Nemzetközi katekétikai kongresszus volt Kolozsváron

0
171

Nemzetközi katekétikai eseménynek adott otthont a kincses város május 29–június 3. között: itt tartotta kétévente esedékes kongresszusát az Európai Katekézis Csoport (European Catechesis Team) Katekézis, liturgia és emberi tapasztalat címmel.

A program a Kolozsvár-Szamosújvári Görögkatolikus Püspökség, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Görögkatolikus Teológiai Kara és Pszichológia és Neveléstudományok Kara szervezésében valósult meg, hiszen az említett csoportnak hazai görögkatolikus tagja is van. Ő Nicoleta Marțian egyetemi docens, a görögkatolikus hittantanárjelöltek módszertani képzésének felelőse, aki férjével, Sorin Marțiannal, a Görögkatolikus Teológia Kar docensével együtt a jelenlegi program főszervezője is volt. Nicoleta több mint két évtizeddel ezelőtt kapcsolódott a katekézis kérdéseivel foglalkozó európai közösséghez. Amint elmondta, örömmel hívták Kolozsvárra a csoport több mint negyven tagját, akik Máltától Németországig számos európai ország képviseletében érkeztek.

A négynapos program során előadások meghallgatására, római és görög rítusú szentmisék ünneplésére, a kolozsvári görögkatolikus pasztorációba való betekintésre, városnézésre és közös kiránduláson való részvételre is lehetősége volt a résztvevőknek. Az előadásoknak a Napoca Hotel két konferenciaterme biztosított helyszínt, a szentmiséket a Szent Mihály-templomban, a helyi jezsuita közösség Manréza központjának kápolnájában, a piarista templomban, illetve az épülő görögkatolikus katedrálisban mutatták be a csoport pap tagjai a helyi lelkipásztorokkal együtt.

Az eseményt 29-én este közös vacsora és kis ünnepség nyitotta meg, amelyen Stijn Van den Bossche, a csoport jelenlegi elnöke mondott imát és köszöntőt. Az ünnepélyes megnyitóra másnap került sor az egyetem Aula Magnájában, ahol Daniel David rektor képviseletében Horia Poenar rektorhelyettes és Claudiu Lucian Pop kolozsvár-szamosújvári görögkatolikus püspök köszöntötte a kongresszus résztvevőit. A program keretében nyolc előadás hangzott el Cristian Barta (Görögkatolikus Teológia Kar, Kolozsvár): A katekézis és a Rómával egyesült román görögkatolikus egyház identitása, Joël Molinario (Katolikus Intézet, Párizs): Katekézis és liturgia: a katekézis és a liturgia közötti kapcsolat alakulása a francia katekétikai mozgalomban, Roland Lacroix (Katolikus Intézet, Párizs): A katekézis, a liturgia és az élettapasztalat kapcsolata: misztagógikus cselekvés, Elena Massimi (Auxilium Pápai Neveléstudományi Kar, Róma): Katekézis, liturgia és élet a posztmodernitásban, Nicoleta és Sorin Marțian (BBTE, Pszichológia és Neveléstudományok Kar, Görögkatolikus Teológia Kar, Kolozsvár): Az ikon katekétikai dimenziója a görögkatolikus egyház terében, Liviu Vidican-Manci (BBTE, Ortodox Teológia Kar, Kolozsvár): Liturgia és katekézis az ortodox egyházban, Pavel Kolar és Veroiiika Matejkova (Huszita Teológia Kar, Prága): Liturgikus katekézis a csehszlovák huszita egyházban, Angela Kaupp (Katolikus Teológiai Intézet, Koblenz): Liturgia, katekézis és nők, Carl-Mario Sultana (Máltai Egyetem, Teológia Kar): Liturgia, katekézis és család címmel. Közben a tagok megválasztották az European Catechesis Team új vezetőségét a 2024–28-as időszakra. (Ebben Nicoleta Marţian is helyet kapott. Elnöke máltai, a vezetőségben még német, olasz és portugál tagok vesznek részt.) Az Új Evangelizáció Pápai Tanácsa delegáltjaként a programon jelen volt Franz-Peter Tebartz-van Elst, aki a 2025-ös jubileumi év mottójáról, logójáról és római programjairól beszélt a jelenlévőknek.

A nemzetközi találkozó utolsó teljes napján, június 2-án, vasárnap, a Cipariu-téren épülő görögkatolikus székesegyházban, a Claudiu Pop püspök által celebrált szentmisében a vendégek a helyiekkel együtt a Ferenc pápa által öt éve Balázsfalván boldoggá avatott vértanú püspökökre emlékeztek és együtt ünnepelték a közösség elsőáldozáshoz járult gyermekeit. Aznap a helyi egyházközség vendégszeretetét élvező katekétikai szakértők közben kiértékelték az elmúlt napok eseményeit és a következő kongresszus témájával kapcsolatosan is megfogalmazták javaslataikat. Azt már itt leszögezték a – magát „baráti társaságnak” is nevező – csoport tagjai, hogy a soron következő alkalmon kis intézményük fennállásának 75. évfordulóját is meg fogják ünnepelni.

Ozsváth Judit

MEGOSZTÁS