A 2024-es CSIT utolsó reggelére ébredtek a résztvevők. A korán kelő pacsirták, szokottnál is korábban kelhettek ki alvóhelyeikből, hiszen a Kis-Somlyó oldaláról nézhették meg a gyönyörű napfelkeltét. Az éjjeli baglyok szerencséjére ez a program csak opcionális volt. A még alvó táborlakókat is felkeltette a mai pörgős, szórakoztató reggeli torna. Nem is meglepő, hogy ezután mindenki miért sietett a reggeli felé.
A reggeli befejeztével, ma is több imamód közül választhattak a jelenlévők. Ezáltal is betekintést nyerhettünk, hogy milyen sokféleképpen tudunk időt tölteni a jó Istennel. Tibor testvér az egyik tanítása során rávilágított, hogy művészek vagyunk; a palettánkon nemcsak egy szín szerepelhet, bátran használhatunk más színeket is. A reggeli ima után újra összegyűltünk és az animátor csapat jól felpörgette a – már kicsit kimerült, de még lelkes – táborlakókat is. Egymásra hangolódva a lehető legvagányabb hullámzást vittük végbe. Mielőtt elkezdődött volna mindenki számára az utolsó kiscsoportos beszélgetés, Böcskei László nagyváradi megyés püspök buzdított minket szavaival.
A kiscsoportvezetők most utoljára hívták össze a csoportjukba tartozókat. Az utolsó kiscsoport a búcsúzkodásról szólt, a jövőről, az előttünk állóról, hogy ne maradjunk ennyivel, éltessük azt a tüzet, mely fellobbant a találkozó alatt. Sok-sok hosszantartó ölelés, meghitt pillantás, emlékek felidézése… Ezután a záró szentmise következett, mely szónoka Böcskei László nagyváradi megyés püspök volt. Biztos vagyok benne, hogy sokunkban átértékelődik Cirénei Simon története. A püspök úr rávezetett arra, hogy a ránk bízott keresztjeink, gondjaink elbírásához Isten alkalmassá tesz. Köszönjük értékes gondolatait.
A szentmise végére a hétágra sütő nap se égetett már annyira így, még utoljára együtt eltáncoltuk az idei himnusztáncot, mely már hozzánőtt a szívünkhöz. Egy óriási spirált formálva tapssal megköszöntük az önkénteseknek, szervezőknek, résztvevőknek és nem utolsósorban Istennek, hogy az idei CSIT ilyen áldottan, kegyelemmel teljesen telt.
Miután a résztvevők nyakukba vették az utat, elkezdődött a táborbontás, mely megkezdésekor az időjárás is elszomorodott, gondolnánk, de talán a jó Isten így üzente, hogy mossuk le magunkról a régi ember hozta port, és újítsuk meg szívünk! Hiszen ahogyan a találkozó mottója is szólt, „Újíts meg engem Istenem”, úgy frissült fel a nap melegére szikkadt természet, úgy léphettünk mi az előttünk álló élet első lépéseibe, imánkkal a tarisznyánkba, újíts meg!
Így a búcsú miatti csüggedésre semmi ok, mert tudjuk, jövőre újra találkozunk.
CSIT
