Egyházmegyéinkben a plébániai alkalmazottak közül a kántori szolgálatot vállalók nagy számban jelen vannak, ellátva sok olyan feladatot, mely sokszor nem egyszemélyes munka. Sorozatunkban kántorokkal olvashatnak beszélgetést, akik különböző települések, különböző nagyságú közösségeiben élik hivatásukat. Emberközelben SÁNDOR BÉLA kadics-bethlenfalvi kántorral készített beszélgetésemet olvashatják.
Milyen szerepet töltött be gyerekkorodban a vallás, a templombajárás? A kántori szolgálat mennyire volt gyerekként ismerős?
Gyerekkoromat Fenyéden, szülőfalumban töltöttem, ahol abban az időben Tubák László volt a pap, a kántor pedig Andacs Márton. Sokat köszönhetek nekik, mert nagy szerepük volt abban, hogy korán megszerettem a templomot és környékét. Minden időszakban volt valami történés, amivel elfoglalhattuk magunkat a plébánia körül. Hadd említsek néhány példát: nyáron cseresznyét szedtünk, ősszel temetőt takarítottunk, télen pásztorjátékot tanultunk és házat szenteltünk, tavasszal mi végeztük a májusi ájtatosságot. Gyerekként megtapasztaltam, hogy milyen az erős istenkapcsolat. Ministráltam hétköznapokon, vasár- és ünnepnapokon, esküvőkön és temetéseken. A szentbeszédek megerősítettek hitemben, mert hiteles prédikációkat hallgattam a szeretetről és igazi vigasztaló szavakat a feltámadásról. A kántori szolgálathoz való kötődésem nyolcadik osztályos koromban kezdett kialakulni, amikor már arról kellett dönteni, hogy merre haladjak tovább a tanulmányaim terén. Fontos szerepet játszott a lelki fejlődésemben a székelyudvarhelyi Légy jó mindhalálig musicalben való jelenlétem. Maga a folyamat volt fontos, amíg a színházban csiszoltak minket, énekeltettek, csapatban kellett dolgoznunk, sokszor láttuk a könnyező tömeget magunkkal szemben, és ezalatt kezdtük komolyan venni az életet.
A gyerekkor, a család mennyire befolyásolt abban, hogy a zenei pályát válaszd? Hogyan kezdődött a kántori pályád?
Épp indultunk volna iratkozni a Tamási Áron Gimnázium teológia osztályába, mert ismerős volt a közeg, mivel az V–VIII. osztályt is ott végeztem. Indulás előtt megérkezett hozzánk a kántorunk, és azt kérdezte, hogy hová készülünk. Amikor elmeséltem a terveimet, akkor azt a kérdést tette fel: „Nem akarod megpróbálni inkább Gyulafehérváron a kántoriskolát, a teológiai líceumot?” S ezután elmesélte az ott töltött élményeit. Ekkor érett meg bennem a hivatástudat, amit a gyermekévek vallásos neveltetésére is tudtam alapozni. Gyorsan megszületett bennem a vágy, hogy menni akarok. Édesanyám mindig azt mondta: „Fiam, mi akkor vagyunk boldogok, ha te is az vagy.” Édesapám pedig így szólt: „Ha a térdünkig kell koptassuk a lábunkat, akkor is addig dolgozunk, amíg segíteni tudunk téged.” Ilyen szülői hozzáállást kívánok minden döntésben lévő fiatalnak. Nem erőltettek semmit és nem húztak vissza. Mindig is szerettem a templom hűvös levegőjét, a tömjén illatát, a szent énekeket, és tudtam, hogy ez az a hely, ahol dolgozni és szolgálni akarok. A kántoriskolában négy évig készítgettem magam a nagy döntésre, hogy pap legyek. Olyan papnak készültem, akinek van kántori oklevele is. Végül a kántorságot választottam. Első szolgálati helyem Csíkcsicsó volt. Mivel közel volt Csíksomlyó, sokat jártam a Szűz Anyához „megbeszélni”, hogy Istennek milyen tervei vannak még velem és mire kaptam hivatást. Újabb döntést hoztam, és célul tűztem ki, hogy a kolozsvári teológiára megyek, ahol a kántorság mellett hitoktató tanár válhat belőlem, hogy ilyen formában is kamatoztatni tudjam, amit kaptam. Hála Istennek, sikerült ezt is megvalósítani.
Kolozsváron végezted tanulmányaid, ahol a Confutius Intézetnél kínai tanfolyamokra is jártál. Hogyan kerültél oda, miért akartál kínaiul tanulni? Maradt-e meg valami a tanultakból?
A kolozsvári teológiai évek közül a második évet Erasmus-ösztöndíjjal Budapesten töltöttem a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán. Ezen az egyetemen több ország diákjai tanultak, köztük Ázsiából származók is. Nyitottan álltam hozzá az új élethelyzethez, ott szívtam magamba a legtöbb tudást, sok szép emléket és élményt szereztem ott. Kihasználtam az ott töltött egy év minden percét. Papp Miklós tanárom tantárgya – az életvezetés etikája – nagy hatással volt rám. Egyik előadása után határoztam el, hogy fejleszteni fogom magam olyan úton is, amin még nem jártam. Mivel Budapesten rengeteg kínai él, és minden nap láttam őket mindenhol, kezdett érdekelni a kínai nyelv, és találtam is a társak között egy olyan személyt, aki elvállalta, hogy tanítson. Amikor hazakerültem harmadévre, akkor nem is volt kérdés, hogy folytatom-e, mert megszerettem. Tudomást szereztem róla, hogy aki ingyenes szakon van a BBTE bármely szakán, az ingyenesen tanulhat a Confutius Intézetnél is. Azonnal beiratkoztam a kurzusokra, több évig is kitartva mellette, mindaddig, amíg hazakerültem Székelyudvarhelyre. Nyolc éve élek itthon, négy kilométerre a szüleimtől. A nyolc év alatt sokat felejtettem, de amit alaposan megtanultam, az megmaradt, és szoktam gyakorolni is. Gyakran elszámolok kínaiul százig, vagy könnyebb mondatokat elevenítek fel. Amikor a kínai üzletbe megyek, mosolyra derítem az ott lévők arcát, hadd halljanak ők is egy kis hazait.
Mi egy kántor hitvallása, legfontosabb feladata?
Az egyházközség szolgálatában lenni. Istent dicsérni énekkel és imával, vele folyamatos kapcsolatban lenni. Hitben, erkölcsben, bölcsességben és kedvességben növekedni, példát mutatni. Tapasztalatot és tudást szerezni, azt kamatoztatni, átadni a jövő nemzedéknek. Igényes kell lenni arra, hogy a liturgia valóban szép és Istenhez méltó legyen, valamint elengedhetetlenül fontos, hogy jó összhangban történjen a plébánossal.
Hogyan telnek egy kántor mindennapjai? Melyek a megszokott vagy kevésbé szokványos feladatok?
A megszokott feladatok közé azok tartoznak, amelyek hétről hétre rendszeresen történnek: szentmisék, hittanórák, irodaszolgálat, esküvők, temetések. De a kevésbé szokványos dolgok is elég sűrűn történnek nálunk. Néhány példát emelek ki:
– a múltban államosított egyházi épületek visszaszerzésében való részvétel, levéltározás;
– a plébánossal és egyháztanáccsal közösen folytatott tervezés és kivitelezés a plébánia és a temetők körül; ehhez tartozik a napelemrendszer telepítése, a pince felújítása, a kántori lakás környezetének fejlesztése, fizikai munkálatokban való segítség;
– aktuális ügyekhez való komoly hozzáállás, adott esetekben támogatók keresése;
– egyházközségi korcsolyázás szervezése;
– pásztorjáték tanítása stb.
Mindig van tennivaló, sokszor egyszerre több is. Vannak szemmel látható és láthatatlan munkák, amiket mind el kell végezni ahhoz, hogy gördülékenyen haladjon az egyház ügye.
A gyulafehérvári főegyházmegyében létezik egy egyezményes kántorvizsga. Milyen emlékeket őrzöl erről? Hogyan emlékszel az első szentmisére, amelyen kántorizáltál?
Az első szentmise, amelyen orgonáltam, kántoriskolás koromban történt, amikor hazamentem Fenyédre húsvéti vakációban. A Feltámadt már dicsőségben ének volt nekem az első, amit remegő kézzel és izzadó tenyérrel orgonáltam, de pozitív élményként éltem át Andacs Márton kántor úr mellett ülve. A kántorvizsgán a pünkösdi misét kellett orgonálnom. Azóta is minden csíksomlyói búcsún eszembe jut. A kétnapos vizsga nem mondható átlagosnak, mert magába foglalt írásbelit, szóbelit, énekbelit és orgonajátszás-belit. Az osztályunkból ketten, Incze Sándor csíkszépvízi kántor barátommal helyezkedtünk el ebben a munkakörben. Gyulafehérváron az iskolában ő volt a főkántor, szerettem vele dolgozni, együtt készültünk a vizsgára 2011-ben, amelyre Geréd Vilmos kántor-karnagy úr készített fel.
A kántor figyelme több mindenre kell kiterjedjen a szentmise alatt. Mennyire tudsz figyelni az igeliturgiára, a prédikációra?
Az igeliturgiát mindig elolvasom a vasárnapi szentmise előtt, hogy a gondolataimat már előre irányítsam a tematikára, így nagy eséllyel megteremthető az igeliturgia szövege és az énekek közötti kapcsolat. Már nagyon régóta tudatosan figyelek erre, hogy ne a szentmise alatt kelljen gondolkodjak és keresve lapozzak, hanem célirányosan nyitom ki a könyvet. Ha ritkán mégis előfordul, hogy elkalandozok a teendők miatt, akkor a második misén még jobban figyelek. Az Olvasmányos könyv kinyitása után én is követem a szöveget, miközben készülök a zsoltárra. Tudom, hogy hol tartunk, figyelek az üzenetre. Ha a prédikációban van olyan kulcsszó, amibe bele tudok kapaszkodni az összhang érdekében, akkor bátran élek vele, vagyis megerősítésként a hozzá megfelelő énekkel igazodom. Nagyon örülök, hogy olyan plébánosom van Darvas Emil személyében, aki szem előtt tartja a jó összhangot, és sokszor biztatja a kedves híveket, hogy szívből énekeljenek, ez pedig nagy segítség nekem, mert a hívek tényleg kimagasló teljesítményt tanúsítanak. Az pedig külön nagy ajándék a kántori fülemnek, hogy Emil pap bácsi szépen énekel, ezen kívül pedig jó hallgatni a szentbeszédeit is.
Az egyházi év mely időszakának énekeit énekled a legszívesebben?
Eddig talán ez a legnehezebb kérdés, mert minden időszakban vannak olyan énekek, amiket alig várom, hogy énekelhessem. Nagyon szeretem, ahogy egymás után következnek az ünnepek. Hitünk alapja a feltámadás, ennek reményében éljük életünket, ezért a húsvét énekei részemről kiemelt helyet kapnak. Ha mégis egy kedvenc éneket kellene megemlítenem, akkor a kadicsfalvi templom védőszentjéről, Szent Annáról szóló ének lenne az, amit búcsúkor oly hangosan énekel a nép: Krisztus Jézus nagyanyjának. Ez az ének a maga négy szakaszával átfog minden korosztályt és minden élethelyzetben küszködőt.
Milyen tapasztalatokat szereztél az elmúlt évek során kántorként? Kántorizáltál Szászfenesen is, most pedig Székelyudvarhelyen. Milyen különbségeket érzel a két település között?
Első szolgálati helyem Csíkcsicsó, a második Szászfenes filiákkal együtt, a harmadik pedig Kadics-Bethlenfalva. Remélem, hogy egyben utolsó, mert feleségemmel itt alapítottunk családot, és itt vagyunk mind a ketten itthon, pontosabban most már négyen. Pozitív tapasztalatom szerint mindenhol vannak énekelni szerető emberek. Ez egy közös pont, ami összetart bennünket, a helyi sajátosságok pedig megszínezik az énektárat. Az életem különböző szakaszaiban mindenhol másként volt jó. A Csíki-medencében kezdő kántorként hamar befogadtak, ami jólesett. A Kolozsvár melletti fenesiek között pedig voltak olyan áldott jó emberek, akik sírtak, amikor elbúcsúztam. Az Udvarhelyi-medencében pedig tényleg itthon vagyok. A települések között nem annyira különbségeket, hanem inkább hasonlóságokat tudok sorolni. Amit mindenhol tapasztaltam, az nem más, mint hogy többségében értékelik a munkámat, és ezt köszönöm a híveknek.
Van-e valamilyen mottó, bibliai rész, énekszöveg, ami erőt adott, utat mutatott az elmúlt évek során?
„Boldog leszek, ha elérlek, boldogabb, ha megtartlak.” Hiszen ő az út, az igazság és az élet. Jézussal szentáldozáskor fizikálisan is találkozunk, és ha törekszünk kegyelmi állapotban maradni, akkor jó úton járunk. Belőle meríthetünk igazi erőt a terhek viselésére.
Időközben családot alapítottál, megnősültél, és gyermekeid is születtek. Hogyan tudod a családapai feladatokat összeegyeztetni a kántori szolgálattal? Családod érdeklődik a zene iránt?
Isten kegyelméből megadatott, hogy van egy szép és kedves feleségem, valamint egészséges és eleven gyermekeink születtek. A fiunk kicsi, a lányunk pedig pici. Sajnos szentmise alatt nem tudok apaként teljesen besegíteni a gyermekek felügyeletébe, mert nincs lehetőségem babakocsit tolni a templom körül. Ha a fiamat magam mellé ültetem, ő is akar orgonálni, ezért csak a prédikáció alatt tud velem lenni, amikor ki van kapcsolva az orgona. Már alig várom, hogy akkorák legyenek, hogy egymás mellett ülve, nyugodt körülmények között, stresszmentesen tudjunk együtt ünnepelni. Jelenleg jól jön a nagyszülők segítsége. Egyébként ki szoktunk menni az üres templomba énekelni, orgonálni, imádkozni. Feleségemnek szép a hangja, jó a hallása, szereti a zenét, gyerekkorában sokat ministrált, és így jól ismeri az egyházi énekeket is. Büszke vagyok rá, hogy sokat énekel a gyerekeknek, jó édesanya!
Mit üzennél a pályakezdő kántoroknak, miért válasszák ezt a pályát?
Ha éreznek hivatást arra, hogy Istent és az ő népét szolgálják, akkor várjuk szeretettel a kántorok közösségébe. Nagyon összetett, változatos munkakörről van szó, emberekkel kell együtt dolgozni, türelmet, megfontoltságot és lelki erőt igényel minden helyzetben. A jó kántor is holtig tanul, úgyhogy ha valaki bizonytalan a döntésében, akkor azoknak azt üzenem, hogy a jó Isten nem az alkalmasakat hívja el, hanem a meghívottakat teszi alkalmassá. Csupán a meghívást kell magunkban felismerni és igent mondani rá. A legfontosabb tehát a hivatás érzése, a többi pedig mind ennek a következménye.
Az interjú a Vasárnap hetilap 2024/29 és 2024/30-as számában jelent meg
