Hosszú időn keresztül naponta imádkoztunk egymásért: a kolozsvári Katolikus Egyetemi Lelkészség tagjaként György Zsolt és én is részt vettünk egy, a Mécses közösség által szervezett alkalmon, ahol az volt a „házi feladat”, hogy azon a héten imádkozzunk azért az emberért, akit „kihúztunk”. Mi hosszú időn keresztül folytattuk ezt a gyakorlatot és „megbippeltük” egymást, amikor imádkoztunk. Abban az időszakban többször kértük, hogy egymás leendő párjáért, családjáért imádkozzunk. Azóta feleségemmel és két csodálatos fiammal élem a házas élet kegyelmeit, Zsolt pedig feleségül vette Anna-Máriát, akivel idén ősszel ünneplik 10. házassági évfordulójukat. A Csíkszeredában élő házaspár vallomása szerint három megszületett gyermekük és egy magzati korban elhunyt angyalkájuk van. A házasság hete alkalmából őket kértem arra, hogy valljanak őszintén házasságukról.
Mint egy tandembiciklin…
Keresztény ifjúsági táborokban ismerkedtünk meg. Különösen szép volt számomra az ismerkedésünk, ahogy arra törekedtünk, hogy egymást megismerjük. Első perctől mindketten a tiszta kapcsolat mellett döntöttünk, ebből kifolyólag egymás értékeinek és személyiségének a megismerésére fektettük a hangsúlyt. Közös programokat szerveztünk, sokat korcsolyáztunk, mivel télen kezdtünk ismerkedni. Párkapcsolati könyveket olvastunk együtt, majd átbeszéltük, és próbáltuk beépíteni a kapcsolatunkba az értékeket. Jólesett azt érezni, hogy fontos a páromnak a személyem, és meg akarja ismerni, ki vagyok.
Mikor már komoly volt a szándék, és ezt egy gyűrű is tanúsította, a házasságra készülve igyekeztünk a lehetőségeket kihasználva minél jobban felkészülni. Izgalmas volt számomra, hogy az ismerkedésünk után élesebb témákat boncolgattunk, ami visszatekintve sokat segített rálátni, felismerni a házasságban adódó problémákat. Ezalatt tudatosult bennem, hogy egy kapcsolatban mennyire fontos kiengesztelődni, bocsánatot kérni, megbocsátani. Egy idős házaspár felkészítőin egy fontos alapdolgot megtanultunk, ami arról szólt, hogy az első gyermekünk a mi kapcsolatunk. Ezt a „gyermeket” gondozni, táplálni kell, hogy növekedjen, mert idős korunkban ezzel a „gyermekkel” maradunk.
Ahhoz képest, hogy eléggé alaposan próbáltunk felkészülni a házasságra, hamar szembesültünk a valósággal. Le kellett zárjak egy életszakaszt, felvettem a férjem nevét, amiről nem is gondoltam, hogy nehézséget fog okozni. Már nem a lánykori nevemet használtam, úgy éreztem, mintha megszűnt volna az az énem. Mivel nem éltünk előtte együtt, meg kellett szoknunk egymást, amit egyéb tényezők is nehezítettek. Ezekben az időkben az esküvői meghívónkon használt igerészbe kapaszkodtunk, a Prédikátor könyve 4,9–12-be, ami a hármas kötél erejéről szól, és hogy jobb, ha ketten vagyunk, mint egyedül. Ahogy az első gyerekünk megszületett, sok rendszer felborult, többek között nehéz volt nőnek lenni, nehéz volt időt találni az imára, egymásra. Bejött egy újabb szerep, a gyerekhez kellett igazítani a programot, sokszor félbe kellett hagyni tevékenységeket, ami rugalmatlanságomból kifolyólag nehéz volt. Többször kellett tudatosítanom, hogy minden meglesz a maga idejében, és az is tud ima lenni, ahogy a napi tevékenységeimet végzem. Egy jó pár év el kellett teljen ahhoz, hogy megtaláljuk az egyensúlyt, a gyermeknevelési gondok mellett abban, hogy a kapcsolatunk és az egységünk az első.
Az, hogy most így vagyunk, nem a mi ügyességünkön múlott. Minden helyzetben tapasztaltuk, hogy attól függően, mennyire fogtuk a „hármas kötelet”, megvolt a saját gyümölcse. Volt olyan mélypont, amikor a válás ötlete is felvetődött mint menekülési lehetőség. Kiborulás helyett nem volt könnyű leborulni. Isten megtartó kegyelme volt az, ami segített hozzávinni a problémáinkat, nehézségeinket. Megfogni egymás kezét, még ha nehéz is, és megvallani Istennek, hogy szükségünk van rá. Ugyanakkor szükségem van a társamra is. Sokszor visszajelez, ha eltúlzok egy-egy helyzetet, és bár néha nehéz a galuskát lenyelni, de ha alázattal, őszintén megvizsgálom, lehet igaza van, és növekedhetem általa.
Biztonságot ad a házassági szövetségünk, hogy nemcsak én választottam a társamat, hanem Isten is be volt hívva már a párkapcsolat alatt, ezért nem csak emberi döntés volt. Kemény munka a házasság, nem magától értetődő, nem elég az egyik, másik vagy csak Isten. Mint egy tandembiciklin, a haladáshoz mindkettőnek egyformán oda kell tennie magát, Isten meg biztosítja a hátszelet.
György Anna-Mária
A házasság Isten arca
Már fiatalként megismertük Istent, táborok, ificsoportok, közösségek által, és próbáltam úgy állni minden párkapcsolatomhoz, hogy akár házasság is lehet belőle. Nem vehetem félvállról vagy csak szórakozásból, mert Istennek komoly terve, elképzelése van mindenkivel. Az, hogy valakinek húzzam az idejét vagy játsszam az érzelmeivel, nem Istenhez méltó. Azt mondtam Istennek, hogy három kérésem van a jövendőbelimmel kapcsolatban, ha kedves előtte: Legyen élő Isten-kapcsolata; legyen fiatalabb; és végül, hogy legyen alacsonyabb, mint én.
Így álltam bele Annamarival is a kapcsolatunkba, hogy kiderítsem: őt szánta nekem Isten, vagy tovább kell keressek? Szimpatikus volt (és most is az) az őszinte mosolya, az egyszerűsége, a derű és az öröm, ami sugárzott róla. Ahogy haladtunk a kapcsolatunkban, voltak hullámvölgyek, de folyamatosan imádkoztunk, kerestük Isten akaratát a kapcsolatunkra, és egyre jobban megerősödött bennem, hogy el tudom képzelni vele az életem, hogy ő legyen a gyerekeim édesanyja. Nagy megnyugvás volt, amikor igent mondott.
A jegyes felkészítők alkalmával többször is hangsúlyozta a felkészítőt tartó idős házaspár, és nagyon megragadott, hogy ki kell alakítanunk magunkban a „mi”-tudatot. Hogy már nem csak én vagyok, hanem már ketten, sőt az igazabb az, hogy hárman vagyunk, ha Istent is behívjuk folyamatosan a házasságunkba. Így tud a házasság Isten arca lenni, őt és az ő szeretetét bemutatni a világnak. A másik fontos dolog, ami elmélyült bennem ez idő alatt, hogy milyen Istentől kapott tekintélye és felelőssége van a férfinak a házasságban. Olyan, mint a jó kertész, aki ismeri az ő virágát és gondoskodik róla, figyel rá, öntözgeti. Ha elmulasztja gondozni, rövid időn belül látszani fog a virágon. Bevallom, ez folyamatos kihívás, munka nekem mind a mai napig. Nem megy automatikusan, és van, hogy el-el mulasztom a számára szükséges gondoskodást, de olyan jó, hogy a feleségem is jelzi, hogy gond van, ideje jobban figyelnem rá.
Ehhez fontos volt megismernünk egymás szeretetnyelvét, és hogy úgy próbáljam szeretni őt, ahogy ő szeretve érzi magát, és ne úgy, ahogy én szeretném. Jelen esetben tudom, hogy neki az elsődleges szeretetnyelve a minőségi idő, nekem meg a testi érintés, akkor ne próbáljam a cirógatással, babusgatással, puszi stb. szeretni, mert nem ettől érzi ő szeretve magát. Akkor le kell ülni vele, meghallgatni, akár sétálni, kettesben lenni, és figyelni rá teljes szívemmel.
Megmutatta Isten, hogy nemcsak kertésze vagyok a házastársamnak, de őrzője is a házasságomnak. Mint egy kapuőr, akinek feladata és tekintélye van beengedni vagy kizárni dolgokat. Ezt egy mélyponton mutatta meg Isten, amikor a sezéthúzás, az ellenségeskedés, a harag kezdett beférkőzni közénk, és látva azt, hogy ezek a házasságot és ezáltal Isten arcát próbálják rombolni, a tekintélyem tudatában, imában kiutasítottam ezeket a kapcsolatunkból. Isten kegyelméből sikerült minden nézeteltérésünket megbeszélni, vagy kiengesztelődni, ha megbántottuk egymást. Persze a mi akaratunk és döntésünk is kell, de tapasztalom azt a különbséget, amint a zsoltáros írja, hogy hiába fáradozik az építő, ha az Úr nem építi a házat. Amikor Istennel együtt próbáljuk rendezni ügyeinket, az gördülékenyebb, őszintébb, mélyebb, mert Isten sokkal jobban szeretné, hogy helyreálljunk, mint mi.
Ő vezetett és vezet az egyik legérzékenyebb területén is a házasságnak, ami a szexualitás. Megértette velem, hogy ha a feleségem nem érzi szeretve magát, és én önzőségből valahogy mégis kiügyeskedem a szexuális együttlétet, az általában inkább eltávolodást szült, mint a kapcsolatunk mélyülését. Elvégre ez a szeretet kifejezésének egyik legbensőségesebb módja, persze Isten, aki maga a szeretet, tudja, hogy az miről is kellene szóljon. A házasságunk első éveiben sokáig nem értettem ezt, és adódtak ebből nehézségeink, feszültségeink. De mivel Istenhez fordultam segítségért, ő segített, és rávezetett a probléma gyökerére.
Amiről a feleségem is ír, a „hármas kötél” valóban erős. Hatalmas erőt érzek abban, amikor ketten közösen imádkozunk. (Sajnos ez nem elég gyakori.) Ez az egyik terület, amit nehezen tudunk visszaépíteni a gyerekek születésével járó programfelfordulás után. De Isten hűsége töretlen maradt irántunk, és ezt sokszor megéltük már. Legyen az anyagi vagy kapcsolati gond, Isten mindig hűen mellettünk állt és áll, munkálkodik és szeret. Dicsőség legyen ezért neki!
György Zsolt
Az írás megjelent a Vasárnap 2024/7-esz számában. Összeállította: Szász István Szilárd
