A lisieux-i kegyhelyen Kis Szent Teréz születése 150. évfordulója és boldoggá avatása 100. évfordulója alkalmából hirdetett jubileumi év lezárásakor Marcello Semeraro bíboros, a Szentek Ügyei Dikasztérium prefektusa január 6-án szombaton délelőtt szentmisét mutatott be a kegytemplomban. Homíliájában párhuzamot vont az Úr missziós parancsa és a bölcsek látogatása között, mely csillag-vezérelte látogatás és a távolról jött események fogadása különleges módon megjelent a kármelita nővér életében.
Vízkereszt, Urunk megjelenése ünnepén – ahogy a liturgia imádkozza – az Úr minden nemzetnek kinyilatkoztatta Fiát. A Keletről jött bölcsek érkezése, akik felajánlják ajándékaikat Jézusnak, valójában Jézus missziós parancsának ellentétes irányú jelzése, melyet a Feltámadott intézett tanítványaihoz, akik a bölcsekhez hasonlóan „leborultak előtte és imádták őt” (vö. Mt 2,11; 28,17). Az apostolokat Jézus a föld végső határáig küldi, hogy tegyenek tanítvánnyá minden népet, megígérve nekik, hogy velük marad mindig, a világ végezetéig, míg a bölcsek éppen onnét, a föld határától érkeztek, hogy imádják az újszülött királyt. Ez a kettős vonulat bizonyos értelemben megjelenik Lisieux-i Szent Teréz életében, mint annak misztériuma, melyet a kegyelem szolgálatában élt meg. Egész életét annak szentelte, hogy mind közelebb kerüljön Jézushoz, ám meglátta, hogy ez az odaadottsága egy mind tágasabb küldetéssé alakul át, egészen a föld végső határáig menően.
Noha a három bölcs alakja soha nem jelenik meg Teréz írásaiban, ám mégis van valami hozzájuk hasonló vonás az életében. Már gyerekkorában lenyűgözte őt a csillagok látványa, ahogy írta: „Szeretem e számtalan csillagot nézni”. Elmeséli, hogy kislányként egyik este édesapjával sétálgatott: „Láttam a gyengéden sziporkázó csillagokat, és ez a látvány örömmel töltött el. Különösen megragadta a figyelmem az aranygyöngyök egy csoportja, amelyben örömmel észleltem, hogy egy T betűt formálnak. Meg is mutattam a papának és mondtam neki, hogy az én nevem fel van írva az égboltra”.
A Gyermek Jézusról nevezett Teréz
Kis Teréz tehát magára vonatkoztatja Jézusnak a tanítványaihoz intézett szavát az igazi örömről: „Inkább annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyben” (Lk 10,20), mert ez Teréz keresztény örömének és bizalmának a gyökere. Valóban, Isten annyira szeretett minket, hogy mindegyikünk nevét beírta az élet könyvébe. Szent Ambrus azt mondta, hogy „az egek hasonlatosak egy nagy nyitott könyvhöz, hogy Isten beírhassa abba azoknak a nevét, akik hittel és odaadással kiérdemelték Krisztus kegyelmét”. Teréz kezdettől fogva tudatában volt ennek, és meg is maradt ebben a bizonyosságában , ahogy Ferenc pápa is írta az „Ez a bizalom” kezdetű apostoli buzdításában: „A maga választotta szerzetesi nevében megjelenik a Gyermek Jézus szó, benne a Megtestesülés titkával, míg a másik név, a „Szent Arc”, vagyis Krisztus arca arra utal, aki mindvégig odaadja magát, egészen a kereszthalálig menően. Jézus nevét Teréz a szeretet cselekedeteként folyamatosan „belélegzi”, egészen az ő utolsó leheletéig…”.
Amikor Teréz a csillagokat nézve kijelenti, hogy neve fel van írva az égre, ő még gyerek, így tehát rá is vonatkoztathatjuk Nagy Szent Gergely pápa szavait, mellyel a bölcseket Jézushoz vezető csillag szerepét magyarázza: „Tehát nem a Gyermek fut a csillag felé, hanem a csillag mozog Feléje”. Gergely pápa meg akarta cáfolni azt az elméletet, amely szerint az ember sorsát a csillagok határozzák meg, ezért még hozzátette: „Az ember nem a csillagok számára lett teremtve, hanem a csillagok az ember számára”.
Éppen ezért maga Jézus az, aki magyarázza ennek a csillagnak a jelentését: „Isten szeret téged!” Teréz megérti ezt a jelentést, amit aztán egész életében tovább érlel, ahogy Ferenc pápa is írja: „Teréznek eleven bizonyossága van arról, hogy Jézus szerette őt, és személyesen ismerte őt a Szenvedésében, ahogy Pál apostol is mondja: „Szeretett és önmagát adta értem” (Gal 2,20). Jézus kínszenvedését szemlélve, Teréz így szólítja meg őt: „Te engem élsz”. Az Anyja karjaiban nyugvó Gyermek Jézushoz ugyanilyen bizalommal szól Teréz: „Kicsi kezeddel, amely Máriát simogatta, a világot tartottad fenn és életet adtál neki. És rám gondoltál”. Sőt, az „Egy lélek naplója” írása kezdetén írja, hogy „ő Jézus mindenki felé forduló szeretetét szemléli állandóan, mintha az lenne az egyedüli szeretet a világon” – idézett Semeraro bíboros.
A „vágy” szónak ősi etimológiája a csillagok megfigyeléséből – de-sidera – eredezteti azt, olyannyira, hogy még Nagy Szent Leó pápa is prédikálta, hogy a bölcsek a csillag tüzes sugárzásának jelét megfigyelve és mozgását követve jutnak el a gyermek Jézushoz, és miután vágyuk beteljesedik, „imádják testben az Igét, erőtlenségben a Hatalmast, az Úr ember-mivoltában a Fenségest. Hitük és értelmük szentségének feltárása érdekében ajándékokkal hódolnak annak, akiben a szívükben hisznek”. Terézt is, aki a nevét az égbe írva látta, nemcsak vágyak töltötték el, hanem az a bizonyosság is táplálta, hogy vágyai egybeesnek Isten vágyaival. „Ah! Az Úr olyan jó hozzám, hogy nem félek tőle, mindig megadta, amit kívántam, vagy inkább arra indított, hogy vágyakozzam arra, amit adni akart nekem” – írja a vallomásaiban.
Igen, úgy szeretnék a mennyben lenni, hogy jót teszek a földön
Semeraro bíboros megállapította, hogy e szavak után akár egy önző kislányra is gondolhatnánk, de Teréz valójában éppen az ellenkezője volt. Arra vágyott, hogy „szirmaitól megfosztott rózsa legyen”, hiszen ő nagyon szeretett virágot szórni. Lelki életének érlelődését Ferenc pápa az apostoli buzdításában így írja le: „A benne végbement átalakulás lehetővé tette számára, hogy a mennyország utáni buzgó vágya a mindenki javát célzó buzgó és folytonos vággyá alakuljon, csúcspontján azzal álommal, hogy majd a mennyben folytatja tovább az küldetését, vagyis hogy szeresse Jézust és másokkal is megszerettesse őt”. Ebben az értelemben írta egyik utolsó levelében: „Nem szándékozom tétlen maradni a mennyben, arra vágyom, hogy továbbra is az Egyházért és a lelkekért dolgozzak”. Még közvetlenebbül így mondja ugyanezt: „Az én mennyországom a földön jár majd a világ végezetéig. Igen, úgy szeretnék a mennyben lenni, hogy jót teszek a földön.
Teréz egyik jelképes cselekedete volt a szirmok szedése a virágokról, amit gyerekkorában nagyon szeretett csinálni az egyházi körmenetek során. Sőt, valóságos virágesőt képzelt el, amely előbb az ég felé száll, majd onnan a földre hull, a tisztítótűzre, melynek lángját el kell oltania, majd az egész egyházra, hogy fenntartsa azt. Terézt kettős szomjúság tölti be, egyrészt „a szeretet vágya, amely Jézus szívében van, továbbá a lelkek megmentésének a vágya”. Ez a kettős szomjúság uralta egész karmelita életét. Szilárd meggyőződése volt, hogy Jézus azt akarja, hogy segítsük őt üdvözítő munkájában és hogy vele együtt legyünk megváltók.” Sárga füzetében írja Teréz, hogy „nem ünnepelhetek élvezetből és nem pihenhetek, amíg vannak még megmenthető lelkek”.
Ezzel a szentmisével zárul Szent Teréz születésének 150. és boldoggá avatása 100. évfordulójának jubileumi éve, akit Szent X. Piusz „a modern idők legnagyobb szentjének” nevezett. Egy év múlva 2025-ben újabb jubileum kezdődik, az egész Egyház jubileuma, melynek jelmondata: „A remény zarándokai”. Teréz 1886 karácsonyán különleges kegyelmet kapott, elhagyta gyermekkorát, hogy a „lelkek halászává” váljon (vö. Ms A, 45v). Közbenjárására történjen ez mindnyájunkkal a bölcseknek az Úrral való találkozása ünnepén! – zárta homíliáját Semeraro bíboros a lisieux-i jubileum lezárásakor tartott szentmise során.
Forrás: P. Vértesaljai László SJ / Vatican News
