Képzőművészként és pedagógusként látni tanít

0
591

A kolozsvári Ars Sacra Claudiopolitana Egyházművészeti Kiállítótér júliusi tárlatának meghívottja Murádin Lovász Noémi képzőművész, művészpedagógus (a Báthory-líceum rajztanára). A július 18-án megnyílt Rólunk című tárlatot Hegedűs Enikő művészettörténész mutatta be, közreműködött Török Szilvia (szoprán) és Potyó István (zongora). Hegedűs Enikőnek a művészt és munkáit bemutató megnyitó beszédét adjuk közre.

A művész jelen tárlatnak a RÓLUNK címet adta. Rólunk, jelenlevőkről szól, mindazokról, aki felidéződtek benne, akiknek sorsa iránt érdeklődik, akikkel élete/életünk összekapcsolódik. A művésznek, a képzőművésznek, amúgy ki nem mondott ,,feladata”, egyfajta küldetése leképezni, visszatükrözni, a képek által elbeszélni, a szemlélők elé állítani a kor-képet, a mindenkori ember-képet, és emberi viszonyulásainkat.

Manapság sokszor emlegetik az ember ökológiai lábnyomát, hogy minél kevesebb nyomot hagyjunk magunk után, amin ezekben a forró nyári napokban el is gondolkozunk. Azonban az ember ősidőktől fogva nyomot akar hagyni, életét, munkáját akkor látja / tartja értékesnek, értelmesnek, ha az nem csupán pillanatnyi és mulandó, hanem maradandó, ha ő maga tovább élhet utódaiban és alkotásaiban. A megrendelők azért támogattak építkezéseket és képzőművészeti alkotásokat, hogy azáltal egy eszmét / vallást, amiben hittek, vagy önmagukat és családjukat, valamint szűkebb vagy tágabb környezetüket megörökítsék.

A művészek ma szabadon nyúlhatnak a témákhoz, belső indíttatásból ábrázolják külső és belső világukat, mindazt, ami adott esetben, időszakban vagy váratlanul megérinti őket, amivel rezonálni tudnak. A képeken keresztül saját látásmódjuk jut kifejezésre, viszont meglátásaik, a kifejezett valóság bennünk, szemlélőkben is érzéseket vált ki. Adott esetben felismerhetjük, hogy hasonló a saját látásmódunk, ezt a tetszés és a nem-tetszésben érzékeljük a leginkább. Hogy mivel rezonálunk mi magunk, sok mindentől függ, lelkiállapotunktól, környezeti hatásoktól, előképzettségünktől, hasonló tapasztalatainktól stb. Azt gondolom, hogy a művész a mi visszajelzéseink nélkül is alkot, viszont számára sem lényegtelen, hogy el tud-e beszélni alapvető igazságokat, valamilyen formában meg tudja-e szólítani a körülötte élőket, tud-e nyomot hagyni bennünk alkotásaival. Hiszen rólunk és nekünk / hozzánk szólnak a sokféle művészi munkák (emlékek, emlékművek, épületek, festmények, szobrok, metszetek).

M. Lovász Noémi munkái is RÓLUNK szólnak. Beszédes a címe a legutóbbi kolozsvári kiállításának (a Fehér Galériában), Lelkekben nyomot hagyok. Pedagógusi hivatásából is ered a láttatás vágya, küldetése a képzőművészet nyelvén a jónak, szépnek, igaznak, isteninek a közvetítése. Ahogy ars poetica-ját megfogalmazta: ,,Sokan sokféleképpen merítenek az értékek tiszta forrásából. Újat aligha lehet mondani, s pont ez jelenti számomra a kihívást. A képzőművészet eszközeivel olyan alkotásokat hozni létre melyek a jelenhez szólnak s talán a jövő rostáján megmaradva egyetemes, emberi értékeket hordoznak. Ez minden képzőművész álma.” És azzal folytatja, hogy munkái ,,a szubjektív mitológia, az önkifejezés, önmagam megtalálásának próbálkozásai. Festményeim motívumvilága a varietas delectat (a változatosság gyönyörködtet) elve alapján fejlődik, bővül, úgy tekínthetők, mint lírai konstruktivizmus jegyében fogant szín- és formakísérletek. A díszítő jelleg és a gondolatiság ötvözetei ezek a kompozíciók.”

M. Lovász Noémit megfogja egy-egy téma, amivel több időt is eltölt, különböző technikákkal próbálja körüljárni, megmutatni. IIyen téma a gulag táborok, a szovjet lágerek és a túlélők sorsa, amit férje, Murádin János Kristóf történész kutatásai révén ismert meg. Ez továbbra is foglalkoztatja, a gulag-témából őszre készül összeállítani egy kiállítási anyagot. Munkái több egyéni és számos csoportos tárlaton voltak eddig láthatók, legutóbb Nagyenyeden. Itt a kolozsvári Ars Sacra kiállítótérben is volt már egyéni kiállítása (2019 decemberében) és rendszeres résztvevője az Ars Sacra-tárlatoknak (ebben a kiállítótérben és a Bánffy-palotában egyaránt).

A nyomatokon és grafikákon emberek sziluettjei, házak részletei, madarak, fák, növényzet, dekoratív motívumok tűnnek fel, jelképek, mint a kereszt, a rács és a csomózott kötelek. A képeken álló és ülő emberek, dolgozó, robotoló, küszködő és elgondolkozó férfiak és nők körvonalai érzékelhetőek. A nyomatok épületeket, házsorokat és templomtornyokat (pl. a nagyenyedi középkori templomtornyot) is örökítenek meg. A kiállított 43 alkotásában, a színes és fekete-fehér nyomatokon, a monotípiával, frottázzsal és vegyes technikával készült grafikai munkáiban M. Lovász Noémi különböző absztrakt motívumokat ötvöz, és ezáltal újabb és újabb képtársításoknak ad lehetőséget. Ezen a kiállításon látható munkáinak a többsége monotípiával készült. A legrégebbi 2009-ből való, a többségük a tavaly és az idén készült. A saját maga által kifejlesztett, egyedi, zselés alapú monotípiás technikával készült egyszeri nyomatok áttetszőséget kölcsönöznek az alakoknak és tárgyaknak, röntgenszerűen láttatják a figurákat, és a fény és árnyék kontrasztjának érzékeltetését is lehetővé teszik. A vegyes technikával készült rajzokon is látható a világosság és sötétség játéka.

A játékossággal, a mozdulatok sorával és fénnyel átitatott képek lüktetése megérinthet valamennyiünket, hiszen rólunk szólnak. M. Lovász Noémi érdeklődéssel és érzékenyen fordul a körülötte élők felé és kitart az állandó keresés, művészi kísérletezés útján. Ahogy Márai Sándor fogalmazta Arról hogy minden nap tovább kell menned…: ,,S mert vándor vagy, minden nap tovább kell menned az úton, mely egyetlen célod, tehát lelked és a lelkedben elrejtett isteni tartalom megismerése felé vezet. […] menj minden nap tovább, sebes lábakkal és szegényen is. Mert vándor vagy.”

A képek Rólunk, útonlevőkről és keresőkről szólnak. Fedezzük fel, hogy mi érint meg, mi talál visszhangot bennünk. Ajánlom a kiállítást szíves figyelmükbe. A művésznőnek gratulálok a munkáihoz és kitartást kívánok pályáján, élethivatásában.

Hegedűs Enikő

Fotó: Horváth László