A Szűzanyának köszönte meg a hetven évet Balázs József festőművész

0
247

Idén töltötte életének hetvenedik évét Balázs József festőművész. A kerek évforduló apropóján Nagyboldogasszony napjára szervezett kiállítást szülőfalujában, Gyergyóalfaluban. Rengetegen jöttek el a megnyitóra, együtt ünnepelni a festőművésszel.

Rendhagyó módon az alfalvi Petőfi Sándor Művelődési Ház színháztermében nyitották meg Balázs József festészeti kiállítását. A galériában el se fért volna az ünneplésre érkező több száz személy. Rendre felköszöntötték a festőművészt az érkezők, Balázs József pedig többször megjegyezte a népes társaságot látva: „Jólesik.”

A színházteremben előbb korábban készült kisfilmeket vetítettek, melyekben Balázs József vallott munkájáról, életviteléről, a szülőföld, a természet, a hagyományok iránti szeretetéről. Csellójátékkal, szavalatokkal köszöntötték a festőművészt gyerekek, majd a Sövér Elek Alapítvány nevében ajándékozta meg a Vadárvácska alkotótábor mentorát Gál Mihály, az alapítvány elnöke. 
 Emlékplakettet adott át Balázs Józsefnek az alfalvi önkormányzat és a művelődési ház is, köszönetképpen az értékteremtő munkájáért.

Bajna György újságíró jóbarátként méltatta a hetvenéves festőművészt.

– Balázs József valamennyi alkotása számomra olyan, hogy csak ránézve is kialakul a párbeszéd, a társalgás. Két lélek tereferéje. A művész szándéka ugyanis nem csupán egy pihentető merengés segítése, egy nosztalgiakeltő léleksimogatás. Ima valamennyi kép, s mert ez javarészt a szülőföld bűvölete okán keletkezett, imádatféltő is egyben. Tájképei többségén ez érhető tetten. Számára nem lehet könnyed téma a naponta pusztított Nyíres lemezre, papírra, vászonra mentése. A Marosnak, Borzont-pataknak, Köves-pataknak, Bakta-pataknak utat mutató hegyek nem mindig Isten által elrendelt változásait minden alkalommal tetten érő alkotásai akár történelemkönyv lapjai is lehetnének, hiszen ez a mára megszámlálhatatlan mennyiségű festmény egyben kordokumentum is, az emberi féktelenséggel szemben, a természet türelmes, helyreigazító munkájáról. Felhívások: imádkozzatok ti is, testvérek, a pusztítás helyett – fogalmazott Bajna György.  

Az ünnepelt megilletődve köszönte meg a köszöntéseket, elismeréseket. Elmondta, nem állt szándékában különösebb figyelmet szentelni a kerek évfordulónak, ám rájött, tartozik bár egy kiállítással Alfalunak.

– Semmiképpen nem magamat akartam ezzel ünnepelni, hanem úgy döntöttem, legyen ez egy hálaadó gesztus a Szűzanyának, ezzel köszönöm meg a hetven évet, minden jót, ami ebben volt, és minden rosszat, amit Ő segített átvészelni. Vette a lapot, ideküldött titeket  – fogalmazott Balázs József.

Kép és szöveg: Barabás Pál Hajnalka / Hargita Népe

MEGOSZTÁS