A különböző pasztorális területeken dolgozó munkatársaknak tartott képzések részeként június 15-én, szombaton a varjasi plébániaépületben a lektorok és az előimádkozók találkozójára került sor, melynek témája a beteglátogatás volt. A találkozót Tietze Imogen képzési referens és Mihu Melinda varjasi előimádkozó koordinálta. Az alábbiakban egyik résztvevő beszámolóját olvashatják.
A találkozó kötetlen beszélgetéssel kezdődött, amelynek során minden résztvevő megosztotta saját tapasztalatait az idős, beteg emberekkel való foglalkozásról, akiknek többségét a magány, a feleslegesség és a tehetetlenség érzése nyomasztja. Szükségük van arra, hogy meglátogassák őket, hogy érezzék, a szeretteik és a közösség nem felejtették el őket, hogy tudják, vannak emberek, akiknek számítanak, akik valóban törődnek a helyzetükkel, az egészségükkel. A legnagyobb ajándék, amit adhatunk nekik, az az idő, amit velük töltünk, meghallgatjuk őket, arra szánunk, hogy megoszthassák velünk élettapasztalataikat, vagy tanácsaikkal lássanak el bennünket. Az olyan apró gesztusok, mint egy simogatás, egy közösen elmondott ima, egy szál virág, kis figyelmesség, nagy hatással van az érzelmi állapotukra.
A betegség szorongáshoz, zárkózottsághoz, kétségbeeséshez vezethet, a szenvedő néha még Istentől is elfordul. De arra is késztetheti a beteg embert, hogy elemezze saját életét, hogy megkülönböztesse, mi a lényeges és mi nem, hogy keresse Istent és forduljon hozzá. Nekünk, keresztényeknek minden beteg emberben fel kell ismernünk Krisztus arcát.
Mihu Melinda a varjasi Gondozási és Segítő Központból, Varga Irén a Máltai Szeretetszolgálat önkéntese és Sorina Florea a Caritas által működtetett Isteni Irgalmaság háza palliatív hospice központ ápolónője meghatódva beszélt nekünk a halálos betegek nyugtalanságáról, szenvedéséről, de a tapasztalatokról és a teljes személyzet erőfeszítéseiről is, hogy minden egyes betegnek és gondozóiknak a legmegfelelőbb mentális, fizikai és lelki támogatást nyújtsák, felkészítve őket, megerősítve lelküket és testüket a végső eltávozásra.
A keresztúti ájtatosságban Jézus szenvedéséről elmélkedve minden egyes állomáson Sorina Florea párhuzamosan mutatta be a halálos betegek testi és lelki szenvedéseit, attól a pillanattól kezdve, hogy megtudják a diagnózist, egészen az utolsó leheletükig, minden elbukással és felemelkedéssel a mély fájdalom terhe alatt. Ezen a fájdalmas úton az egészségügyi személyzet és a szerzetesnők igyekeznek minden lehetséges támogatást megadjani a betegek és családjaik életminőségének, érzelmi és lelki egyensúlyának biztosítása érdekében. Mottójuk: „Az irgalmas szív nyitott mások szükségleteire. A szenvedésed fáj nekem, és a szívem feléd fordul…” (Stan Rougier) Az irgalmasság a szeretet, a megélt szeretet, a tényleges szeretet másik neve…
Délután Imogen Tietze Jézusról mint gyógyítóról beszélt nekünk. Jézus feltétel nélkül gyógyított a zsinagógában, a családban, a nyilvánosság előtt, érdeklődése nem az orvosi értelemben vett betegségre irányult, hanem a társadalmi értelemben vett betegségre, mert ez kizárta az embert a közösség életéből. Célja az volt, hogy a beteg embert visszavezesse a hívők közösségébe, a családba és a társadalomba. Célja az volt, hogy növelje a beteg integrált személyiségét, kigyógyítsa az embereket a félelemből, a gyűlöletből, a kétségbeesésből és az önzésből.
A program Imogen Tietze előadásával folytatódott, melynek témája az otthoni betegek szentáldozásban való részvétele volt. Azoknak a betegeknek, akik nem tudnak részt venni a vasárnapi szentmisén, egy pap, egy diakónus, illetve a püspök vagy a plébános által megbízott előimádkozó otthonukba viheti a szent ostyát egy pixida nevű edényben.
A templomban énekkel és imával záruló találkozó mottója a következő volt: „Nem tudunk napokat hozzáadni az élethez, de minden napba több életet tudunk vinni!”
Ez a megható találkozás, amely lelkünk legmélyebb húrjait rezegtette meg, csodálatos ajándék volt, amelyért hálát adunk a Jó Istennek.
Bianca Duica, Temesvár-Józsefváros / Gerhardus.ro
