Egy kivételes, a középkorban élt női szentről, Assisi Szent Kláráról emlékeztek meg Csíksomlyón, a Szent Klára Házban, a klarissza nővérek egykori monostorában augusztus 18-án.
Böjte Mihály OFM, a csíksomlyói ferences kolostor házfőnöke vasárnapi előadásában egy olyan szentéletű nőről emlékezett meg, aki feltétel nélkül igent tudott mondani Istenre.
Favarone lovag és Hortulana asszony elsőszülött leánya volt Klára. Családi palotájuk Assisi központjában, a San Rufinóról elnevezett székesegyház terének egyik oldalán állt. Klára még kisgyermek volt, amikor a városban összetűzések kezdődtek a nemesség és a polgárok között. Családja, amely az ősi és gazdag Offreducci-Favarone nemzetséghez tartozott, az összecsapások középpontjába került. A polgárok egyre türelmetlenebbül követelték jogaikat, s végül, 1198-ban megostromolták, bevették és le is rombolták a város felett épült Rocca Maggiorét, amely az arisztokrácia hatalmának szimbóluma volt. 1202-ben háború tört ki Assisi és Perugia között, s Klára családjának egy időre el kellett menekülnie Perugiába. Az összetűzésekben az ellenség, a polgárok soraiban küzdött egy ifjú, aki később meghatározó szerepet játszott Klára életében: a gazdag posztókereskedő, Pietro Bernardone fia, Ferenc. Klárának két húga volt: Ágnes és Beatrice. Édesanyjuk, Hortulana asszony mindhármukat őszinte jámborságra nevelte, és megtanította őket mindarra, amit akkoriban egy előkelő leánynak későbbi házassága érdekében tudnia kellett. Klára választékos latinsággal tudott fogalmazni, a háztartással kapcsolatos munkák és a hímzés is ismerős volt számára. Így nőtt fel, mit sem sejtve abból, hogy Isten milyen életet szánt neki.A maga idejében ifjak tűntek fel Klára életében, köztük Bernardo di Ranieri, aki komolyan pályázott Klára kezére. A rokonság biztosra vette, hogy a szokásos pályát fogja befutni: egy fényes házassággal tovább gyarapítja a család vagyonát, és öregbíteni fogja hírnevüket is. Klára azonban nem hajlott arra, hogy mások kedvéért fogadjon el megszokott formákat, s attól még inkább idegenkedett, hogy megfontolás nélkül alávesse magát a nemzetségfő, Monaldo nagybácsi terveinek. Hallott mindenről, ami Ferenc körül történt. Tudta, hogy a városból többen is csatlakoztak Ferenchez, sőt, két unokaöccse, Silvestro és Rufino is követője lett a szegénység útján. Az is tudomására jutott, hogy III. Ince pápa szóban jóváhagyta Ferencék életmódját. 1210-ben Klára meghallotta Ferencet, amint a dóm mellett prédikált. Szavai, melyekkel a megfeszített Krisztus radikális követéséről beszélt, megindították Klárát. Ferenchez fordult tanácsért, aki által Isten hívő szava eljutott hozzá. A régebbi legenda elmondja: ,,Szent Ferenc atyánk a világ elhagyására buzdította. Élénk érveléssel mutatta meg neki, hogy milyen ostoba a világ reménysége, milyen álnok a világi dicsőség, és arra tanította, hogy a szüzesség drágagyöngyét őrizze meg annak a csodálatos Vőlegénynek, aki az emberek iránti szeretetéből lett emberré.” Ferenc azt tanácsolta Klárának, hogy virágvasárnap — 1211. március 18-án — ünnepi öltözékben menjen a székesegyházba misére. A püspököt értesítették Klára tervéről, ezért, miután megszentelte a pálmaágakat a körmenet előtt, lejött a szentély lépcsőjén, és egy ágat a lépcső aljában álló Klára kezébe adott, jelezvén ezzel, hogy a maga részéről hozzájárul kolostorba vonulásához. Klára tudta, hogy a családja minden erejével ellenezni fogja kolostorba lépését, ezért a következő éjszaka egy barátnője kíséretében megszökött szülei házából. A Porciunkula nevű Szűzanya-kápolnában Klára letette minden ékességét, és Szent Ferenc kezéből magára öltötte a bűnbánók szürke ruháját, fátylát, derekára kötötte a bűnbánat kötelét. A rokonok teljesen elképedtek, amikor másnap kiderült, hogy mit tett Klára, aki akkor már a Bastia melletti Szent Pál bencés apácakolostorban volt, ahova az éjszaka folyamán Ferenc elvitte őket. Később a Panso melletti San Angelo-kolostorba mentek át, ahová később bezörgetett a húga, Ágnes, hogy ő is apáca akar lenni. Ferenc véglegesen az Assisi melletti San Damiano-kápolna mellett telepítette le őket. Itt alakult meg a ferences apácák első kolostora, Klára haláláig a kolostor lelki anyja volt. III. Ince pápa megadta a klarissza apácáknak a szegénység privilégiumát, maga a pápa fogalmazta meg ezt a különös jogszabályt. A regula jóváhagyását IV. Ince adta meg 1253. augusztus 9-én, Klára a halála napján vette kézhez. Életének ez volt a legnagyobb öröme. Amikor 1253. augusztus 12-én eltemették, e bulla egy példányát a kezébe tették, úgy helyezték sírba. Klárát 1255. augusztus 15-én avatták szentté,1969-től augusztus 11-én ünnepeljük.
Mihály testvér előadásában kitért Assisi Szent Ferenc és Szent Klára kapcsolatára is. Mint hangsúlyozta, „ikertervérek voltak a szentségben”. Egy különleges szent kötelék, lelki barátság volt közöttük, emberi ésszel szinte felfoghatatlan. Az Istenhez vezették egymást, mondta a ferences testvér.
Az előadást imatalálkozó követte.
Klára így ujjongott Prágai Szent Ágneshez írt levelében: ,,Ó, boldog Szegénység! Örök gazdagságot rejt magában azok számára, akik szeretettel ölelik magukhoz! Ó, szent Szegénység! Isten a mennyek országát ígéri és a boldog élet hervadhatatlan koszorúját adja annak, aki birtokolja a szegénységet és törekszik utána. Ó, Szegénység, mennyire tetszel Istennek! Az Úr Jézus Krisztus, ki a mennyet és a földet kormányozza és vezérli, aki szólt, és mindenek lettek, páratlanul magához ölelt!”
