A szentatya, miután befejezte a bűnös szokásokról, az ún. főbűnökről szóló katekéziseket, megkezdte az erények tárgyalását. Bevezető katekézisében a Fil 4,8–9 alapján az erény szóról, az erény meghatározásáról, helyes fogalmáról, az erényes cselekvés mibenlétéről elmélkedett. Ferenc pápa megfázása miatt Pierluigi Giroli atya olvasta föl a katekézist.
Testvéreim, ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetre méltó, ami jó hírű, ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelembe! (…) és veletek lesz a békesség Istene. (Fil 4,8-9)
Miután befejeztük a bűnökről szóló elmélkedéseket, itt az idő, hogy tekintetünket a másik oldalra, a rossz megtapasztalásával szemben álló térfélre irányítsuk. Az emberi szív követheti a rossz szenvedélyeket, hallgathat a meggyőző köntösbe bújtatott ártalmas kísértésekre, de ellen is állhat mindennek. Bármennyire fáradságos, az emberi lény a jóra lett teremtve, arra, hogy azt tényleg megvalósítsa, és képes gyakorolni ez a művészetet úgy, hogy bizonyos késztetések állandóak maradjanak benne. Ennek a csodálatos lehetőségnek a körüljárásával foglalkozik az erkölcsfilozófia egyik klasszikus fejezete: az erényekkel.
Erő és fegyelem, hűség és önmegvalósítás
Az ókori római filozófusok virtusnak nevezték, a görögök areténak. A latin kifejezés elsősorban azt emeli ki, hogy az erényes személy erős, bátor, képes a fegyelemre és az aszkézisre, vagyis az erények gyakorlása hosszú csírázás eredménye, ami fáradságot és szenvedést is kíván. A görög szó, areté viszont olyasvalamit jelöl, ami kiemelkedik, csodálatot ébreszt. Az erényes személy tehát az, aki nem vetkőzik ki magából, nem torzul el, hanem hű marad hivatásához, teljesen megvalósítja önmagát. Tévúton járnánk, ha azt gondolnánk, hogy a szentek az emberiség kivételes alakjai, egyfajta szűk bajnoki kör, akik fajunk korlátain túl élnek. A szentek az erény távlatában vizsgálva azok, akik teljesen önmagukká válnak, akik megvalósítják az embernek szóló hivatást. Milyen boldog lenne a világ, ha az igazságosság, a tisztelet, a kölcsönös jóindulat, nagylelkűség, a hűség jelentené a normát, nem pedig ritka kivételt! Ezért van az, hogy az erényes cselekvésről szóló fejezetet újra föl kellene fedeznie és gyakorolnia mindenkinek ezekben a drámai időkben, amikor gyakran az emberi nem legaljával kell számolnunk. Egy eltorzult világban emlékeznünk kell arra a formára, amelyre Isten képére lettünk megalkotva, és ami örökre belénk vésődik.
Hogyan határozhatjuk meg az erény fogalmát? – tette fel a kérdést a pápa, majd a Katolikus Egyház Katekizmusában talált rá pontos és összefoglaló választ: „Az erény maradandó és erős készség a jó megtételére” (1803. pont) Tehát nem egy rögtönzött és kissé esetleges jó, ami az égből időnként aláhullik. A történelem megmutatta, hogy világos pillanataikban még a bűnözők is véghez vittek jó cselekedeteket, melyek bizonyára szerepelnek Isten könyvében, de az erény valami más. Olyan jó, ami a személy lassú éréséből születik és belső jellemzőjévé válik. Az erény a szabadság habitusa, jellegzetes hozzáállása. Ha szabadok vagyunk minden cselekedetünkben, és valahányszor, amikor választanunk kell a jó és a rossz között, az erény az, ami lehetővé teszi számunkra, hogy szokásosan a helyes utat válasszuk.
Hogyan lehetünk erényesek?
Ha az erény ilyen szép ajándék, rögtön felmerül a kérdés: miként tehetünk rá szert? A válasz nem könnyű, összetett. A keresztény ember számára az elsődleges segítség Isten kegyelme. A megkereszteltekben működik a Szentlélek, aki dolgozik lelkünkben azért, hogy erényes életre vezessen. Hány keresztény jutott el könnyek között az életszentségre, miután belátták, hogy nem tudnak felülemelkedni bizonyos gyengeségeiken! De megtapasztalták, hogy Isten beteljesítette a jócselekedetet, ami számukra csak egy kezdemény volt. A kegyelem mindig megelőzi erkölcsi vállalásunkat.
Ezen túlmenően nem szabad soha elfelednünk azt a nagyszerű leckét, melyet a régi bölcsek hagytak ránk, miszerint az erény növekszik és növelhető. Ahhoz, hogy így legyen, először is a bölcsesség ajándékát kell kérnünk a Lélektől. Az emberi lény nem meghódítandó szabad terület az élvezetek, érzelmek, ösztönök és szenvedélyek számára anélkül, hogy bármit tehetne a benne lakó – olykor zavaros – erők ellen. Felbecsülhetetlen kincs a birtokunkban a mentális nyitottság, a bölcsesség, mely képes tanulni a hibákból, hogy jó irányba terelje az életet. Aztán kell a jóakarat is: a képesség, hogy a jót válasszuk, alakítsuk önmagunkat az aszkézis gyakorlásával, kerülve a túlzásokat. Kedves testvérek! Kezdjük így az erényeken át vezető utazást, ebbe a lelki derűt adó univerzumba, amely fáradságosnak tűnik, de döntő boldogságunk érdekében – zárta szerdai katekézisét Ferenc pápa.
Forrás: Gedő Ágnes, Vatican News
