Marilynne Robinson regényei és esszéi Magyarországon is ismertek és népszerűek. Legújabb könyvében, amely március 12-én jelent meg, közel négyszáz oldalon a Teremtés könyvének magyarázatára vállalkozik. Az America című jezsuita lap írt ismertetést a könyvről, ennek fordítását közöljük, amely a Vigilia szerkesztőség Facebook-oldalán jelent meg.
Legújabb könyvében, a Teremtés könyvének olvasásában Marilynne Robinson azt állítja, hogy a Biblia első könyvét éppúgy nem lehet szelektíve és ugrálva olvasni, mint egy regényt, s az ilyen fajta olvasás „teljesen figyelmen kívül hagyja a szöveg átfogó felépítését, a szereplők jellemzésében alkalmazott stratégiáit és érveit”. Robinson talán ezért döntött úgy, hogy a Teremtés könyvéről szóló fejtegetéseit nem tagolja fejezetekre – ami merész döntés egy ennyire tömör könyv esetében, amely azt kéri olvasóitól, hogy egyetlen hatalmas és részekre tagolásnak ellenálló elbeszélésként olvassák a bibliai könyvet. Ennek eredményeként hosszú útra indulhatnak korunk egyik legjelentősebb keresztény humanistájának vezetésével, akinek világos, lírai prózája sokszor új megvilágításba helyezi kultúránk legrégebbi történeteit.
Robinson szerint a Teremtés könyvének első fejezetei részletesen elmesélik, hogyan bontakozott ki több lépésben olyan hanyatlás, amely azt a paradoxont eredményezi, hogy bár az emberek romlottak és eszementek, nagyon szereti és magasra emeli őket Isten. A teremtésről és az özönvízről szóló bibliai történetet egybeveti a babiloni elbeszélésekkel, s rávilágít, mennyire egyedi vonása a héber szövegnek, hogy kiemeli Isten és a teremtés jóságát, s micsoda újdonság, hogy egyetlen Isten létezik, aki mindent jónak alkotott – ami pedig óriási felelősséget ruház az emberekre. Mivel a hébereknek meggyőződésük volt, hogy minden jónak van teremtve, tudták, hogy az emberi cselekedetek a forrásai a gyötrelemnek, a szenvedésnek, sőt a természeti csapásoknak is.
Ádám és Éva bűne miatt Isten megátkozza a földet, de az emberiséget nem; vétkességünk hatással van a világra, de nem teszi tönkre a létünket – hangsúlyozza Robinson. „Az emberek annyira fontos helyet töltenek be a teremtésben, hogy meg is változtatják, jóllehet negatív irányban – ez pedig arról tanúskodik, hogy kik vagyunk” – fogalmaz Robinson. „Ha el tudnánk távolodni kissé attól a rettenettől, amely felszökik bennünk, s némi objektivitással tudnánk ránézni az egészre, nem éreznénk valamiféle ámulatot? Nem nyűgözne le minket, hogy mennyire mások vagyunk, mint minden más, Istent kivéve?”
Robinson azonban akkor van igazán elemében, amikor Ábrahám és utódai életútját elemzi. Regényíró lévén jól ismeri az emberi kapcsolatok bonyolult hálózatát, s ezért minden eszköze megvan ahhoz, hogy elbeszélje e különleges család történetét. Könyvében Ábrahám, Izsák, Jákob, József és a többiek eleven, hús-vér embernek mutatkoznak, akiknek vannak hibáik, bonyolultak, de nagyon fontos szerepet játszanak a gondviselésben. A családi viszályok áttekintése során Robinson soha nem téveszti szem elől, hogy Isten még a legfurcsább, legkülönösebb és legzavarosabb eseményekben is jelen van. „A Biblia különleges realizmusa, az emberi megnyilvánulások, amelyeket bemutat, a jellemrajzai mind abból fakadnak, hogy olyan érdeklődést tanúsít az ember valósága iránt, amelyhez foghatóval nem találkozunk az ókori irodalomban” – állítja.
Akit az a kérdés gyötör, hogy hol van Isten ebben az önmagából kifordult világban, azt Robinson könyve arra figyelmezteti, hogy ez a kérdés mindig is kínozta az emberiséget, s Isten minden akadály ellenére mindig közel hatolt az emberhez. Az írónő tehát azt vizsgálja, hogy „Isten hűsége miként nyilvánul meg a bukott emberiség világában”. Marilynne Robinson Istene nagyon szereti az emberiséget. Minden hibánk és őrültségünk, hatalmunk és dicsőségünk közepette – hangsúlyozza Robinson, „mégiscsak az emberek vannak az egész középpontjában.”
Fotó: Wikimedia Commons
Forrás: Vigilia Szerkesztőség Facebook-oldala / Magyar Kurír
