Az olvasás gazdagít

0
257

Egy jó könyv megnyitja az elmét, serkenti a szívet és felkészít az életre, írja Ferenc pápa a leendő papokhoz intézett levelében, de a lelkipásztori munkatársak és minden keresztény értékelni fogja „a regények és versek olvasását mint a személyes érettséghez vezető út részét”. Jakab Gábor plébánosnak a hírhez fűzött gondolatait olvashatják.

Egyik hajdani főiskolai tanárom azzal ,,dicsekedett”, hogy életében egyetlen regényt sem olvasott. És most jelenlegi szentatyánk, Ferenc pápa, július 17-én közzétett levelében mindannyiunkat kifejezetten regények és versek olvasására buzdított, ezzel nekem nagy örömet okozott. Nekem, aki immár sok éve az elsőáldozóknak meg a bérmálkozóknak is könyvet ajándékozok. Előbbieknek A kis herceg című világhírű francia regényt, utóbbiaknak pedig az újszövetségi Szentírást, a ,,könyvek könyvét”. Legutóbb a plébániai nyilvántartásunkban szereplő felnőtteknek a Vasár- és ünnepnapok homílíái, szentmisét bevezető gondolatokkal, ,,zárt ajtók” mögött  — otthon — imádkozóknak című könyvemet ajándékoztam.

Fiataloknak szoktam mondani: nem kell sok könyvet olvasni, elég egy életre 5-6 jó könyv. Ilyenkor nevetés csendül. Igen ám,  de el kell olvasni 500-600 könyvet, amíg megtalálod  a neked való 5-6-ot. Erre már elkomolyodnak.

A vers kapcsán Kányádi Sándor egyik ars poeticája jutott eszembe: ,,a vers a nyelv szobra és állandó hiányérzetünk ébrentartója”. A regény kapcsán pedig Shakespeare Julius Caesar című műve, amelyben többek között ez áll: ,,Caesar félt Cassiustól, mert éjszaka olvasni szokott”.

,,Egy jó könyv megnyitja az elmét, serkenti a szívet és felkészít az életre”, írja Ferenc pápa a leendő papokhoz intézett levelében, de a lelkipásztori munkatársak és minden keresztény értékelni fogja „a regények és versek olvasását mint a személyes érettséghez vezető út részét”.

Hogy milyen mély és pozitív hatást váltott ki emberekben a könyvek olvasása Szent Ágostontól a 400 éve született  Blaise Pascalig,  meg Edith Steinig (hogy csak a legnagyobbakat említsem), arról most nem szólok, de érdemes mindezen Ferenc pápának az irodalom képzésben betöltött szerepéről szóló levelét olvasva eltöprengeni.

Jakab Gábor