Harmincéves az Élet a Lélekben plébániai imacsoport

0
1389
Zsúfolásig telt a templom hálaadó keresztényekkel. Fotók: Palkó-Gyöngyösi Tibor

Németországból az ulmi magyar közösségből, Szatmárról, Kolozsvárról, a Gyergyói-medencéből, Maros, Hargita és Kovászna megye több helységéből érkeztek vendégek, hogy együtt ünnepeljék a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király-templomban a Bajcsi Tibor gondnok vezette Élet a Lélekben plébániai imacsoport harmincéves születésnapját.

A zsúfolásig megtelt templomban augusztus 17-én, szombaton több mint hétszázan vettek részt az egész napos lelkinapon. A programot rózsafüzér ima, két előadás, tanúságtételek, gyógyító imaszolgálat, szentségimádás és hálaadó szentmise gazdagította.

A rendezvényre érkezőket mosollyal és öleléssel köszöntötték a templom kapujában, majd mindenki kapott egy piros szívecskét, a hátán egy szentírási idézettel, amit a ruhára tűztek.

A rózsafüzér ima után Bajcsi Tibor közösségi vezető köszöntötte a különböző felekezetű résztvevőket, majd beszélt a kezdeti nehézségekről, amikor házi csoport alakult 1991-ben, és három évi ima eredményeként engedték be az imacsoportot a templomba. A Szent József-plébánián 1994. augusztus 17-én Szabó Lajos plébános jóváhagyásával indult az Élet a Lélekben imacsoport. Örömteli szívvel adott hálát a jó Istennek azért a harminc évért, amelyen végig kísérte tevékenységüket. Habár elég sok gáttal és problémával ütköztek szembe ezekben az években, de úgy látták, hogy Krisztusnak a szolgái és az ő nevében a gátak fölött győzelmet arattak.

Jelenleg 41 közösséget tartanak nyilván Erdély különböző plébániáin. A délelőtti elmélkedést Az új bor új tömlőbe való (Mk 2,22) bibliai idézettel Nagy József kézdimartonosi plébános tartotta, több történeten keresztül közelítve meg a témát, amelyet gazdag pasztorációs tapasztalataiból merített. Kiemelte, ha megátalkodunk a bűnben, akkor Isten nem tud megáldani. Beszélt a Szentlélek elleni bűnökről, majd a Szentlélek gyümölcseiről is. Az elmélkedés után tanúságtételben beszéltek élményeikről, megtapasztalásaikról olyan személyek, akik már több éve tagjai az imacsoportnak: Hompoth Ferenc, Kovács Gyöngyike, Saláta Magdolna, Görgényi Tünde, Demeter Zsuzsa és Fogarasi Edit szociális testvér.

Az imaszolgálat mindig fontos része a találkozóknak, amikor elkötelezett testvérek imával és böjttel készülnek, hogy imájuk által segíteni tudjanak azoknak, akik lelki és testi gyógyulásban szeretnének részesülni Jézusban. A Szentlélek hívásakor nagyon sokan megtapasztalták a lélekáradást a szívükben, hiszen a nevetés és az öröm lelkülete betöltötte a nagy templomot.

A szünetben egy szőke hölggyel ismerkedem meg. Kovács Izolda Sárközújlakról (Szatmár megye) érkezett, az ottani imacsoport vezetője. Megkérdeztem, hogy miért tartotta fontosnak ötszáz kilométert utaznia a találkozóra? „Hogyha százezer kilométert kellett volna megtegyek, akkor is eljöttem volna megköszönni az Úr Jézusnak azt, amit tett velem. Azért jöttem, hogy hálát adjak, mert megszabadított szorongásaimból, gyerekkori félelmeimtől, aggodalmaimtól, pánikbetegségemből, minden gonosz befolyástól, ami évekig gyötört. Meggyógyította minden betegségem: teljesen meggyógyult a gerincsérvem, a törött lábam formája visszaállt eredeti formájában. Teljesen süket voltam a jobb fülemre gyerekkorom óta. Áldás után megindult a hallásom. Elsőre sikerült a hajtásim 26 ponttal, ami sohasem ment volna az Úr szabadítása nélkül. Átformálta a családom. Férjemet az alkohol rabságából felszabadította és még nagyon-nagyon sok kegyelemben részesültem. Azért jöttem, hogy hálát adjak teljes szívemből, teljes lelkemből. A Szentírásból az a leprás vagyok a tízből, akit meggyógyított, megszabadított és vissza ment hálát adni. Kötődöm az Úr Jézushoz, ragaszkodom az Atyához, teljes lelkemből imádom Isten szent lelkét, aki betöltött engem.” A szentségimádás alatt sokan hálát adtak azokért a kegyelmekért, áldásokért, gyógyulásokért, szabadulásokért, amelyeket megtapasztaltak az évek alatt. Délután három óra az irgalmasság órája, ekkor közösségileg elimádkozták az irgalmasság rózsafüzért.

A délutáni elmélkedést László Rezső csíkcsicsói plébános tartotta „Azt mondtam: újjá kell születnetek.” (Jn 3,7) mottóval. Jó nagy kihívásnak érezte, hogy egy harminc éves jubileumi ünnepségen a jó Isten kegyelméből beszélhet. Fiatalos lendülettel mesélt saját meghívásáról, a krisztusi család megtartó erejéről, arról, hogy hivatását is a megújulásnak köszönheti. Megköszönte, hogy annyi szép szolgálatot bevállalt a közösség, nyitottak arra, hogy a jó Isten eszközei legyenek. Majd a témát körüljárva pontokban beszélt az újjászületés szükségességéről; visszatekintés az elmúlt 30 évre; a Szentlélek szerepéről az újjászületésben („a legrégebbi multis cég vagyunk”); az újjászületés gyakorlati megvalósításáról és az előretekintésről is. Többször is kiemelte, hogy a hétköznapi életben is mennyire fontos a Lélek ihletésére figyelni.

Az elmúlt harminc év kegyelmeiért este hálaadó szentmisét mutatott be Ambrus István Ábel szombatfalvi plébános, aki előzőleg hét évet szolgált a plébánián. Szeretettel fogadták a sepsiszentgyörgyiek Ábel „tisztit”. Prédikációjának témája az egyházmegyei pasztorális év mottója volt, „Újuljatok meg!” (Ef 4,23), személyes élményeket is belefűzött. Elmondása szerint 16 évvel ezelőtt ismerkedett meg a közösséggel, amikor ide költözött egy szerdai este, lement az altemplomba és ott találkozott először az Élet a Lélekben közösséggel. „Azóta három szemináriumot is elvégeztem, amiért hálát adok. Sokat tanultam. Segített ez a közösség abban, hogy Jézust jobban szeressem, jobban tudjam szolgálni és ami a legfontosabb: Jézust jobban tudjam követni.” Részletezte a megújulás négy mozzanatát, amit a gondolkodással kell kezdeni. Majd a gondolat megvalósul az akaratban, abban kell megerősödnie. Az akaratot követi a megtérés, az önmegtagadás és a cselekvés. Hangsúlyozta a reggeli és az esti ima fontosságát. Arra biztatta a jelenlevőket, hogy tanuljuk meg az Isten gondolatait befogadni a szívünkbe és legyen bátorságuk kivinni az élő Jézust a világba.

Józsa Zsuzsanna