Akolitust avattak a kolozsvári Szent Mihály-templomban

0
876

Kerekes László segédpüspök, általános érseki helynök a kolozsvári Szent Mihály-templomban június 9-én, vasárnap délelőtt ünnepélyes szentmise keretében akolitussá avatta Ambrus-Pál Arnoldot, ezen egyházközség plébániájának munkatársát.

A püspökkel koncelebrált Veres Stelian kanonok, főegyházmegyei gazdasági igazgató, Nóda Mózes és Holló László, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Kar habilitált professzorai, Orbán Szabolcs ferences szerzetes, egyetemi adjunktus, Bőjte Csongor segédlelkész, asszisztált Lázár Hunor gyakorlati éves kispap.

Az evangélium után László Attila főesperes plébános kiszólította az akolitusjelöltet, aki felavatását kérte erre a szolgálatra.

Szentbeszédében Kerekes László rámutatott az esemény jelentőségére az egyházközségek életében, és elmagyarázta, hogy ez már a II. század végére kialakult szolgálati fokozat a latin egyházban. Hitelességgel kell vallania, amit hisz és úgy él, amint vall, amint Szent Pál apostol írja a korintusi híveknek: mi hiszünk, azért beszélünk. Az Eukarisztia kiszolgáltatója hiteles ember kell hogy legyen, de ez a követelmény mindenki részéről, akik Krisztus követségében járunk.

A homília után a püspök felszólítására mindenki felállva imádkozott az eléje térdelt kiválasztottért, akit különleges áldásában részesített. László Attila ráadta a jelöltre a rituális ruhát, majd a püspök átnyújtotta neki a konszekrálandó kenyeret (ostyát) tartalmazó edényt  ezekkel a szavakkal: „Vedd az Eucharisztia ünneplésére előkészített kenyeret, és úgy élj, hogy méltóképpen szolgálhass az Úr és az Egyház asztalánál.”

Kép és szöveg: Fodor György