Az idén immár a tizenegyedik alkalommal rendezték meg Nagyboldogasszony ünnepének tájékán az 1Úton nemzetközi zarándoknapot Erdély számos helységében, mely egy adott célért imádkozik és tesz lépéseket a Mária-úton. A zarándoklat az évek során a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékébe is felkerült. Sajátos módon Kolozsvár és környéke számára is, minden plébániatemplomtól indultak zarándokcsoportok a plébánosok hirdetései és szervezése alapján, hogy együtt imádkozhassanak a zarándokúton a szülő-gyermek szeretet megújulásáért. A zarándoknap a piarista templomban levő Könnyező Szűz Mária-kegykép előtt a záró szentmisében csúcsosodott ki.
Szűz Mária mindnyájunk égi édesanyja. Sokan fohászkodunk hozzá egyénileg, kérve az ő égi pártfogását és irányítását. A zarándoknapot más térségekben, Erdély más területein más napokra tervezték. A gyulafehérvári egyházmegyében lelki útravalóként az egységesen kiválasztott családi keresztút végzését ajánlották, valamint szorgalmazták a szülők által a gyermeik megáldását, a gyermekeknél pedig a szülőkért mondott imát, valamint a családok megáldását. A megújulásért is imádkozhattunk. Aki bírta, gyalogszerrel indulhatott plébániatemplomától, aki nem, az közszállítási eszközzel, személygépkocsival érkezhetett be a zarándokmisére.
A piarista templom padjai megteltek, olyannyira, hogy még a mellékoltárok ülőhelyei sem panaszkodhattak a tétlenségre. Kicsi, nagy, öreg, fiatal, egészséges és beteg, papok és hívők, más vallásúak és nem hívők indultak útra, hogy imádságos lelkülettel, jószándékkal gondoljanak az oly fontos gyermek-szülő szeretetkapcsolat megújulására, Mária segítségét kérve. Kinek-kinek egészen sajátos útvonala alakult ki: kinek hosszabb, kinek rövidebb, kinek forgalmas utaktól távol, erdőn, mezőn, hegyen, dombon, síkvidéken vagy éppenséggel forgalmas utak mellett, vagy ezeken, de lélekben az ima által Istennel és egymással összekötve a zarándoklat közös céljában. Sokakat érintett meg a zarándoklat, de azért akadtak olyanok is, akiknek szívét nehezen vagy akár egyáltalán nem mozgatta meg a szervezés során a zarándoklat híre. Őértük és helyettük is imádkoztunk, Isten áldását és Szűz Mária égi pártfogását kérve rájuk. Jövőre őket is várjuk.
Mivel mindenki Isten gyermeke, az idei zarándoklat mindenkire vonatkozott, mert így minden ember gyermek-szülő kapcsolatban van.
Kolozs-Kolozsvár szakasz
Kolozsról az indulást 7:30-kor terveztük augusztus 11-én, szombaton. A római katolikus, Jézus Szentséges Szíve tiszteletére felszentelt templomban összegyűlt kicsi csapat a Lorettói litániával indította a napot, kérve Máriát, hogy oltalmazza lépteinket, majd a gyermek-szülő szeretetkapcsolatának megújulásáért fohászkodtunk. Együtt kértük a válasszokban Istent, hogy ,,Kísérje kegyesen utunkat.”
Szőcs Béla kolozsi plébános által közvetített áldással indultunk a reggeli kellemes napsütésben. A református templom nyitott ajtajának és Sikó Piroska tiszteletesasszony szíves vendéglátásának örvendhettünk. A napi ige felolvasása, majd az újabb áldás után az unitárius templom felé vettük az irányt. A nyitott templomajtó itt is szinte becsalogatott mindnyájunkat a szent térbe. Gyerő Dávid tiszteletes Isten áldjával fogadott, és indított zarándokutunkra. Mindhárom történelmi egyház ökumenikussá vált áldásával, Isten és a helybéliek szeretetében mégis öszeforrott, egymásra is odafigyelő és mindenek ellenére a békességet is kereső falura visszapillantva, még egy kis helytörténeti ismerettel feltarisznyázva búcsúztunk a település lakott részétől. Utolsó mozzanatként még imádkoztunk a II. világháborúban elhunytak emlékére állított hősök sírjai mellett a temető mindkét helyén. Dimbes-dombos táj, illatozó színes virágokkal, zöldes-sárgás, hol eleven, hol nap égette, száradó fűvel borított terület képe tárult elénk. A határban megkezdtük a családos keresztutat. Az úton ahány feszülettel találkoztunk annyiszor pihentünk meg egy-egy állomásnyira, s elgondolkoztunk Jézus értünk vállalt áldozatán, s példáján épülve igyekeztünk egyre teljesebbé tenni, gyógyítani, ápolni gyermek-szülő kapcsolatainkat.
Megtanultuk, hogy jó az, ha a szeretet féltő, gondoskodó, másikkal törődő irgalmasságra törekszünk kapcsolatainkban. Arra figyelünk, ami felemel, ami türelmet ad, ami alázatosságra sarkall. Ebben Isten segítségét kérhetjük, mert vele ez is sikerül. Ő, ha kereszteket ad életünk során, akkor segítségét is nyújtja. Így válik az elfogadott kereszt az üdvösségünk útjává. Ezt nem egyedül kell hordozzuk, hanem másokkal közösen, sokszor a megbocsátó szeretetet gyakorolva, benne megtisztulva. A keresztény ember gyermek-szülő kapcsolatában nagyon fontos helyet foglal el a hit továbbadása. Minden keresztény szülőnek kötelessége törődni gyermekei lelkével, hogy ők is az üdvösség felé haladhassanak. Ezért a családban szánjunk időt egymásra, bármennyi kötelező vagy kötelezőnek vélt feladatunk is van. Jó, ha szeretetünk az élet minden területére kiterjed, de nem önző módon, viszontszeretetet várva cserébe. Járjunk nyitott szívvel, hogy megérezhessük, a másiknak mikor mire van szüksége.
Keresztutunk egyik állomását a felújított karai református templomban végeztük. A faluból kiérkezve végtelen sárga napraforgó- és kukoricaföldek fogadtak a tűző napsütésben. Száraz, poros út húzódott közöttük. Dezmir következett többnyire kék színben pompázó, rendezett házaival, friss vizet adó kedves lakóival. A falu szélén előbb a kicsi, motornélküli, majd a nagy le- és felszálló személyszállító repülőgépek jelentek meg. Az elénk táruló ház- és tömbházerdők a soha nem nyugvó zajos városunkat, Kolozsvárt juttatták eszünkbe. A falu szélén levő keresztnél a keresztút állomása azokra irányította figyelmünket, akik családban élnek ugyan, de úgy érzik, hogy velük nem törődik senki. A megannyi könnyet nem szégyelni, hanem felvállalni kell, mint olyan titkot, mely közelebb visz anyát, apát, gyermeket Istenhez, de egymáshoz is. Ebben nem az elgyengülés az érték, hanem mint Jézus eleséseiben is, az újra és újra felállás, mely nem önmagától, hanem az Atyába való belekapaszkodás hitéből és a belé vetett mély bizalomból, egymás megerősítő szeretetéből fakad. A szeretet hatalmas erő. A családban levő szeretet forrás, érték, ha a családtagok meríteni tudnak belőle. Legyen fontos a másik boldoggá tevése, de ugyanakkor önmagunk helyes önértékelése, mert mindnyájan Isten szeretett, értékes gyermekei vagyunk. Olyan gyermekek vagyunk mindnyájan, kiknek megvan a saját keresztjük, melyet családhoz, keresztény közösséghez tartozva felvállalunk akkor is, ha hátrányok származnak belőle, akkor is, ha a világ nem ismeri el, vagy ha mások nem ezt a világnézetet vallják, vagy ha megvetés az osztályrészünk. Vegyünk példát Krisztusról, mert ő éppen keresztje által váltotta meg a világot.
A XII. és a XIII. állomást a szamosfalvi Szent Erzsébet-templomban a neki megfelelő stációk előtt végeztük el. A hűvös templomban felüdülést nyertünk. A fenyőfa árnyékában, a kinyílt muskátlik társaságában, az ott hozzánk társulókkal néhány szót váltottunk egy-egy pohár szörp mellett, majd tovább elmélkedtünk a keresztút eddig elvégzett állomásain, mert nekünk nem a világot kell megváltanunk, hanem önmagunkat kell legyőzzük, hogy Isten szeretetébe helyezhessük újra magunkat. Értékeinket felvállalva másokért éljünk, haladva végső célunk, az üdvösség felé. Ez nem elmúlást jelent még akkor sem, ha halállal zárul e földi élet, mert utána már Jézus megalapozta nekünk az örök élet lehetőségét, a feltámadást az örök életre. Krisztus feltámadása diadalt aratott a halál felett. Szívünk, lelkünk örök életre vágyik, mert hiszünk Isten ígéreteinek, melyeket Jézus által adott hírül nekünk és teljesített be a megváltás műve által. Engedelmességével és végsőkig való kitartásával nyerte ezt el számunkra. Erre tanít példája által bennünket is.
A szentpéteri templomhoz érve meleg fogadtatásban volt részünk. Együtt imádkoztunk Ferencz Antal plébánosunkkal, és kértük, hogy az Úr legyen irgalmas hozzánk, ha netalán e zarándoklat alatt gondolatainkkal, nyelvünkkel vétkeztünk. Kértük Istent, hogy tekintsen ránk, és segítsen utunkon. Szenteltvízzel meghintette az egyre nagyobbá duzzadó zarándokközösségünket. Testi-lelki útravalóval ellátva és rövid beszélgetés után továbbengedte zarándokcsapatunkat a piarista templom felé.
A XIV. és a XV. állomást már a főtéri Szent Mihály-templom előtt végeztük el. Felajánlottuk egész gyalogos zarándoklatunkat, keresztutunkat az egyházért, egyházközségeinkért és a kolozs-dobokai kerület minden tagjáért. Kértük az Urat, hogy könyörüljön rajtunk és családjainkon! Fáradtan, de mégis boldogan értünk be a piarista templomba, a Könnyező Szűz kegyképe elé, ahol már sokan a rózsafüzért imádkozták. A zarándokmise olvasmányaiként a 19. vasárnap olvasmányait hallhattuk. Az evangéliumot (Jn 6, 41–51) Czirják Ottó , a Szent Mihály-plébánia segédlelkésze tolmácsolta. A szentbeszédben Molnár Lehel piarista szerzetes paptanár az evangélium ,,Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik örökké él. A kenyér amelyet adok, a testem a világ életéért.” (Jn 6, 51) versével kezdte beszédét.
Az utolsó vacsora képét hozta elénk, amikor tanítványainak kenyeret nyújt át. Ő az életét adja a kenyér által mindenkiért, aki e világban van. Minden szentmisében Krisztus önátadását jelenítjük meg. Az ő önátadása és feltámadása szerezte meg nekünk az örök életet. A szentleckére hivatkozva Szent Pált idézte az efezusi levélből: ,,Legyen távol tőletek minden keserűség, indulat, haragtartás, szóváltás, káromkodás és minden egyéb rossz.” (Ef 4, 31) De nemcsak tiltást tartalmaz a levél, hanem útmutatást is, hogy milyenek legyünk: ,,egymás iránt jóindulatúak, könyörületesek, és bocsássatok meg egymásnak, amint Isten is megbocsátott nektek Krisztusban.” (Ef 4, 32) A továbblépés lehetőségét mutatja meg a tanácsok által. Tanácsolta, hogy éljünk mi is önálló módon, másokért élve. Párhuzamba állította az ószövetségi olvasmányt a zarándoklattal, mert mint Illésnek nekünk is táplálkoznunk kellett a zarándoklat alatt, hogy erőre kaphassunk. Életet nyerünk, ha Krisztusra, az ő tanítására figyelünk. Életünk értelmét ő adja meg. Erőforrásunk ő, mely örök életre való átmenetelünket is elősegíti.
A szentmise egyetemes könyörgéseiben a kerület különböző templomaiból jövő zarándokok saját, megfogalmazott könyörgéseikkel járultak az Úr elé. Így szívből jövő kérésekkel könyörögtek az Úrhoz a Szent Mihály-plébániatemplomtól; Kerekdombról, a Jézus Szent Szíve-plébániatemplomtól; Kisbácsból, a Szent Péter- és Szent Pál-plébániatemplomtól; a szentpéteri plébániatemplomtól; a kolozsmonostori Kálvária – Nagyboldogasszony és Fájdalmas Szűzanya plébániatemplomtól; a kolozsi Jézus Szentséges Szíve-templomtól; a györgyfalvi negyedi Mária Szeplőtelen Szíve-plébániatemplomtól; Kajántóról a ferences családok, a Mindenszentek templomtól; a tordatúriak, a Szent Kereszt felmagasztalása templomtól; valamint közös kérésként az elhunyt szülőkért és gyermekekért fohászkodtunk; valamint a piarista templomban a kosárkába a jelenlevőktől begyűjtött, Istennek tetsző szándékokra. Imádkoztunk a hitükben gyenge szülők megerősödéséért, a szülők és gyermekek kölcsönös tiszteletéért, szeretetéért, Isten áldásáért, az egyházközségek szeretetben való megújulásáért, hogy a szülők tanítsák imádkozni gyermekeiket, egymásra figyelésért és felelősségvállalásért, az üldözöttekért, hogy példát vegyünk a Szent Családról, döntéseinket Istenhez igazítsuk, elhunytakért, Isten támogatásáért, áldásért a jelenlevőkre, kért szándékokra. Az eucharisztia liturgiája után a szentáldozás következett. A templomban több helyen is áldoztattak.
A befejező szertartásban Kovács Árpád bácsi plébános segítségével és előimádkozásával a szülők egybehangzóan ismételve az áldás szavait megáldották gyermekeiket, kezüket gyermekeik felé áldásra tárva. A templomban visszhangzottak a szülők együtt kimondott szavai. Jó volt hallani a szülők egybehangzó szavait és a gyermekek csengő hangját az imában és mégjobb volt az együtt imádkozás a feltett szándékokra. Sokak szemében könny csillant, mert Isten a szeretetben jelenvalóvá vált. Gyógyította, mélyítette, megerősítette a gyermek-szülő szeretetkapcsolatokat.
Az egész szentmise alatt Nagy Károly ferences testvér a hosszú sorokban kígyózó gyónók rendelkezésére állt, képviselve és közvetítve Jézust a gyóntatószékben.
A záróáldásban a főcelebráns Isten áldását kérte a jelen levő családokra, hogy szeretet legyen bennük, legyenek buzgók az imádságban, viseljék egymás gondját, hogy egymás örömhírnökeivé válhassanak.
A szentmisén a zenei szolgálatot Geréd István kántor látta el és tette mélyebbé a szentmise áhítatát.
A templom elcsendesedett és lassan kiürült. A templom előtti felújított téren, a Mária-oszlop közelségében sokáig beszélgettek a zarándokok, mert jó nekünk itt lenni a szeretetben, Isten, Jézus, Mária társaságában. Előkerültek a madárlátta, a zarándoklatról megmaradt csemegék és agapé vendégséggé alakultak egymás megkínálásával a meghitt beszélgetések.
Hiszem, látom, és tudom, hogy Kolozsvár és környékének templomaiban az emberek hite élő, szívükkel-lelkükkel az örök hazába vágynak, ahol Krisztus békéje tölti el majd a lelkeket. E részvétel a zarándoklaton hitünk földi feltámadása és a Mária-tiszteletünk megélése a Könnyező Szűzanya kegyképe előtt, de leginkább az ő égi pártfogásának kiesdése.
1Úton haladtunk, járva ki-ki saját útját. De lelkünk egybeforrt szülőként gyermekeinkkel, gyermekként szüleinkkel, de egymással is kik e zarándoklaton részt vettek, akár gyalog, akár más szállítási eszközzel, de beértek a Piarista templomba a záró szentmisére, sőt azokkal is akik jó szívvel imádkoztak távollétükben e zarándoklatért, hogy az Istennek tetszően zajlodjon. Deo gratias!
Bíró Jolán-Ilona
Bácsból 1Úton
Mielőtt elindultunk volna, a kisbácsi templomkertben – Kovács Árpád plébános vezetésével – a hívek és a zarándokok közösen elvégezték Márton Áron püspök gondolatai alapján a keresztutat. Azután a zarándokok átkelve a vasúti síneken elindultak a Hója erdőn keresztül gyalog a piarista templom felé. Hét zarándok volt, akik közösen végezték a rózsafüzér imát. Minden tized után elmélkedés, megbeszélés és közös ének következett. Az elmélkedéseket Gál Hajnalka és Mózes Domokos olvasta fel Márton Áron gondolataiból a szülő-gyermek szeretetkapcsolatáról. Nagyon fontos a gyermek-szülő kapcsolatban a bizalom kiépítése, a meg nem szűnő szeretet, az őszinteség és a kölcsönös tisztelet megadása.
Aranyosi Ervin költő Tanácsok szülőknek című versében így ír: „Dicsérd meg gyermeked, legyél büszke rája,/ mert mikor így teszel, az őt inspirálja.” Közben megérkeztünk a Kolozsvár széléhez, a Törökvágáshoz, ahonnan folytattuk utunkat a piarista templomig. Itt este 7 órától szentmisén vettünk részt, melyet szintén erre a célra ajánlottunk fel.
Lőrincz Margit
