Önkéntes napok – igent mondtak arra, hogy fényt vigyenek a CSIT-re érkezők szívébe

0
714
Fotó: Sebő Zsolt/CSIT

Évek óta, amikor augusztusba lépünk, a Főegyházmegyei Ifjúsági Főlelkészség (FIF) szívverése felgyorsul, ugyanis mindenki a CSIT-re készül. A Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó kezdetét általában a felkészülést jelentő önkéntes napok előzik meg. Ez idén sem történt másképp, hiszen augusztus 9-én elkezdődtek a fiatalok fogadásának előkészületei, amelynek a Szent István-ház, a Jakab Antal-ház, a Mária-kert és a Multifunkcionális ház, azaz a CSIT későbbi helyszínei adtak újra otthont.

Az önkéntes napok nem véletlenül alakultak ki az évek során, hiszen céljai között szerepel, hogy minden előkészülhessen és a lehető legmegfelelőbb körülmények között várhassák a szervezők és önkéntesek a CSIT-re érkezőket.

Az önkéntes napok során az önkéntesek és szervezők testben és lélekben alaposan felkészülnek a CSIT-re, nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is táplálkoznak, hogy később legyen miből meríteni és adni. A napok során jelen volt minden önkéntes, minden szervező, minden tenni akaró ember, akinek Isten szívére helyezte a CSIT-en való szolgálatot, tenni akarást egy útért, ami Isten felé vezeti a fiatalokat. A program helyet és alkalmat adott az előkészületre, de ugyanakkor feltöltődést, összekovácsolódást, kikapcsolódást is biztosított, ugyanis jól megfért egymás mellett a sátorépítésre szánt idő, a színpadépítés, a szentségimádás, a játékos vízicsata, illetve az elköteleződés is.

Pénteken elsők között érkeztek a team tagok, majd rövid ráhangoló beszélgetésüket befejezve elindultak magukba szívni a Mária-kert illatát, és sétálva az ösvényeken felelevenedtek a régi CSIT-ek emlékei. De ezt csak rövid ideig élvezhették, hiszen már derengett is előttük az idei CSIT szellem, hiszen érkeztek a szervezők és önkéntesek, akik pillanatokon belül betöltötték a teret és izgatottan várták, hogy regisztrálhassanak, majd megtudják, milyen munkakörben önkénteskedhetnek, milyen társakkal milyen feladatokat kell elvégezzenek.

Ahogyan a felszerelés, úgy az önkéntesek is szépen elrendeződtek, majd a szabályok ismertetése és néhány önfeledt szórakozást nyújtó játék után kezdetét is vette az ismerkedés egymással és az elvégzendő feladatokkal. A napot a fiatalok a jó Istennel zárták, áldást kérve munkájukra az elkövetkező napokban.

A szombat a munkáról és az imádságról szólt, a tábor építése és a képzések közé beékelődő keresztút, majd az esti szentségimádás is a terep mellett a lelkünk építésére szolgáltak. Az önkéntesek és szervezők megismerkedtek az idei CSIT témájával, amely a megújulás köré szerveződik. A vasárnap reggeli szentmisét követően a csapat mélyen beleásta magát a részletekbe, a hétfői nappal karöltve mindent igyekeztek a résztvevők fogadására előkészíteni. Az önkéntes napokat záró szentségimádás lehetőséget adott a megnyugvásra, a félelmek és aggodalmak Isten elé helyezésére, imaszándékok megfogalmazására, valamint a jó Isten dicsőítésére, amiért ennyire a tenyerén hordja az idei CSIT előkészületeit is.

Augusztus 13-án, kedden délelőtt zárult a fizikai és lelki felkészülésre szánt idő. A fiatalok égő mécsesekkel a kezükben köteleződtek el a CSIT-en való szolgálat mellett, igent mondtak arra, hogy fényt vigyenek a találkozóra érkezők szívébe jelenlétükkel, hogy rámutassanak Isten országára szolgálatukkal. A tábor áll, az önkéntesek és szervezők már picit elfáradtak, a terep gyönyörű díszekben pompázik. 

Az önkéntes napok mozgalmasak voltak. Kihívásokkal és izgatottsággal teliek.

András Hajnalka