Háború van a szomszédban meg Gázában, ömlik a sok félelemkeltő, békére figyelmeztető mondat. Arra nem figyelmeztetnek ezek a felhangosított szózatok, hogy a háború a szívben kezdődik, a másikra vetett irigy, haragos, megvető pillantással. Amikor kollégádat, társadat vagy akár vetélytársadat meggondolatlan vagy szándékoltan bántó szóval sebzed, már a háború magvát hintetted. A rossz szót vissza fogja adni, és amikor majd megteszi, gonosz indulatodnak tükröt tartva visszaszól, a lavina elindult.
Ahogy a pletykát, úgy a bántást is visszafordítani nehéz. Hiszen felejteni a rosszat kevesen tudják. ,,Megbocsátok, de nem felejtek.” Emberi, hogy az elme, míg szabályosan működik, nem egykönnyen felejt, és különösen az érzelmek területén ejtett seb nem gyógyul egyhamar. Jobb az indulatkitörést megspórolni, az ellenvéleményt is csak ha lenyugodtam, megfogalmazni.
A szavak mély sebeket okoznak. A szavak, a legegyszerűbb mondatok mély bölcsességet tartalmaznak. Előbbire úgy ugrunk, mint akit kígyó mart meg, utóbbit elengedjük a fülünk mellett.
Pedig évtizedek, századok óta vártuk, hogy meglássanak, elismerjenek. Megtörtént. Egy találkozás után nem mehetünk úgy tovább, mintha mi se történt volna. Kitartásunk és hűségünk elismerést nyert, és mint a hű szolgára, még többet bíztak ránk.
,,Ezen a zarándoklaton, mondta Ferenc pápa öt évvel ezelőtt Csíksomlyón, más felekezetek hívei is részt vesznek, és ez a párbeszéd, az egység és a testvériség jele. Ugyanakkor felhívás az életté vált hit és a reménnyé lett élet bizonyosságának helyreállítására.” És így folytatta: ,,Egy nép, amelynek gazdagsága a számtalan arc, kultúra, nyelv és hagyomány; Isten hívő szent népe, amely Máriával együtt zarándokol az Úr irgalmát énekelve. Ha a galileai Kánában Mária közbenjárt Jézusnál, hogy megtegye első csodáját, akkor minden kegyhelyen ő virraszt és ő jár közben. Nemcsak szent Fiánál, hanem mindannyiunknál, hogy ne hagyjuk, hogy azok a hangok és azok a sebek, amelyek az elkülönülést és a megosztottságot táplálják, megfosszanak minket a testvériség érzésétől.”
Ferenc pápa azt kérte: ,,járjunk együtt az úton, kérve az Úrtól a kegyelmet, hogy a régi és a mostani sérelmeinket és bizalmatlanságainkat változtassa új lehetőségekké a közösség érdekében.” Hogyan? Elszakadva a bizonyosságainktól, berögzöttségeinktől és mindenekelőtt a kényelmünktől. Nem félve megnyílni a találkozásra, és az abból fakadó tapasztalatra.
Öt éve kéri ezt Jézus földi helytartója: ,,Édesanyánk, taníts meg minket összevarrni a jövőt.” Csatlakozzunk imájához, akarjuk összevarrni a jövőt!
