Europa Nostra Díjat kapott a kolozsvári Szent Mihály-templom

0
959
A teljes pompájában lévő Szent Mihály-templom. (Fotó: Dénes Gabriella)

Az Európai Bizottság és az Europa Nostra ma délben jelentette be az Európai Unió Kreatív Európa programja által társfinanszírozott Európai Örökség Díj / Europa Nostra Díj 2024-es nyerteseit. Idén Európa legrangosabb örökségvédelmi díját 26 nyertes veheti át, képviselve a kontinens 18 országát – a tizenkét tagú szakmai zsűri 206 pályázatból választotta ki az elismert projekteket. Az idei győztesek között két kiemelkedő romániai örökségvédelmi projektet is találhatunk: egyik a kolozsvári Szent Mihály-templom, másik a szászalmádi evangélikus templom restaurálása.

Iliana Ivanova innovációért, kutatásért, kultúráért, oktatásért és ifjúságpolitikáért felelős európai biztos elmondta: „Kulturális örökségünk közös kincsünk, amely hídként összeköti múltunkat, jelenünket és jövőnket. Különleges helyet foglal el a szívünkben és mindennapi életünkben, elősegítve az összetartozás érzését és a közös identitástudatot. Az Európai Örökség Díj / Europa Nostra Díj kiemeli a gazdag örökségünk megőrzése és népszerűsítése iránt elkötelezett, példaértékű projektek és személyek döntő szerepét. Szívből gratulálok az idei győzteseknek kiemelkedő eredményeikhez.”

Cecilia Bartoli, a világhírű mezzoszoprán és az Europa Nostra elnöke kijelentette: ,,Szívből gratulálok az Európai Örökség Díj / Europa Nostra Díj idei nyerteseinek a megérdemelt elismeréshez. E fantasztikus kreatív projektek díjazásával egyúttal demonstráljuk a közös kulturális örökségünk védelme iránti nagy fokú elkötelezettségünket is, amely létfontosságú az egységesebb, fenntarthatóbb és szebb Európa építéséhez. Kívánjuk, hogy inspiráló példájukat sok polgár – örökségvédelmi szakemberek, önkéntesek és a szakma szerelmesei –, közszervezet és magánvállalkozás kövesse kontinensünkön és azon túl is.”

Az Európai Örökség Díj átadóünnepségére a Klaus Johannis államelnök fővédnöksége alatt zajló Európai Kulturális Örökség 2024 elnevezésű csúcstalálkozó egyik kiemelt programjaként kerül sor idén október 7-én Bukarest legrangosabb koncerttermében, a szintén Európai Örökség Díjjal elismert Román Athenæumban. A nagyszabású esemény házigazdája Iliana Ivanova európai biztos és Hermann Parzinger, az Europa Nostra ügyvezető elnöke lesz. Az ünnepségen hirdetik ki az Európai Örökség Díj / Europa Nostra Díj idei nyertesei közül kiválasztott, egyenként 10 000 euróra jogosult Grand Prix-díjasokat és a közönségdíj nyertesét.

Minden kedves érdeklődőt arra ösztönöznek, hogy fedezzék fel a nyerteseket, és szavazzanak online, így eldöntve, ki nyeri el a 2024-es közönségdíjat, amely 10 000 eurós pénzjutalommal jár. Szavazni szeptember 22-ig lehet.

A Szent Mihály-templom

A kolozsvári Szent Mihály-templomon 2016 és 2022 között átfogó restaurálási munkálatok zajlottak. A projekt a puszta szerkezeti megerősítéseken és homlokzati felújításokon túl a belső terek renoválására és modern fejlesztésekre is kiterjedt. A projekt az Európai Regionális Fejlesztési Alap, a román Fejlesztési, Közigazgatási és Közmunkálatokért Felelős Minisztérium, Magyarország kormánya, a Bethlen Gábor Alapkezelő, a román Vallásügyi Államtitkárság, a kolozsvári városháza, a Kincses Kolozsvár Egyesület és számos magánadományozó pénzügyi támogatásával valósult meg.

A város nyüzsgő központjában található Szent Mihály-templom az európai gótikus építészet gyöngyszeme. A templom helyi, regionális és országos szinten is óriási jelentőséggel bír, és Erdély gazdag örökségének ikonjaként, nemzeti műemlékként is elismert. Az idő múlása és számos természeti viszontagság is megviselte az épület pompáját, a további állagromlás megelőzése és az épület régi fényének visszaállítása érdekében kezdeményezték az átfogó felújítási projektet, illetve azért, hogy a Szent Mihály-templomot újra a turizmus egyik legfontosabb célpontjává tegyék.

A helyreállítás leginnovatívabb eleme a szerkezeti megerősítési módszer, amely a földrengésbiztonság növelése érdekében acél-rács szerkezeteket használ. A helyben készült új elemek használata és a rozsdamentes acél megerősítések beillesztése a hagyomány és a modernitás egyensúlyának megőrzésének jegyében történt. A felújítás során végzett régészeti munkálatok számos értékre derítettek fényt.

Jelentős mérföldkő volt a templom tornyának a nagyközönség számára történt megnyitása, amely egy, a templom történetét, illetve a restaurálás folyamatát tematizáló kiállítóteret is magában foglal, valamint fentről gyönyörű kilátás nyílik Kolozsvárra.

A projekt a helyi fiatalokat és a közösség tagjait oktatási programokon és vezetett túrákon keresztül vonta be a munkába, míg a workshopok és rendezvények lehetőséget biztosítottak a restaurálási technikák és a templom történelmi jelentőségének gyakorlati megismerésére.

A Covid-19 okozta lezárások váratlan nehézségeket okoztak, mind logisztikai, mind munkaerő szempontjából. A régi pompáját visszanyert templom tehát nemcsak Kolozsvár gazdag örökségének jelképe, hanem Európa abbéli elkötelezettségének bizonyítéka is, hogy megőrizze jeles történelmi emlékeit még az olyan modern kihívásokkal szemben is, mint a Covid-világjárvány.

,,A kolozsvári Szent Mihály-templom helyreállítása figyelemre méltóan érzékeny szerkezeti beavatkozás volt egy olyan műemlék esetében, amely összetett kihívásokkal küzd, különösen azokkal, amelyeket az aktív földrengési zónában való elhelyezkedése jelent. A ritka barokk tetőszerkezet helyreállításához a megoldások a részt vevő összetartó, interdiszciplináris csapatnak köszönhetően kiválóan alkalmasak. Ez a projekt kiváló példaként szolgál az EU által finanszírozott projektek számára a régióban, és jól illeszkedik a kulturális örökségre potenciális hatást gyakorló, EU által finanszírozott beavatkozásokra vonatkozó minőségi elvekhez – fogalmazott a projektről a szakmai zsűri, hozzátéve: – A projekt eredményeinek széles körű terjesztése és a közösséggel való kapcsolattartás iránti elkötelezettség is dicséretes. Ezt az elkötelezettséget, valamint az egyház jelentőségét a helyi közösség számára jól példázza a projekt társfinanszírozása is.”

Az Európai Örökség Díj / Europa Nostra Díj idei nyertesei

Konzerválás és adaptív újrahasználat kategóriában elismerést kapott a brüsszeli Royale Belge Building, a németországi Gerában található Schulenburg-kúria, a lengyelországi Rybnikben található egykori szénbánya, Szászalmád evangélikus temploma, a kolozsvári Szent Mihály-templom, a spanyolországi Sierra Espuña hókútjai.

Kutatási területen díjat kapott az Ausztria, Finnország és Franciaország nemzeti könyvtáraiból a korai európai sajtóanyag digitalizálását célzó NewsEye projekt,

Oktatás, képzés és készségek területén díjazták a jereváni Teryan Kulturális Központot a Hegyi-Karabahból érkező örmény menekültek támogatásáért, a hagyományos építészetet vándorló szemléletettel terjesztő görögországi Bouloki építészcsapatot, az írországi Traditional Farm Buildings Scheme programot, a lengyelországi Serfenta Egyesület hagyományos kosárfonási technikák revitalizációját célzó programját, a spanyol Narros del Castillóban a világon egyedüliként működő fehér asztalostechnikát oktató központot.

Polgári szerepvállalás és tudatosságnövelés kategóriában elismerést kapott a belgiumi Gentben működő The Square Kilometre projekt, a kamenskai Szlavónia nép győzelmének emlékműve virtuális rekonstrukciójáért, a finnországi úgynevezett közösségi termek megőrzése a civil tevékenység számára, az Elzászi Erődített Kastélyok Egyesülete, a georgiai Akhieliben található ciszkarauli torony polgári rehabilitációja, az olaszországi Syracusában zajló Nemzetközi Klasszikus Ifjúsági Színházi Fesztivál, a hágai Alapítvány az Ockenburghi Történelmi Hagyaték Megőrzéséért.

Örökségbajnokok kategóriában kapott díjat a Dubrovniki Régiségek Barátainak Társasága, a norvégiai Else „Sprossa” Rønnevig, a lengyelországi Piotr Gerber professzor.

(Fotó: Europanostra.org)

Europa Nostra Díj az Egyesült Királyság kiemelkedő projektjeinek

Az idei győztesek közt található négy egyesült királyságbéli is. Mivel az Egyesült Királyság nem tagja az Európai Unió Kreatív Európa programjának, ezek a nyertesek Europa Nostra-díjakat kaptak. Ez az elismerés tükrözi az örökségvédelem területén az Egyesült Királyságban tapasztalható kiemelkedő és széles körű kiválóságot, valamint az Europa Nostra elkötelezettségét az Európa Tanácshoz tartozó valamennyi ország kiválóságának elismerése iránt. Így elismerést kaptak a Harwdwick Hall-i Gideon-gobelinek, a Shrewsburyben található Flaxmill Maltings, a londoni Westminster Hall, illetve a kulturális örökség bajnoként díjazták Marcus Binney CBE, OBE Hon FRIBA FSA tevékenységét.

Az Europa Nostra a kulturális és természeti örökség megőrzése és támogatása iránt elkötelezett civil társadalom európai hangja. Az örökségvédelemmel foglalkozó nem kormányzati szervezetek páneurópai szövetsége, amelyet állami szervek, magánvállalkozások és magánszemélyek széles hálózata támogat, és amely több mint 40 országot fed le. Ez a legnagyobb és legreprezentatívabb örökségvédelmi hálózat Európában, amely szoros kapcsolatot tart fenn az Európai Unióval, az Európa Tanáccsal, az UNESCO-val és más nemzetközi szervezetekkel. Az 1963-ban alapított Europa Nostra tavaly ünnepelte fennállásának 60. évfordulóját. Az Europa Nostra kampányt folytat Európa veszélyeztetett műemlékeinek, helyszíneinek és tájainak megmentéséért. A kiválóság elismerését és terjesztését az Európai Örökség Díjak / Europa Nostra Díjak révén ünnepli. Az Europa Nostra aktívan hozzájárul az örökséggel kapcsolatos európai stratégiák és politikák meghatározásához és végrehajtásához az európai intézményekkel folytatott részvételi párbeszéd és az Európai Örökség Szövetség koordinálása révén. Az Europa Nostra vezette azt az európai konzorciumot, amelyet az Európai Bizottság kiválasztott az Európai Örökségközpont kísérleti projekt (2023–2025) lebonyolítására. Emellett az Európai Bizottság által kidolgozott New European Bauhaus kezdeményezés hivatalos partnere, valamint a Climate Heritage Network vezető európai tagja és támogatója.
A Kreatív Európa az az uniós program, amely a kulturális és kreatív ágazatokat támogatja, lehetővé téve számukra, hogy növeljék hozzájárulásukat az európai társadalomhoz, gazdasághoz és életkörnyezethez. A 2021-2027 közötti időszakra 2,4 milliárd eurós költségvetéssel támogatja az örökség, az előadóművészet, a képzőművészet, az interdiszciplináris művészetek, a könyvkiadás, a film, a televízió, a zene és a videojátékok területén működő szervezeteket, valamint művészek, kulturális és audiovizuális szakemberek tízezreit.

Az Európai Bizottság és az Europa Nostra Díj bizottságának sajtóközleménye alapján