatagokban lenniük. Ezt azonban nem a törvények szigorításával, a határok militarizálásával, visszautasítással fogjuk elérni, hanem a migránsok biztonságos és legális beutazási útvonalainak bővítésével, a háború, az erőszak, az üldöztetés és a számos természeti csapás elől menekülők menedéktalálásának megkönnyítésével; a migráció igazságosságon, testvériségen és szolidaritáson alapuló globális irányításának mindenféle módon történő előmozdításával. Továbbá azzal, hogy egyesítjük erőinket az emberkereskedelem elleni küzdelemben, hogy megállítsuk az emberkereskedő bűnözőket, akik könyörtelenül kihasználják mások nyomorúságát.
Kedves testvéreim, gondoljatok a sok migráns tragédiájára: hányan halnak meg a Földközi-tengeren! Azzal szeretném zárni, hogy elismerem és dicsérem a megannyi irgalmas szamaritánus elkötelezett munkáját, akik mindent megtesznek a sebesült és elhagyott migránsok kimentéséért és megsegítéséért a reményvesztett emberek útvonalain, mind az öt földrészen. Ezek a bátor férfiak és nők annak az emberiségnek a jelei, amely nem hagyja magát megfertőzni a közömbösség és a leselejtezés gonosz kultúrájától. Közömbösségünk és leselejtező magatartásunk öli meg a migránsokat!
Azok pedig, akik nem tudnak a segítőkhöz hasonlóan „a frontvonalban” állni – gondolok itt arra a sok jó emberre, akik ott állnak a frontvonalban, a Mediterranea Saving Humans-ra és sok más egyesületre –, ettől még nincsenek kizárva ebből a civilizációs harcból: mi nem állhatunk a frontvonalban, de nem vagyunk kizárva; sokféleképpen hozzájárulhatunk ehhez a harchoz, mindenekelőtt imával. És hadd kérdezzelek meg benneteket: ti imádkoztok-e a migránsokért, azokért, akik azért jönnek földjeinkre, hogy megmentsék az életüket? Ti el akarjátok-e őket üldözni?
Kedves testvéreim, egyesítsük szíveinket és erőinket, hogy a tengerek és a sivatagok ne temetők legyenek, hanem olyan terek, ahol Isten a szabadság és a testvériség felé vezető utakat nyithat!
Fordította: Tőzsér Endre SP, Magyar Kurír
