Antonio de Pereda a spanyolországi Valladolidban született 1661-ben. A művészcsalád három gyereke közül elsőszülöttként sok kihívással és elvárással kellett szembenéznie, ugyanis apja, anyja és két testvére szintén festők voltak. Pedro de las Cuevas tanítványaként dolgozhatott Madridban, és a befolyásos Giovanni Battista Crescenzi védőszárnya alá kerülve lehetősége nyílt tehetsége kamatoztatására.
A csendéletek és vallási festmények mellett Pereda olyan történelmi festményeiről volt ismert, mint a Genovai dombormű (1635), amely az 1620-as évek történelmi eseményét örökítette meg. Crescenzi 1635-ben bekövetkezett halála után Peredát kizárták az udvarból, de ugyanekkor vallási témájú megbízásai kezdtek gyarapodni. Egy ilyen vallási témát megjelenítő festményét szeretnénk a következőkben bemutatni.
Antonio de Pereda ezen alkotásán védőszentjét, Páduai Szent Antalt ábrázolja, attribútumával, a gyermek Jézussal. Az elterjedt ábrázolási mód alapja egy legenda, amely szerint Szent Antalnak megjelent a kis Jézus, akit magához ölelhetett. Ezen szimbólum a szent jámborságán túl ártatlanságát és őszinteségét hivatott jelképezni. Jézus egy felhőszerű homályból lép Antal felé, jelezve, hogy nem evilági eseménynek vagyunk a tanúi. A festményen több puttó is megjelenik, akik vörös drapériákat terítenek le, a szeretet és a hódolat jelképét. A puttók mint tipikusan barokk sajátosságok fedezhetők fel, amelyek játékosságot és lendületet kölcsönöznek a nyitott térben megjelenő eseménynek.
Portik Noémi, M. Klarissza nővér
Az írás megjelenik a Vasárnap 2024/24-es számában.
