Az Árpád-házi uralkodói család egyetlen tagja Szent Piroska, akiről fennmaradt a még életében róla készült ábrázolás. Ez a mozaik az isztambuli Hagia Sophia mecsetben tekinthető meg. A napokban tartjuk halálának 890. évfordulóját. Ebből az alkalomból idézte fel az életét és vívmányait Pályi Gyula professzorral a Vatican News.
Pályi Gyula: Szent Piroska a magyar történelem egyik legnevezetesebb királyának, Szent Lászlónak és német feleségének, Rheinfelden Adelheidnek a gyermeke volt. 1088-ban született, édesanyját már négyévesen, édesapját pedig hétévesen elvesztette. Fiatalsága művelt nagybátya, „Könyves” Kálmán király környezetében és felügyelete alatt telt. Okunk van azt hinni, hogy itt alapos műveltségre tett szert. Mintegy 16 évesen elérte a középkori királylányok szokásos sorsa, általa személyesen nem ismert férfi menyasszonya, majd nem sokkal később, 1104-ben a felesége lett. E kiválasztott a bizánci Komnenos dinasztia trónörököse, majd 1118-tól harmadik császára, II. Ioannes/János lett, de a Gondviselés úgy hozta, hogy a házasfelek között életre szóló jó kapcsolat alakult ki, aminek számos jeléről írott források is megemlékeznek, meg az a nem mellékes körülmény, hogy összesen nyolc (négy fiú és négy leány) gyermekük születéséről adnak hírt a krónikák. Mindkettőjük mozaikképe fennmaradt, ma is látható és megállapítható, hogy Ioannes császár jó külsejű férfi volt, aki nyilván nem véletlenül kapta a „Szép” ragadványnevet, Piroska pedig kifejezetten szép arcú és alakú hölgy volt. Egyébként Szent Piroska az Árpád-ház egyetlen tagja, akiről még életében készült képi ábrázolás.
Vatikáni Rádió: Kár, hogy ezek az érdekes körülmények olyan kevéssé köztudottak hazánkban. Életük részleteiről is maradtak fenn feljegyzések?
II. Ioannes császár negyedszázados uralkodása maga a bizánci történelem, erről bőségesen maradtak fenn feljegyzések. Úgy tűnik, hogy felesége már kezdettől nagymértékben elkötelezett volt a jótékonyság iránt, ami ugyan tisztségéből fakadó kötelessége is volt, de a jelek arra mutatnak, hogy személyes hajlama is ebbe az irányba mutatott. A feljegyzések szerint ő volt a később világhírűvé vált Pantokrátor-kolostorkomplexum felépítésének fő kezdeményezője és a megvalósítás során állandó felügyelője. E komplexum a vallási rendeltetés mellett egy akkoriban jelentős méretűnek számító kórházi részleggel is rendelkezett. Szerencsére fennmaradtak e kórházi intézmény működési szabályai is, amelyek a 12. század elején olyan modern elveket és berendezkedést tükröznek, amelyeket Európa nyugatabbra eső hasonló intézményei csak jóval később és talán a Pantokrátorról fennmaradt információk hatása alatt értek el. Nyugodtan állíthatjuk, hogy a modern európai egészségügy egyik fontos forrása Piroska császárné életműve, a Pantokrátor kolostor-kórház volt.
Piroska császárné haláláig kitartott a szegények, elesettek, betegek támogatása mellett, bár a Pantokrator kolostor-kórház felszentelését nem érte meg, de életszentségét előbb az ortodox-keresztény, majd később a katolikus egyház is elismerte és szentjei sorában tiszteli.
Ez rendkívül érdekes. Úgy tudjuk, hogy Piroska császárné családi körülményeit is aránylag jól ismeri az utókor. E téren kutatásaik milyen eredményeket hoztak?
Kutatásaink főleg a mások által eredeti dokumentumok alapján kidolgozott családi kapcsolatok rendszerezésére szorítkoznak. Ismert, hogy Szent Piroska édesapja, Szent I. László magyar király az Árpádok úgynevezett Mihály-ágából származott, és édesanyja a lengyel Piast dinasztiából származó hercegnő, Richeisa/Ryska volt. László király felesége, Rheinfelden Adelheid, Rheinfelden Rudolf sváb herceg, majd később német ellenkirály és Savoya Adelheid leánya volt. A Rheinfelden család rövid ideje töltött be jelentősebb pozíciókat és rövidesen eltűnt a történelem színpadáról, míg Savoya Adelheid az Észak-Itáliában, Délkelet-Franciaországban jelentős szerepet játszó famíliából származott, édesapja Oddone már őrgróf volt, míg édesanyja Susa őrgrófjainak családjából, Torino városának örökségét hozta magával. Megjegyzendő, hogy Torino egészen 1946. június 18-ig az Olasz Köztársaság megalakulásáig (legalábbis formálisan) a Savoya család fenhatósága alatt maradt.
A Komnenos-Árpád házaspár nyolc gyermeke közül két fiú viselte a bizánci császári méltóságot, közűlük I. Manuel 37 éves uralmát, 1143-tól 1180-ig a császárság egyik fénykorának tekintik. Manuel alapkoncepciója a régi Római Birodalom egységének helyreállítása volt, és uralma a Keleti Császárság egyik fénykora volt, bár végső céljának elérése nem adatott meg neki. Működésének egyik, magyarokat igencsak érdeklő momentuma volt, hogy fiúgyermeke nem lévén, második házasságának második évében örökbe fogadta rokonát, anyai nagyapja (Szent László) testvérének ükunokáját, Béla herceget, aki körülbelül 10 éves korában mint a Bizánci Császárság trónörököse került Bizáncba, ahol rangjának megfelelő nevelésben részesült és a birodalom működési mechanizmusának minden részletével megismerkedhetett. E kapcsolat egyik jellegzetes példája, hogy a 16 éves Béla herceg és Manuel császár egy alkalommal együttesen elnököltek az akkor már Rómától elszakadt bizánci keresztény egyház zsinatán. Néhány év múlva a sors (a Gondviselés) úgy hozta, hogy Manuel császárnak fia született, aki később IV. Alexios néven utódja is lett. Ekkor Béla trónörökös, körülbelül 19/20 évesen nagy államférfiúi bölcsességet tanúsítva, lemondott minden tisztségéről és hazaköltözött Magyarországra, ahol nem sokkal később bátyja, III. István halála után III. Béla néven király lett, és 26 éves uralma az Árpád-kor egyik legfényesebb fejezetének bizonyult.
Végezetül érdemes megemlíteni, hogy Piroska és II. Ioannes nyolc gyermeke leszármazottjai közöttük találjuk például Beatrix királynét, Hunyadi Mátyás feleségét, vagy rokonát, Marzano Alojzia nápolyi hercegnőt, aki egy magyar-horvát főúr, Frangepán Bernát felesége lett. Míg Beatrix királynénak nem volt gyermeke, a Frangepán/Marzano házaspárnak számos gyermeke érte meg a felnőttkort, és ezek főként magyar családokkal házasodtak. E családok közül többnek ma is élnek a férfiági utódai, mint Perényi, Tahy, Sibrik, Dessewffy, Sirchich, Batthyány, Draskovich, Zerdahelyi és mások. A leányági leszármazottak száma pedig több ezret tesz ki Magyarországon és szerte a világban.
Somogyi Viktória, Vatican News
