Egyházmegyéinkben a plébániai alkalmazottak közül nagy számban jelen vannak a kántori szolgálatot vállalók, ellátva sok olyan feladatot, mely sokszor nem egyszemélyes munka. Sorozatunkban kántorokkal olvashatnak beszélgetést, akik különböző települések különböző nagyságú közösségeiben élik hivatásukat. Emberközelben FÓRIKA ATTILA csíkszentdomokosi kántorral készített beszélgetésem olvashatják.
Hogyan kezdődött a kántori pályája?
Gyergyótekerőpatakon, 1987. június 12-én születtem egyszerű falusi család harmadik gyermekeként. Édesanyám volt az a személy az életemben, aki megismertette velem a vallás rejtelmeit és megszerettette a templomba járást. Néhai Csedő István plébános úr volt, aki példaként szolgált gyerekkoromban. Mellette kezdtem el az oltárszolgálatot, vagyis a ministrálást. Előszeretettel énekelte a templomi szertartásokat, és ez nekem nagyon tetszett. Így az egyházzene felé is kezdtem hajolni. Sok időt töltöttem a plébánia környékén, ami egyre közelebb vitt engem egyházamhoz, és lassan kezdett érlelődni bennem, hogy milyen irányba is induljon hivatásom, mígnem egy nap a plébános úr feltette a mindent meghatározó kérdést: „Nem szeretnél a kántoriskolában továbbtanulni?” Ekkor született meg az elhatározás bennem. Már csak szüleimnek, különösen édesapámnak kellett elmondanom, aki eleinte kissé ellenezte, de időközben áldását adta döntésemre. Így jutottam el a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceumba, ahol sikeres felvételi után folytattam a tanulást és kántorképzést. A teológiai továbbtanulást is fontolgattam. Aztán jött egy olyan időszak, amikor nem tudtam, mit is kezdjek magammal. Édesapám hirtelen halála is nehezített, mert nehéz volt elfogadnom. Lelki megnyugvásomban nagy segítséget nyújtott a szeminárium akkori prefektusa, néhai Fejér Lajos plébános úr. Kántori hivatásom kialakulásában döntő szerepet játszott Geréd Vilmos kántor-karnagy úr személye. Az egyházzene magas szintű szolgálata és tanítása, embersége, támogatása, biztatása mind-mind segített engem hivatásom letisztázásában.
Mi egy kántor hitvallása, legfontosabb feladata?
Ad maiorem dei gloriam – Isten nagyobb dicsőségére – Véleményem szerint ez egy kántor hitvallása! E szerint próbálom élni mindennapjaimat családommal együtt. Ezért tartom elengedhetetlennek az Úr Jézussal való élő kapcsolatot, hogy ha már a legszentebb liturgián szolgálok, akkor szentáldozáshoz is járuljak. Kántorként nehéz a szentmise alatt, de mise végével megoldható, és mindig megvár a tisztelendő úr. Úgy gondolom, hogy ha a közösség életében egy elöljáró, de akár egy kántor is Istenhez, egyházához méltón él és viselkedik, az példaértékű tud lenni.
Csíkszentdomokoson kántor. Hogyan telnek egy kántor mindennapjai? Hogyan hat szolgálatára Márton Áron szellemisége?
A csíkszentdomokosi egyházközség kántoraként 2006. december 1-től teljesítek szolgálatot. Elsősorban azt emelném ki, hogy szeretem azt a feladatot, amit kántorként végzek. Az egész életem isteni gondviselésnek mondhatom, mind családi, mind kántori hivatásom. Nem is tudok munkaként tekinteni a kántori feladatokra. Nem mondom, hogy mindig könnyű, de Isten segítségével igyekszem a lehető legtöbbet kihozni magamból. Egy olyan közösségben szolgálok, ahol a hívek szeretnek énekelni, szeretik és értékelik a szép, igényes liturgiát, ez nagy segítség számomra. Mindig jó szívvel megyek a legszentebb cselekményre, még ha gyakran fáradt is vagyok. Arra törekszem, hogy ne váljon rutinná, megszokottá, elfásulttá a tevékenységem. Mindenben lehet találni harmóniát. Nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy Erdély nagy püspökének, Márton Áronnak szülőfalujában szolgálhatok. Igyekszem minden tudásom szerint helytállni és szolgálatomat elkötelezett módon végezni. Tapasztalom és érzem, hogy a közbenjárását kérve a Mindenható gondot visel rám és családomra.
A kántori szolgálatához hozzákapcsolódik a kórus vezetése is. Hogyan éli meg a kórusvezetői feladatokat?
A kántori feladatok közül talán a legjobban szeretett tevékenységem a kórusvezetés. A muzsika hangja az a nyelv, amelyet mindenki megért, s a legszebb muzsikaszó, amit egy „hangszer” kiadhat magából, az az élő emberi hang. Az sem véletlen, hogy a zenészek a világ bármely pontján megértik és soha nem értik félre egymást. Isaac Newton mondta, hogy „Az emberek túl sok falat építenek és túl kevés hidat”. Úgy gondolom, hogy a kórusvezetés és kórusban való éneklés hidakat épít a földiek és az égiek között, hidakat épít a résztvevők és hallgatók között. Kodály Zoltán megfogalmazása szerint: „A zene lelki táplálék és semmi mással nem pótolható. Aki nem él vele: lelki vérszegénységben él és hal”. Az egyháznak mindig is volt igénye arra, hogy a lehető legmagasabb művészi értékekkel fejezze ki hódolatát az egy, igaz, élő és szent Istennek. A zene, de különösen az egyházi zene, amely megérinti az ember legmélyebb bensőjét is, kifejezi a lélek hódolatát, örömét vagy éppen fájdalmát. Egy énekkar együtt énekel, együtt fejez ki érzelmeket, együtt sír és nevet, egyszerre disszonáns és oldja fel azt, együtt harmonizál. Az egyházi kóruséneklés közösséget formál, és mindezt Isten legnagyobb dicsőségére és az emberi szívek melengetésére teszi.
Időközben családot alapított, megnősült, és gyermekei is születettek. Hogyan tudja a családapai feladatokat összeegyeztetni a kántori szolgálattal? Családja érdeklődik a zene iránt?
2012. június 2-án kötöttük egybe életünket feleségemmel, Izabellával. Egybekelésünk előtt is kántori szolgálatot teljesítettem, úgyhogy részben ismerte a feleségem a kántori szolgálattal járó „nehézségeket”. Házas életünkben azt is megtapasztaltuk, hogy szolgálatot teljesíteni nem mindig könnyű, azonban nagyon fontosnak tartottuk, hogy egymást támogassuk. Isten kegyelméből két csodás gyerekünk született, Kristóf és Zselyke. Mindketten érdeklődnek a zene iránt. Szép énekhangjukkal már megjelennek vetélkedőkön, versenyeken, jó eredménnyel. Fiam szeret dobolni, de az orgona iránt is érdeklődik. Lányom hegedülni tanul. Én pedig teljes mellszélességgel támogatom őket, és ezt részükről is megkapom. Az idők folyamán sok tapasztalatot gyűjtöttünk, és ma már elég jól össze tudjuk egyeztetni a családi életünket a szolgálatommal, de azt is mondhatom, hogy szolgálatunkkal, mert rengeteg segítséget kapok családomtól.
A kántorkodás mellett zenél is. Hogyan lett ez élete részéve?
Bevallom, a zenélés még hamarabb kezdődött az életemben. Kilencéves koromban kaptam szüleimtől egy harmonikát. Hangszer került a kezembe. Addig csak előszeretettel ámultam a zenészeket, ha bármilyen mulatságba voltunk. Mindig körülöttük forogtam és figyeltem, hogyan muzsikálnak. Tanulásomban kezdetben a fülemre kellett hagyatkoznom, illetve szüleim fülére, mivel senki nem zenélt a családban. Szüleimnek azonban jó énekhangjuk és zenei hallásuk volt, így ők javították ki, ha nem hallották jónak a dallamot. Önszorgalomból tanulgattam, és gyakran elhívtak karácsonyi „kántálásra” harmonikával kísérni az énekeket. Egy évig jártam Kercsó Anna nénihez harmonikázni. Nyolcadikosként délelőtt Gyergyótekerőpatakon, a Tarisznyás Márton Általános Iskola diákja voltam, hetente kétszer órák után pedig Gyergyószentmiklósra, a Salamon Ernő Gimnáziumba jártam zeneórára. Időközben összeismerkedtem Csibe Ferenc barátommal, aki mulatságokon zenélt. Biztatására kezdtem vele próbálni, mígnem egyszer azon vettem észre magam 14 éves gyermekként, hogy lakodalmat kell zenéljünk. Jöttek a kántoriskolás évek, de nyáron, vakációban mindig együtt jártunk zenélni. A kántoriskola után pedig összeállt a zenekar, három személlyel, melynek én is tagja lettem. Időközben bővült, és mind a mai napig együtt járunk zenélni. Ezt is szeretni kell, és sok nehézséggel jár összeegyeztetni a kántori szolgálatot a zenéléssel, de Isten segítségével és a körülöttem álló jó szándékú emberekkel ez lehetséges.
Rómában is énekelt sok székellyel együtt a Szent Péter-bazilikában. Milyen élmény volt ez? Hogyan emlékszik vissza rá?
Felejthetetlen, felemelő élmény! Sosem felejtem el! Hogy is lehetne elfelejteni egy olyan élményt, amikor közel 400 embert vezényelhettem és előénekesként énekelhettem a Szent Péter-bazilikában és a Szent Ignác-templomban. Részt vehettem az általános pápai audiencián, ahol emberközelből láthattam a szentatyát. Megerősített és lendületet adott a kántori szolgálatom mindennapjaihoz.
Mit üzenne a pályakezdő kántoroknak, miért válasszák ezt a pályát?
Egy egyházközség életében fontos szerepet tölt be a kántor személye. Feladata, hogy énekével, szolgálatával, életpéldájával Istent dicsőítse, orgonajátékával a legszentebb cselekményt, a szentmisét felemelővé tegye. A feladat nem könnyű, de nagy szükség van rá. Azt is tudnunk kell, hogy nem magunknak, hanem Istennek szolgálunk, és ez a szolgálat Istenhez méltó kell legyen. Így Isten áldása lesz szolgálatunkon.
