Már teológiai tanulmányaim előtt nagyon kedveltem a Prédikátor könyvét, és bár némi biblikum és exegézis hatolt a fejembe, amelyek által bizonyos passzusokat máshogyan értek, mint régebb, a vonzalom megmaradt. Van valami felkavaróan megnyugtató vagy megnyugtatóan felkavaró abban, hogy megvan az ideje mindennek, és ez ellen nem tehetünk semmit. Lehet siettetni a születést és meghalást is (az etikai vonzatokat hagyjuk most el), de nem lehet azt mondani, hogy nem volt meg az ideje a születésnek és a meghalásnak – legfennebb mássá lett, mint ami lehetett volna eleve. Megnyugtató ritmusa van a Préd 3,1–9-nek, nem hiába szedték a Káldi-Neovulgatában versként. A megnyugtató alatt persze nem arra kell gondolni, hogy ha elolvassuk, „ritmizáljuk”, akkor eljön a béke és nyugalom, lelassulunk, és beáll az oly nagyon kedvelt chill. Megnyugtató olyan értelemben, hogy az élet kis és nagy dolgairól úgy beszél, mint amiknek idejük van, rendelt órájuk, és mint amelyek bekövetkezte ellen nem tehetünk semmit. Szokás persze ezt az egész gondolatmenetet kifordítani, és ha valami kellemetlen történik velünk, akkor rá mondani, hogy „így volt megírva”, miközben tényszerűen semmi sincs papírra vetve sehol. Másrészt pedig életünk ritmusát sikeresen fel is bolygattuk, mintha borzasztóan távol lennénk mindattól, amit a Prédikátor elősorolt annak idején. Mindenik fél mondata mellé lábjegyzetbe írhatnánk, hogyan próbálunk küzdeni a „megvan az ideje” ellen. Alig léptünk be a farsangba, máris húsvéti ajtódíszekkel házalnak, farsangi jelmezt láttam már november végén is, a karácsonyi lázról nem is beszélve, hiszen helyenként már októberben elkezdték az átdekorálást és az árukészlet bővítését. Alig mondja ki az igen a fiatal pár, már az első boldogságkívánásokkal megérkeznek a kérdések az utódra vonatkozóan, anyuka ki sem ér a szülészetről, máris a testvérke iránt érdeklődnek a rokonok. Valahogy elfelejtettünk jelen lenni az időben, a saját időnkben, a privát jelenünkben. Elfelejtettünk búsulni, amikor annak van ideje, és örülni, amikor annak van ideje. A feltámadási körmenetben a pityókabogárról értekezünk vagy az aktuális pályázati kiírásokról, a lakodalmakon távoli ismerősök magánélete lesz a téma, temetéseken pedig az, hogy másik ismerősünk az épp búcsúztatotthoz képest könnyebben vagy nehezebben távozott az élők közül. Pedig meglenne az ideje mindennek az ég alatt, a születésnek, a halálnak, a gyásznak és az örömnek, a tegnapnak és a mának…
Megjelent a Vasárnap 2024/4-es lapszámában.
