Úrnapja Krisztus szent testének és vérének ünnepe. Szentháromság ünnepe utáni csütörtökön tartott főünnep. Magyarországon a következő vasárnapon ünneplik.
A nagycsütörtöki ünneplés a nagyhét hangulata miatt nem tudja az öröm hangulatát kellőképen kifejezni, az Oltáriszentségben köztünk lévő megtestesült Krisztusnak a lelkes ünneplését szolgálja az úrnapja.
1247-ben ülték meg először az ünnepet Lüttichben. Krisztus látomásban adta tudtul az ágostonrendi lüttichi Szent Juliannának, hogy szeretetének ezt a titkát egyházi ünneppel is dicsőítsék. Az ünneplést IV. Orbán pápa 1264-ben az egész egyházra elrendelte. A liturgikus szövegeket és a szentmise szekvenciáját Aquinói Szent Tamás írta meg.
Az ünnepi szentmise után körmenettel folytatódik a liturgia. A szentmise végén az Oltáriszentséggel a kézben körmenetben elindul a pap és a hívek, és négy oltárt érintve körbehordozzák a köztünk élő eucharisztikus Krisztust.
A néphagyományban úrnapja a legünnepélyesebb hitvallás, az egyházhoz tartozás kifejezésének alkalma. A középkori és az újkor eleji körmenetek tömegméreteiről és ünnepélyességéről sok leírás maradt, különösen jól ismertek a budavári körmenetek, melyeken királyok (Zsigmond, II. Ulászló, II. Lajos) is részt vettek. Az újkorban a Habsburg-uralkodók és a bécsi udvar számára is fontos volt úrnapja méltó megünneplése. Az ünnepi körmenetben a pap baldachin alatt viszi az Oltáriszentséget, előtte fehér ruhás kislányok vagy a Mária-lányok kosárból virágszirmokat szórnak. A menet útvonalába eső szabadtéri oltárok legtöbbször zöld ágakból készített lombsátrak voltak, amelyekbe képeket, szobrokat állítottak. A sátrakat egyes családok, nemzetségek, vallásos társulatok készítették.
Dicsérd Sion, megváltódat, vezéredet, pásztorodat áldja
hangos éneked.
Ahogy bírod, akként merjed, bármi nagynak
énekeljed, méltón nem dicsérheted.
Nagy titokról szól az ének: élet élő kútfejének, a Kenyérnek hódolunk.
Melyben, midőn halni készül, magát adja örökrészül társainak Krisztusunk.
Legyen teljes, legyen zengő, legyen vidám, s hozzá illő szívből fakadt énekünk.
Annak titkát fontolgatva, magát Jézus
miképp adta táplálékul minekünk.
Az új Krisztus asztalára Kenyér szállott, égi pászka, elavult a régi már.
Fut az újtól, ami régi, nap az éjjelt fölcseréli, fut a fénytől a homály.
Amit Krisztus tett ez estén, hagyta, hogy rá emlékezvén cselekedjük mi is azt.
Áldás fakadt törvényéből, így lesz borból
és kenyérből üdvösséges áldozat.
Drága titka szent hitünknek, testté-vérré lényegülnek, bor s kenyér mi volt előbb.
Régi rend itt újnak enged, szárnya lankad,
észnek, szemnek, élő hitből végy erőt.
Más és más, de nem lélekben, csak jel szerint más színekben mennybéli jók rejlenek.
Vére ital, teste étel, mégis ott van
teljességgel mindkettőben Istened.
Aki veszi, meg nem osztja, meg nem töri, nem szakasztja, oszthatatlan eledel.
Veszi egy és veszik ezren, rövidséget nem lát
egy sem, fogyasztják, és nem fogy el.
Veszik jók és veszik rosszak, csakhogy különféle sorsnak részesei ők vele.
Rossznak halál, jónak élet, ilyen az egyforma
étek különböző ereje.
Íme, étke angyaloknak. Kenyere lett vándoroknak, eledele jó fiaknak, ebnek adni nem való.
Izsák ennek képe, árnya, áldozatra kész oltára, húsvét-bárány áldozása, s hulló manna, égi jó.
Igaz Kenyér, legfőbb Pásztor, Jézus, óvj az elbukástól, te táplálj és te palástolj, s add, hogy a feltámadáskor legyen nálad kész helyünk!
Te, ki mindent bírsz és értesz, földi létben táplálsz, éltetsz, add, hogy lássunk, Dicsőséges, s társulván a boldog néphez,
lakomádban részt vegyünk.
