Háromnapos nagyböjti lelkigyakorlatot tartott a nagybányai Szentháromság-templomban Sebestyén Antal OFM, a dési ferences kolostor házfőnöke március 15–17. között. A vasárnap délben bemutatott szentmisével ért véget a lelkigyakorlat. Prédikációjában Albert testvér az evangéliumi rész alapján, Jézus példájából kiindulva, a keresztény ember szenvedéshez való hozzáállásáról beszélt.
Fiatalok örvendjetek, mert ha még nem tudjátok, hogy milyen az élet, meg fogjátok ismerni – kezdte beszédét a szónok. Arról, amit nem ismerünk, általában előbb a rosszat feltételezzük. Vannak szenvedések és örömök, az élet lassan eltelik, de nem mindegy, hogy hogyan. Szent Pál apostol figyelmeztet: „Nem a szolgaság lelkét kaptátok ugyanis, hogy ismét félelemben éljetek, hanem a fogadott fiúság Lelkét nyertétek el, általa kiáltjuk: Abba, Atya! A Lélek maga tesz tanúságot lelkünkben, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekei, akkor örökösei is: Istennek örökösei, Krisztusnak társörökösei. Előbb azonban szenvednünk kell vele együtt, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk” (Róm 8,15–17). Istennek a hajlékává válhatunk a Lélek által, ezért teljes emberré kell válnunk. Néha a tükör előtt szeretetre vagy utálatra méltónak látjuk magunkat. Ez azért van, mert nem a teljes önmagunkat látjuk, a tükör csak egy fizikai, lélektelen valóságot tükröz vissza. Ez létünk Lélek nélküli felbecsülése. Hogy helyesen felbecsüljük magunkat, az Isten Lelkének a működésére van szükségünk. Nem a régi ember restaurálásáról, helyreállításáról van szó. A megtérés nem egy múltbeli pontba való visszatérést és az onnan való újrakezdést jelenti. A megtérés újjászületés, az ember együtt kezd működni azzal, aki széppé, teljes emberré teremtette őt. A Lélek az élő víz forrását fakassza életünkben. Ahol forrás van, ott élet van, zöld, termékeny minden. Ahol a Lélekben újjászületés van, ott látszik az élet: virul, az Atya áldása van rajta.
Tudatosan kell kezelnünk az életünket, sokszor üresen élünk 60-70 évet. A Lélek birtokba veszi, ha engedjük neki, hajlékot keres magának és segít felfedezni az életet, így teljes emberi életet élünk. Ha bűnösök is vagyunk, bátorságot ad szembenézni életünk nehézségeivel, a szenvedésekkel. Magánál a szenvedésnél nagyobb szenvedés annak a gondolata.
Az evangéliumban hallottuk, ahogyan Krisztus készül a saját szenvedésére. Mi hogyan éljük át a saját szenvedésünk előtti időszakot? Jézus retteg, könnyek között kéri, hogy aki meg tudja menteni, mentse meg a haláltól. Jézus nem fakírként ment neki a szenvedésnek, azzal a gondolattal, hogy ezt ki kell bírni, üssetek, verjetek, mert így kell lennie. Emberként ment neki, az igazi meztelenséget az Emberfiának az jelenti, amikor beleremeg és sír szenvedésének gondolatától. A fájdalom mindig fájdalom, nem létezik szép, harmonikus fájdalom, csak esetleg az irodalomban. Krisztussal a keresztet hordozni nem lehet egyenes háttal, csak meggörnyedve. Kilátástalanságunkban ő lesz a vigasztalónk. Életünk véges, és ezt csak akkor tudjuk elfogadni, ha hiszünk a feltámadásban, a szenvedés nélküli örök életben. Ha nem hiszünk, csak fizikai emberek vagyunk, akik dicsérjük vagy utáljuk magunkat.
Vállalni kell azt, ami szenvedést okoz. Krisztus mindig ott van melletted, fogja a kezedet. Amikor ezt elfogadjuk, értelmessé válik szenvedésünk. Van-e értelem a szenvedésben? Mindig oda kell tudni adni, ajándékozni, rábízni az életet, Krisztustól tanulva.
A hitvallást követően, Szmutku Róbert esperes-plébános bemutatta a közösség előtt az idén először szentáldozáshoz járuló gyermekeket.
