A kötetben Elmer István író, újságíró beszélget Korzenszky Richárd bencés szerzetes pappal, nyugalmazott tihanyi perjellel.
Korzenszky Richárd 1941-ben született Csornán, de gyermekkorát szüleivel és három testvérével együtt Kapuváron töltötte. A Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban érettségizett. Magyar–orosz szakos diplomát szerzett az ELTE-n. A bencések győri, majd pannonhalmi gimnáziumában tanított; tíz éven át igazgató volt Pannonhalmán. Oktatott a rend főiskoláján. Kiemelkedő pedagógiai tevékenységét már a szocializmusban is országosan elismerték. Az 1990-es rendszerváltozást követően felkérésre tevékenyen részt vett az oktatáspolitika átalakításában. 1994-ben rendje megbízta az időközben visszakapott ősi tihanyi bencés apátság életének szervezésével és vezetésével. Rövidesen széles körben ismert szellemi és spirituális központ jött létre az I. András király által 1055-ben alapított monostor körül. Több könyve is megjelent, jegyzetek, esszék, elmélkedések műfajában; s figyelemre méltó fordítói munkássága is. Mindezek mellett több kiváló fotóalbuma látott napvilágot. Richárd atya 2018-ban, életkorára való tekintettel, lemondott perjeli megbízatásáról.
Korzenszky Richárd édesapja mélyen vallásos volt, édesanyja is ennek hatására vált vallásgyakorlóvá. Templomba mindig együtt járt a család, gyónni is együtt mentek a barátokhoz elsőpénteken. Tinédzserkorában filmrendező vagy operatőr szeretett volna lenni, majd arra gondolt, hogy édesapja, nagyapja és nagybátyja hivatását követve állatorvos lesz. Végül azonban már az érettségi évében természetessé vált számára, hogy ott marad Pannonhalmán, belép a bencésekhez. Pappá szentelését követően édesapja elárulta neki: esküvőjük óta mindennap imádkoztak azért, hogy ha fiaik születnek, egyikük pap legyen. Korzenszky Richárdnak egy nővére és két öccse született.
A Szent Benedek által alapított rendi közösségről kifejti: a monostor lakói különbözőek, egészségi szempontból is. Az elöljárónak, az apátnak legyen külön gondja az öregekre, a betegekre. Az apát jól fontolja meg, nem az uralkodás, a parancsolás hatalmát kapta, hanem a sokféle emberi természethez való alkalmazkodás feladatát. „Különbözőek vagyunk és különbözőségekben kell beilleszkednünk egy adott közösségbe. Mindenki a maga adományaival tudja szolgálni az önként és szabadon választott és vállalt közösséget.”
Az élet és halál kérdését illetően Korzenszky Richárd leszögezte: „Élet nélkül nincs halál, és halál nélkül nincs élet.” Idézi Babits Mihályt: „Mi van túl minden tarkaságon? / Világon, virágon, ruhákon? / Lelken és testen? / A semmi vagy az Isten.” Korzenszky Richárd hozzáteszi. „Ez a hit titka. Nem tudom, mi van odaát, de bízom abban, hogy a Szeretet vár.”
A nyugalmazott tihanyi perjel elismeri: nem könnyű összeegyeztetni bármiféle feladatot a szerzetesi élettel. „A tudathasadásos állapotot el kell kerülni, amely a szerzetes, a tanár és a pap hármas hivatásából – küldetéséből – következhet. A hangsúly a családi állapoton van. A szerzetesség jelenti a családi állapotomat, s ebben az életállapotban lehet – kell – ellátni különféle feladatokat.”
Az oktatásban évtizedeket eltöltő szerzetes egyik írásában megfogalmazta, milyen iskoláról álmodik. A lényeg: nem információközpontú, hanem élményközpontú oktatásra van szükség. Senki nem tudja megmondani, huszonöt év múlva milyen ismeretanyagra lesz szükségük az akkori felnőtteknek, de az, hogy rájuk szükség lesz, az biztos. S hogy milyen emberek lesznek, az a mostani formálásuktól függ. Függ a családtól, az otthonról hozott értékrendtől, az otthon biztonságától. Annak, hogy milyen emberré válik valaki, lényeges feltétele: diákként jól érezze magát az iskolában. Az iskola nem támaszthat teljesíthetetlen követelményeket. „Márpedig a jelenlegi oktatási rendszer igen furcsa hazugságot rejt magában.”
Európa és a kereszténység kapcsolatát érintve Korzenszky Richárd felhívja a figyelmet: keresztény ember számára az igazságosságnak meg a közjónak a közgondolkodásban újra jelen kellene lennie. Sokkal tudatosabban kellene foglalkoznunk azzal, hogy mi a közjó. „Mi az, ami nemcsak nekem, hanem ami másnak is jó. S itt van a kereszténység lényege. Szolidaritás nélkül kereszténység nem lehet. Most Európa ezt a szolidaritást veszítette el, mert belefullad a saját jólétébe, s amikor gyerek helyett kutyát sétáltat, kettő is, egy férfi és egy nő, akkor ez szemmel látható bizonyítéka annak a krízisnek, amiből kilábalni meglehetősen nehéz.” A nyugalmazott tihanyi perjel úgy látja: „Az európai civilizáció halálra ítélte önmagát. Mert ha az Európai Unió népei nem képesek arra, hogy saját magukat létszámban reprodukálják, akkor lehet, hogy előáll egy olyan etnikai vákuum, amelyet nagyon örülnék, ha magyar anyanyelvű színes bőrűek töltenének be. De a föld azé, aki teleszüli. És hozzák a maguk kultúráját. Integrálódni nem fognak. A bevándorlók saját kultúrája, még ha nem olyan fejlett is, mint a miénk, sokkal erősebb és zárt rendszer. És ez a zárt rendszer nem fog illeszkedni a mi föllazuló rendszerünkhöz.” Európa helyzete olyan lesz, „mint a mi szép, természeti, építészeti, népi kultúrát őrző falvaink, amelyek elnéptelenedtek. Az elnéptelenedett, üres házakba beköltöznek mások, és élik a maguk életét. Nem kényszeríthetjük rá másokra a mi életstílusunkat, hiába is várjuk el, hogy ők alkalmazkodjanak. Ők a maguk hagyományaival, saját kultúrájukkal fogják élni itt az életüket, és néznek majd szembe a maguk módján az élet nagy kérdéseivel, a születéssel és a halállal”.
Mindazonáltal Korzenszky Richárd állítja: Európa valóban válságban van, de ez nem áll a kereszténységre. „Mert a keresztények száma a világon nem csökken, és az a Jézus Krisztus, akinek a követésére szánta rá magát egy keresztény ember, az a Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké. És Jézus Krisztus nem magyar… Nem is európai, nem is ázsiai, hanem olyan dimenzióban létezik, amely valóságos, és Krisztus ma is képes megszólítani bárkit, és azt mondani: »Jöjj, kövess engem.«”
Bodnár Dániel / Magyar Kurír
