Keresztútra hívták a kolozsvári katolikusokat március 23-án, szombaton délután 6 órára a Kálvária-templomként ismert egykori bencés apátsági templom kertjébe. A Szent Mihály-plébánia által meghirdetett eseményre a kolozsmonostori plébánia közössége egésznapos közmunkával készítette elő a terepet a templomkertben és a szabadtéri keresztút stációi mentén.
A virágvasárnapot megelőző szombat estén népes közösség gyűlt össze, az ájtatosságot Bőjte Csongor segédlelkész vezette, híveivel együtt részt vett László Attila főesperes-plébános, Székely Dénes plébános, Fábián László györgyfalvi plébános és kórházlelkész, valamint Holló László egyetemi tanár. A kolozsvári egyetemi lelkészség diákjai és a monostori plébánia gyermekei vitték a fáklyákat, amelyek sötétedés után szépen világították be a kis kálváriadombra kapaszkodóknak az utat, a felolvasóknak pedig a szöveget.
„1991. március 3-án, közel kilenc évtizednyi várakozás után mutathatott be szentmiseáldozatot az egykori bencés apátsági templomban Kádár István plébános. 1991 és 1994 között a római katolikus és az ortodox egyház közösen használta a templomot. 1994. június 20-án elérkezett a várva várt nap – a római katolikus templom plébánosának megfogalmazásában – az elveszett múlt ismét megtalált jelenné vált.” (A kolozsmonostori egykori bencés apátság történetéről ITT olvashatnak.)
Vannak, akik emlékeznek a szemük előtt több mint harminc éve végbement történelmi változásokra, arra a csodára, hogy egy görögkatolikusoknak ,,kölcsönadott”, majd ortodoxok által bitorolt, 11. századi templom visszakerül a római katolikusok használatába, ismét magyar nyelven szólhat benne Isten igéje. A második csoda játszódott le a virágvasárnap előtti szombat este, amikor ismét birtokba vette a közösség a keresztutat is, amiről ez a templom a ma használatos nevét kapta.
Arra talán kevesebben emlékeznek, hogy ez bencés szerzetesek bástyája volt, a művelődés központja, hiteles hely, később pedig Báthory István jóvoltából az erdélyi jezsuita misszió kiindulópontja. A város váradi kijárata felé eső domb egykor földszintes házakkal, kertekkel körbevett csöndes külváros volt, amelyet egyre jobban körbefontak a szaporodó tömbházak. A váradi út még az autópálya megépülése után is jelentős forgalmat bonyolít, az amúgy is nyüzsgő nagyvárosban ez a templomkert mégis megmaradt a csend szigetének.
Szombat este a gyertyák és fáklyák fényében bebizonyodosodott, hogy a nagyvárosi forgalomban is lehet halkan, elmélyülten imádkozni. A hangosítás a fizikai távolság és nem a behallatszó zaj miatt volt szükséges. Az elmélkedéseket Cziple Hanna Gerda magyartanár/szerkesztő és Lázár Hunor gyakorlati éves kispap olvasták, a Szent Mihály-templom és a monostori plébánia kórusának tagjai pedig Giuseppe Tartini (1692-1770) olasz barokk zeneszerző Stabat Mater című művét énekelték. A Kálvária-domb szabadtéri keresztútját úgy építették meg, hogy az utolsó stációk emelkedőn helyezkednek el, a résztvevők érzékelhették a kereszt súlya alatt görnyedő, újra és újra földre rogyó Jézus szenvedésének egy kicsi részét, ugyanakkor pedig az emelkedő érzékelteti a keresztút súlyosan ünnepélyes méltóságát, a kisebb kaptatón felkapaszkodó lábbal együtt egyre magasabbra szárnyal a lélek.
A keresztúti ájtatosság végén Nánia Hanna és Geréd István énekelték el a moldvai Lujzikalagorban Jáki Sándor Teodóz OSB által gyűjtött Aranymiatyánkot. Az első ízben tartott közös szabadtéri keresztút a résztvevők számára nagy élményt jelentett, többen megkönnyezték az elmélkedéseket, a csángó dalt. A nagyvárosban egy ilyen esemény még többet jelent, mint a tömbkatolikus, azonos anyanyelvű közösségek körében.
