Ha Krisztussal éltek, akkor ti is bölcsek lesztek – elballagtak a GMGK végzősei

0
815
Fotó: Kovács József

Mária szeplőtelen szívének ünnepén, június 8-án a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum (GMGK) végzős diákjai számára utoljára szólt az otthont jelentő, Alma Mater csengője.

Ünnepi beszédek és díjkiosztó keretében tekintettek vissza az elmúlt négy évre. Ezt az utat nemcsak a tanulmányi eredmények szemüvegén keresztül értékelték, hanem a közösségben megélt és elsajátított értékek szempontjából is.

Több értékes beszéd elhangzott. A teológiai líceum igazgatója, Farkas Ervin kanonok jótanácsaival és bátorítással indította útra a végzős diákokat. A diákok nevében a XI. osztály részéről Kristály Erik búcsúzott a végzős diákoktól. Ezt követte Kovács József spirituális, osztályfőnök útraindító beszéde, amelyben az életet egy vonatutazáshoz hasonlította, és minden élethelyzetre, állomásra bátorítást fogalmazott meg.

A végzős diákok nevében Máthé András ballagó diák búcsúzott, aki visszatekintésében egyaránt szólt társaihoz és a tanárokhoz is, a hála szavát közvetítve számukra. A tablóra írt mottó fényében gyűjtötte csokorba ünnepi gondolatait. A mottót XVI. Benedek emeritus pápától választották: „Ha Krisztussal éltek, akkor ti is bölcsek lesztek. Akkor csillagokká lesztek!”

A díjak ünnepélyes kiosztását követően mindnyájan közös hálaadó szentmisén vettek részt a gyulafehérvári székesegyházban. A szentmisét Kerekes László segédpüspök mutatta be az elöljáró papok, paptanárok és az ünnepre érkező plébánosok jelenlétébe. A püspök szentbeszédében az ünnepi evangéliumon keresztül tett útravalót a ballagó diákok tarisznyájába.

A Szentlélek vezesse minden ballagó diák életútját és a Szűzanya szeplőtelen szívéből áradó hit és szeretet töltse el boldogsággal!

A GMGK vezetősége