A holokauszt kapcsán a legtöbb ember számára a zsidóüldözés különböző megpróbáltatásai és végül a haláltáborokban bekövetkezett borzalmas vég jut eszébe, a köztudatban kevéssé van jelen, hogy nem „csak” zsidó származású foglyok és áldozatok voltak. A második világháború koncentrációs táboraiban körülbelül hatmillió zsidó, három és fél millió szovjet hadifogoly, kétmillió lengyel, másfél millió cigány, kétszázezer fogyatékos, másként gondolkodó, tizenötezer homoszexuális, ötezer Jehova tanúja halt meg. A lengyel áldozatok magas száma annak is köszönhető, hogy a náci Németországhoz csatolt lengyel területeken megkezdték a germanizálási folyamatokat, és a Bukovinából, Kelet-Galíciából és Volhyniából ide telepítendők számára ürítették ki az országrészt, azaz kilakoltatták az ott élőket, akik otthonaikból az úgynevezett lengyeltáborok vagy a nagyobb lágerek valamelyikébe kerültek, kényszermunkára.
A lengyel apácák, szerzetesek és papok legalább fele súlyos megszorításokat szenvedett a második világháború idején, közülük több ezrek járták meg valamelyik koncentrációs tábort – a klérus 80%-át és öt püspököt is ide értve. A koncentrációs táborokban meghalt lengyel papok számát 1992-re teszik, a különböző tisztogatási akciókban meggyilkoltakkal együtt számuk eléri a háromezret. Mindazonáltal valószínűsítik, hogy a valós áldozatok száma ennél magasabb, mivel a klérus tagjai közül a lágerbe történt regisztrációkor nem mind vallották be papi mivoltukat, tartva a további attrocitásoktól.
A lengyel katolikus egyházhoz tartozók közül egyik legismertebb mártír Maximilian Kolbe ferences szerzetes, akinek augusztus 14-én van a liturgikus emléknapja.
Maximilian Kolbe
Maximilian Kolbe 1894. január 8-án született a lengyelországi Zduńska Wolában, a keresztségben a Rajmund nevet kapta. A szűkös anyagi lehetőségek miatt csak a család legidősebb gyermeke járhatott iskolába, a kis Rajmund pedig nagyon igyekezett, hogy mindent megtanulhasson fivérétől. Egy alkalommal a gyógyszerész felfedezte, hogy Rajmund latintudása nagyon jó, tehetséges a fiú, ezért felajánlotta, hogy hetente órákat ad neki. Tizenkét éves korában látomása volt, amelyre később így emlékezett vissza: „Azon az éjszakán megkérdeztem a Szűzanyát, hogy mi a szándéka velem. Ekkor két korona jelent meg kezében, egy fehér és egy vörös, és arról érdeklődött, hogy elfogadnám-e valamelyiket. A fehér a tisztaságot, a vörös a mártíromságot jelképezi. Ekkor azt válaszoltam Szűz Máriának, hogy mindkettőt elfogadnám.” Tizenhárom éves korában lépett be a minorita rendbe, tanulmányait Lvivben (Lemberg, Lwów), majd 1911-től Rómában folytatta. Teológiai és filozófiai doktorátust szerzett. 1918. április 28-án szentelték pappá.
Már növendék korában álmodott egy missziós folyóirat létrehozásáról, amelyet karakkói tanárként tudott megvalósítani. Amikor elöljáróitól engedélyt kért az újságkiadásra, azzal a kikötéssel járultak hozzá, hogy a fedezetet teljes egészében neki kell előteremtenie, így ő ajtóról ajtóra járva kéregetett, rövid időn belül megvalósult terve, és 1927-ben a nyomda már üzemelt. A kolostorban azonban nem nézték jó szemmel a sajtós tevékenységét, és munkatársaival együtt áthelyezték a félig romos grodnói kolostorba, mondván, nem felel meg a rendalapító szándékának a médiatevékenység, mivel a közösség feladata az imádság és a gyóntatás. Maximilian Kolbe így válaszolt: „Éppen ezért kell nekem így dolgoznom, hiszen a 20., és nem a 13. században élünk.”
Nem sokkal ezt követően, 1930-ban Japánba küldték missziós munkára, ahol szintén jelentős médiatevékenységet fejtett ki, lapja, a Szeplőtelen Szűz Mária Lovagja tízezer példányban kelt el. Megromlott egészsége miatt 1936-ban vissza kellett térnie hazájába. Az általa vezetett niepokalanówi rendházban gyermekeknek szóló folyóiratot alapított. Lengyelország megszállásakor, 1939 szeptemberében nyomdagépeiket elkobozták, és letartóztatták Maximilian Kolbét is, ekkor két hónapot töltött elzárva. Kiszabadulása után ismét lapot alapított, immár illegálisan, amelynek hasábjain éles kritikával illette a nácizmust. Emellett a kolostorba üldözötteket, zsidókat és lengyeleket is befogadott.
A Gestapo 1941 februárjában tartóztatta le, az auschwitzi haláltáborba vitték, ahol hullaszállítóként kellett dolgoznia. 1941 júliusában a barakkjukból megszökött valaki, és a szokásos eljárás szerint az egy fogvatartott helyett Karl Fritzsch táborparancsnok-helyettes tíz másikat választott ki, hogy halálra éheztetésük elrettentő példa legyen a többi rab számára. Amikor Franciszek Gajowniczeket, a lengyel hadsereg őrmesterét is a tíz közé választották, az ő kétségbeesett felkiáltására felajánlotta magát Maximilian Kolbe, hogy ne a családos férfit végezzék ki. A közös cellában a ferences szerzetes imádkozásra biztatta a halálra ítélt foglyokat, akik közül két hét elteltével már csak ő volt életben. Őt végül 1941. augusztus 14-én méreginjekcióval végezték ki, testét másnap elhamvasztották.
(Auschwitz Memorial / Muzeum Auschwitz Facebook-oldala)
Franciszek Gajowniczeket 1944 októberében átszállították a sachsenhauseni koncentrációs táborba, és megérte a tábor szövetségesek általi felszabadítását, és 1982. október 10-én jelent volt a Vatikánban megmentője szentté avatásán is. Az akkori pápa, II. János Pál a szertartáson a „szeretet mártírjának” nevezte honfitársát; korábban, 1979 júniusában, amikor meglátogatta Kolbe auschwitzi halálkamráját, akkor „nehéz korunk védőszentjeként” beszélt róla.
Maximilian Kolbe életéről 2014-ben készült egy 9 perces rövidfilm Auschwitz szentje (Saint of Auschwitz) címmel.
Információ: Saintmaximiliankolbecom, Magyar Kurír
