A gyümölcsfák az égig érnek, a legfinomabb alma a kisasszony, szeptemberben érik, és ha az ember beleharap, a lédús gyümölcsből akár a könyökéig is csuroghat a szaft. A másik finom az eperalma, de ez egyáltalán nem az, amit mindenki úgy ismer. Finom, savanykás-édeskés, a belsejében piros pöttyökkel. Az óriási fákról lajtorjával szedik a meggyet, szilvát, almát, de tatának van ám külön almaszedő botja is, hálóval a végén, mivel egyik lajtorja sem ér az égig, márpedig a legfinomabb almák egészen fent, legfelül nőnek, ez köztudomású, ahogy az is, hogy az ászokba potyolt alma nem való, mert télire az nem áll meg, tehát rázni nem lehet. A gyümölcsfák alatt ribizlibokrok húzódnak, szerintem végeláthatatlan sorokban. De ezt nem lehet úgy enni, mert savanyú!
Az udvaron szintén égig ér az eperfa, de azért az alsóbb ágakig én is felmászhatok, lila a szám, a kezem, az arcom, a pólóm is, de ez itt nem baj, mert van víz elég, mondja tata. Ébredés után első utam mindig a málnásba vezet. Szerintem az is végtelen, bár azért mégse, mert hamar ott van a kerítés mindig. Perpence szilvák árnyékolják, és csak menni kell, és szedni a nagy szemű málnákat, de kicsit óvatosan lehet csörtetni, mert azért szúr, és a sűrűbb helyeken csihány is lehet, plusz nehogy összetörjön, mert akkor jövőre nem lesz, megmondta tata is. De a málna finom, cukorral kikavarva vagy magára.
Megtermett lusta cirmosok várják a jussukat az udvar porában elnyúlva, van, amelyik kézhez szokott, van, amelyik pofozkodó. A kacsák lustán totyogva kerülgetik őket, ha épp nem a patakra vannak kiengedve, akkor a potyogó faeperre vadásznak.
Nagyapám kenyeret süt, este fog neki, hogy éjjel dolgozzon az a tészta. A tekenyő fölé hajol, szép fehér katrincája van, hogy ne legyen lisztes a ruhája. A pityókát előtte együtt nyomtuk ki a kecskelábú nyomón, ha nem volt nagyon forró, a fémről lógó „hernyókból”, azaz a nyomórácson fennragad áttört krumpliból lophattam. Éjjelre a tésztára keresztet rajzolt, ezt még Sárika is így csinálta volt, pedig református volt, de ebbe’ nem az határoz.
A katrinca nem surc, ezt sokan nem tudják, de ahogy mondtam, a katrinca az kenyérsütéshez kell, a surc pedig bőrből van, azt akkor akasztja a nyakába, ha a bakancsot télire meg kell szegelni, hogy ne csússzak benne összevissza a jeges úton, vagy ha nekiáll tekenyőt faragni vagy kast kötni. A gyalulásból maradt forgáccsal mi boltosat fogunk játszani Zsuzsikával, ha végre feljöhet, s a nénje átengedi játszani, vagy ki tudja, lehet éppen juhnyájnak nézzük majd. Különben a frissen gyalult fánál nincs is jobb illat, de azért a csigolyafűz fanyar szaga sem rossz, ezt akkor lehet érezni, mikor a kashoz készíti elő tata a vastagabb vesszőket. Ezeknek végül mindig gyorsan kerül gazda, legtöbbször Isten nevibe, mert ő ráért, hát csinálgatta.
Este pedig tata szolgálatos, a Nők Lapjából felismerem a meseoldalakat, és elő van készítve, azokat kell olvassa nekem, vagy pedig fejből mesél, legtöbbször a két imposztorról. Van, hogy együtt mondjuk, mert már én is tudom. De nemcsak ezt mondjuk együtt, hanem néhány mondókát is, mert három hanggal bajaim vannak, és gyakorolni kell, pedig szerintem már ő is unja a Répa, retek, mogyorót, a Lazi, Lazi, Lázárt, meg persze a Sanyi, Sanyi, sapkát… De utóvégül megtanulom a hangokat rendesen kimondani.
Télen a zsebében van ez-az, főleg mentás cukorka, ami lehet, hogy kicsit megolvadt, és beletapadt a fehér papírba, amibe kimérték, de így még finomabb. És nem baj, ha az az utolsó szem. Tata eljön a farsangra is, ahonnan végül is vele megyek haza, mert a tombolán nem nyertük meg a kólát, és vigasztalhatatlan vagyok. Megígérte, hogy ő vesz nekem, és még finomabb is lesz, mint amit más kapott. Amíg hozzá elgyalogoltunk, persze, már elmúlt a csalódás és elfelejtettem a kólát is – ami nem is baj, mert egy szál bolt sem volt nyitva, és ezt édesanyám hiába magyarázta. Kellett a bánat alá az a néhány kilométeres séta.
*
A nagyszülők és idősek világnapján ezzel a kis emlékcsokorral mondok hálát nem csupán apai nagyapámnak, akire e sorokkal emlékezem, hanem mindenik nagyszülőmnek, akik mindannyian igen korán eltávoztak az élők közül.
