A premontrei rend egy szerzetesközösség, melyet Szent Norbert alapított a 12. század elején, az érett középkori nagy reformtörekvések hajnalán Nyugat-Európában. Az egyház szükségleteit szolgálják a szegények és kirekesztettek, a fiatalok és öregek felé. BALOGH PÉTER PIUSZ O.PRÆM apáttal beszélgettem a csíksomlyói lelkigyakorlatos kántortovábbképzőn, aki lelki vezetője és előadója is volt a találkozónak. Mesél a premontreiekről, a zenéről, a tanításról. Olvassák szeretettel!
Zongoraművész végzettsége van, majd a teológia mellett tanult egyházzenét is. És igent mondott Isten hívására. Meséljen erről!
Sok gyermek tanult és tanul zenét, hála Istennek, én is ezek közé tartoztam. Anyai nagyapám kezdett zongorára taníttatni 6 éves koromban. Nagyon jól ment, örömemet leltem benne, ezért hamar zeneiskolába kerültem, majd Budapestre a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába és érettségi után a Zeneakadémiára. Töretlen volt a zongoristapályám mindaddig, amíg 1990-ben rám nem zuhant a papi hivatás. Évekig hordoztam magamban, mint kincset, időközben megismerkedtem a premontrei renddel, és elhatározásomnak megfelelően sikerült befejeznem a Zeneakadémia zongora szakát is. A papságra, majd a szerzetességre való hivatás nem okozott bennem feszültséget azzal, hogy gyermekkoromtól fogva zeneművészettel foglalkoztam. Tudtam, hogy mindegyik a jó Isten adománya, így éltem meg ezt gyakorló katolikus hitemben. Inkább okozott ez feszültséget a környezetemben, mellyel sokat küzdöttem: sokan nem értették, hogy miért kellene mást csinálnom, mint amire korábban oly sokat készültem. Kevés támogatóm volt. Nos, a türelemmel kivárt idő, a sok imádság, az Istennek való elköteleződés folyamatos vágya végül révbe ért: 1994 augusztusában beöltöztem premontreinek, elkezdtem a szerzeteséletet, és őszintén lemondtam mindenről, ami a zongorázással és a zeneművészettel kapcsolatos.
Könnyen megtalálta az összhangot a zene és az egyház között. Miért tartotta fontosnak, hogy egyházzenei tanulmányokat is végezzen? Miért fontos életben tartani az egyházzenét?
Egy olyan szerzetesrendbe kerültem, ahol magas színvonalon ápolták a liturgikus éneket mind a szentmise, mind a zsolozsmaéneklés területén. Bekapcsolódtam én is ennek művelésébe. Korábbi lemondásom a zene műveléséről nem sok idő elteltével más irányból, mint szolgálat és ajándék jelent meg: szkólavezetéssel bíztak meg. Évekig tettem ezt először Zsámbékon, majd Gödöllőn, mely szolgálat ellátására képtelen lettem volna, ha nincs mögöttem zenei és egyházzenei képzettség. A noviciátus és egy év teológia elvégzése után párhuzamos egyetemként kezdtem el a Zeneakadémia egyházzene szakát elöljáróim kérésére. Nagyon jó volt éveken át elméletben is behatóan foglalkozni azzal, amit már a gyakorlatban is műveltem. A minőség nagyon fontos, hisz a legnemesebbet kell ezen a területen is az Úristen elé vinni.
Szülőfaluja nem messze helyezkedik el Gödöllőtől, ahol most apátként éli hivatását. Mi vonzotta a premontrei rendbe?
Már kezdetben is a közösségben megélt liturgikus kultúra és lelkipásztori szolgálat vonzott. Az, hogy mindezeket közösségben tegyem, számítva a testvéri segítségre és egymás rendtársi közösségére, mert így hatékonyabb az élet minősége és az elvégzett munka végeredménye.
A premontrei iskolában is tanít. Mit tart szem előtt tanári hivatásában? Mit szeretne átadni a diákjainak?
Templomi szolgálatunk és plébániáink mellett (öt templomot látunk el) két iskolát is működtetünk, az egyiket Gödöllőn, a másikat Zsámbékon. A premontrei rend több mint 200 éve tanítórend Magyarországon, ennek hagyománya szintén része az életünknek, hivatásunknak és tevékenységünknek. Közösségünkből nem mindenki, de több rendtárs is részt vesz az oktatási-nevelési feladatokban. Célunk, hogy életpéldánk szem előtt legyen, és az általunk legértékesebbnek tartott egyházi életstílust (elkötelezett, Istennek szentelt élet) és egyházi kultúrát (liturgia, hittartalom, más művészetek, zene) adjuk át tanítványainknak, a ránk bízottaknak. Korábban másfél évtizeden keresztül középiskolai egyházzenei képzést működtettünk gödöllői gimnáziumunkban, most zeneiskolánk van mindkét iskolánkban. Rendtársaimmal és tanárkollégáimmal fontosnak tartjuk a minőségi kórusmunkát és a magas színvonalú liturgikus zenei felkészültséget minden területen.
Milyen előnyt lát az egyházi iskolákban, a premontrei iskolában? Mitől érezheti különlegesnek egy diák, ha ebbe az iskolába jár? Hogyan vonják be a diákokat az apátság életébe?
Nagyon nehéz jó iskolát összekovácsolni, jó egyházi iskolát még nehezebb. Ez azért van így, mert a hangsúly nem az egyházi jelzőn van, hanem azon az iskolán, amely egyházi is egyben. A jó iskolán túl (mely az oktatás és nevelés leghatékonyabb csatornáit igyekszik kiépíteni és használni) komoly hitbéli és erkölcsi igényeket kell támasztani a diákok felé, melyek tanári-oktatói-szerzetesi hitelesség nélkül nem hatékonyak. Diákjainkat igyekszünk a hétindító elmélkedéseken, a közös évfolyamzsolozsmákon és -miséken, az iskolai nagy ünnepeken, a hittanórákon és egyéb foglalkozásokon, a lelkigyakorlatokon és az egész iskolát érintő oktatói-nevelői munkán keresztül vezetni, hatni rájuk, római katolikus megélt hitüket erősíteni, Istennél lévő jövőjüket építeni. Nálunk az iskola egyházi és premontrei karaktere erősen megmutatkozik abban, hogy a liturgiákra, az éneklésre komolyan felkészítjük diákjainkat.
Néhány éve a premontrei rend generális káptalanja apátsági rangra emelte a Gödöllői Premontrei Perjelséget. Ez mit jelent?
Gödöllői közösségünk az 1990-es újraindulás óta már önálló volt, de perjelségként működött, úgy, amilyen jogi státuszban a rendek szétszóratásakor (1950-ben) megszűnt. Az apátsági forma a premontrei rend közösségeinek végleges alapformája. Ha megszilárdul egy új alapítás, önállósul, vannak hivatások és kellő létszám, akkor lehet az adott közösséget apátsági rangra emelni. Ez történt 2018-ban a mi közösségünkkel, mely a gödöllői és zsámbéki premontrei atyákat és testvéreket jelenti, 95 évvel a rend gödöllői letelepedése után. Ez egy nagy horderejű dolog történelmi tekintetben, Takács Menyhért jászóvári prépost 100 évvel ezelőtti alapítása nyerte el megszilárdult apátsági formáját.
Innentől kezdve ön apát lett. Ilyenkor új jelmondatot választhat? Ha igen, mi lett az és mi a jelentése?
Szent Norbert a premontrei rend alapítója, aki Szent Ágoston 5. századi reguláját tekintette alapszabálynak 900 évvel ezelőtt induló közösségében. Így Ágoston lett a rend szellemi atyja. Az ő lelkisége, iránymutatása és életszentsége zsinórmérték a premontreiek számára. Életrajzát megjelenítő zsolozsmájának egyik szép tétele kezdődik így: „Vulneraverat caritas Christi cor eius”, azaz: „megsebezte Krisztus szeretete az ő szívét”. Ezt az egy szót választottam: Vulneraverat. Ez kifejezi Szent Ágoston mély istenkapcsolatát, mely nem volt nehézségektől mentes, de végül a teljes embert megragadó intenzitásban teljesedett ki. Kifejezi Szent Norbert, a premontrei szentek és minden korban élt rendtársaink hűséges szeretetét Isten és felebarátaik felé minden válságos helyzetben, és kifejezi az én személyes feladatomat és szolgálatomat is közösségem felé.
Mindenki apja, de ugyanakkor mások segítője is. Mi a feladata? Kiknek a tanításait, példáját tartja szem előtt e küldetés teljesítésében?
A rend vezetésén és a hivatások gondozásán túl plébánosi és templomigazgató tevékenységet is ellátok, oktatási intézményeinkre gondot viselek (iskoláink mellett óvodák is működnek), néhány órában tanítok a gimnáziumban, részt veszek oktatási intézményeink vezetésének támogatásában, a felvételik lebonyolításában. Összetett életünk alapját premontrei rendünk szabályzata és Szent Ágoston regulája képezi. Nagyon fontos Szent Ágoston iránymutatása, mely a közösségi életet és imádságot, a békességre törekvést és a megszentelt élet komoly megélését hangsúlyozza, valamint rendalapítónk, Szent Norbert életpéldája, aki tiszta és igaz hitű papokat és szerzeteseket akart az anyaszentegyház szolgálatába állítani, a békességet és egyetértést előmozdítani és a nemes és ünnepélyes liturgiát megvalósítani.
Mi lehet a premontrei rend küldetése ebben a pluralista világban?
A tiszta és hagyományos egyházi gondolkodás életszerű felmutatása; a liturgia ünnepélyes, zeneiségében és szövegeiben is gondos, átélt és megélt végzése; a hűséges és odafigyelő lelkipásztorkodás; a diákok hiteles és odaadó oktatása-nevelése; a szerzetesi közösség imádságban és egymás szolgálatában megmutatkozó megélése. Nagy és nehéz feladat, de nem érdemes lejjebb adni. Deo volente.
Az interjú a csíksomlyói lelkigyakorlatos kántortovábbképzőn készült és megjelent a Vasárnap hetilap 2024/12. számában.
