Feltámadt Krisztus, reményetek! – hirdeti a húsvéti szekvencia, ami különösen is aktuális a szatmári egyházmegyében, hiszen a remény évével készülünk az egyház 2025-ös nagy jubileumára. De a remény még csak pislákolt a sírhoz rohanó két tanítványban. Az evangélium utolsó mondata meg is jegyzi: még nem értették meg, hogy Jézusnak fel kellett támadnia a halálból.
Az üres sír láttán kezdik megérteni, hogy miért kellett feltámadnia Jézusnak a halálból. Péter és János ott volt Jézussal a Tábor hegyén, amikor színében elváltozott. Látták isteni dicsőségét. De a hegyről lejövet megparancsolta nekik, hogy ne mondják el senkinek, amit láttak, amíg az Emberfia fel nem támad a holtak közül. Most már azt is tudják, hogy ezek után csak erről kell beszélni, csak arról kell szólnia az igehirdetésnek, hogy Jézus, Isten Fia, aki meghalt a mi bűneinkért és megigazulásunkért feltámadt. Jézus föltámadása után lassan megértették, hogy az emberi test dicsőségre támad fel. Nekünk is a megdicsőült Jézushoz hasonló testet szánt az Isten. Halálunk napján semmit sem fogunk sajnálni, sem a virág elhullását, sem az élet eliramlását. Húsvét üzenete tehát, hogy semmitől sem kell kétségbe esni: sem az öregedéstől, sem a kudarcoktól, sem szeretteink halálától, mert Isten átfordította a halálra szánt életünket a megtestesült Fia testében egy örök dimenzióba, ahol csak szeretet van, ahol barátság van, ahol öröm és gyönyörűség van, ahol fölfoghatatlan élet van. Sőt, az emberért, akit egykor képére alkotott, a mennyei Atya egyszülött Fia feltámasztása által ezt a világot is elkezdte beleépíteni az örök dicsőségébe.
Ez a keresztény hit lényege.
Amikor húsvétot ünneplünk, egyetlen személyben, a halálból feltámadt Krisztusban bízva tesszük. Ő a csendes és állandó bátorítás az életünkben, ő a reményünk forrása.
Amit az angyalok mondtak az asszonyoknak a sírnál, az ránk is érvényes: Ne féljetek! Feltámadt, nincs itt! Nem a halálé az utolsó szó. Jézus azt mondja: legyőztem a halált, a ti utolsó ellenségeteket. Ha bíztok bennem, veletek leszek az élet minden helyzetében, nehézségében, a szenvedésben is, és a halál sötét völgyén át elvezetlek benneteket oda, ahol én vagyok.
Ez csak azok számára hangzik hihetetlennek, akik még nem jártak Jézussal az Emmauszba vezető úton. Elsősorban őket hívom meg erre a sétára, ahol hirtelen kinyílik az ő szemük is, és már nem lesznek kétségeik.
Sokan kérdezik: ugyan mi az, amiért ma még érdemes élni? Az embernek oly kevés lehetősége van arra, hogy szabadon határozza meg életét: az iskolában azt tanuljuk, amit a tanrend előír, olyan munkahelyen dolgozunk, amilyent sikerült kapnunk, nem pedig tetszés szerint választottunk. Úgy érezzük magunkat, mint a két emmauszi tanítvány, akik mást vártak, akik másban reméltek, mint ami bekövetkezett, ezért jobbnak találták hátat fordítani múltjuknak.
De útközben történt valami. Melléjük szegődött Jézus. Kérdezgette őket és magyarázgatott nekik. Ugyan mit magyarázott? Valamit, ami egészen felszabadította őket. Elmagyarázta nekik, hogy Istennek terve van a világgal. Ezt a tervet teljes egészében csak ő ismeri. Ezért megtörténhet, hogy az, amit mi látunk belőle, nem néz ki célszerűnek, értelmesnek. Ami pedig velünk történik, mintha nem tartozna bele ebbe az isteni tervbe.
De beletartozik! Isten tervében minden örömünknek és bánatunknak helye van, úgy, ahogyan Isten tervébe beletartozott az is, hogy Krisztus szenvedjen. Amikor az emmauszi tanítványok ezt megértették, akkor lángolni kezdett a szívük, mert ekkor már tudták, hogy ebben a tervben nekik is egyedülálló helyük, személyes szerepük van. És felszabadultan mentek vissza, hogy elmondják másoknak is ezt, mindazoknak, akik még nem élték meg Emmauszt, akik még nem értették meg, hogy Isten személyesen szeret mindenkit.
A kereszténység egyik legnagyobb újdonsága pontosan az a tudat, hogy a világban Isten terve valósul meg, még akkor is, ha a látszat ezt mintha nem igazolná. De Jézus Krisztus saját életével, halálával és feltámadásával szavatolta ennek igazát.
A világban egyre nő a sötétség! Rajta hát! Elő a remény mécseseit és vigyük a világba húsvét hitét és örömét! Isten tervében a mi személyes szerepünk, hogy másokhoz is elvigyük és velük is megosszuk a feltámadt Krisztusba vetett reményünket.
Istentől áldott, reményteljes húsvéti ünnepeket kívánok mindenkinek.
Schönberger Jenő szatmári megyés püspök
