Sokszor találkozhatunk animációs filmekben olyan jelenetekkel, amelyekben a főhős vállain egyszerre jelenik meg egy vörös kisördög és egy fehér angyalka. Egyik nap kisördögök vagyunk, másnap viszont ártatlan báránykák. A sötét és az ártatlan oldalt egyforma mértékben testesítjük meg. E kettősség végigkíséri minden ember életét.
Néha kimutatjuk a fogunk fehérjét, bosszúterveket szövünk és gonoszságokon törjük a fejünket. Az ördög és az angyal versengenek egymással személyünkben. Talán ez az ember tragédiája?
Madách Imre Az ember tragédiája című drámájának három főszereplője van: Lucifer, Ádám és Éva. Talán minden újraolvasás során tanulhatunk tőlük valami újat. E három karakter mindegyik színben megjelenik, s talán nem hiába. A történelmet végigkísérve könnyűszerrel ráakadhatunk bármelyikükre, de nem kell ilyen messzire mennünk, ha kinéznünk az ablakon, máris találkozhatunk valamelyikükkel, sőt elég, ha csak tükörbe nézünk.
E három személyiség ott lakozik bennünk is, Lucifer, Ádám és Éva vagyunk egy személyben – bennünk van a „luciferség”, „ádámság” és „évaság”. Mindegyik más-más személyiségtípust hoz ki belőlünk. Ott kavarognak bennünk, hol az egyik, hol a másik tör a felszínre, és hiába próbálnánk elrejteni az egyiket vagy másikat.
Ádám a folyamatosan elbukó, de mégis talpra álló ember. Folyton keresésben van, mindig kell lennie számára egy eszmének, amelyben teljes meggyőződéssel hisz, melyért szívvel-lélekkel küzd. Ő a küzdés, a teremtés, az értelem megtestesítője. Ádám igazi hús-vér ember, aki küzd, szenved és gyötrődik, aki szeret, csalódik és kiábrándul. Mindezek a tulajdonságok bennünk is jelen vannak. Mindig, mindenki keres valamit, eszmét, célt, boldogságot. Nem tudunk nyugton ülni, ha nincs miért harcolnunk. Nem elégszünk meg a jelennel, mert jobbra s még jobbra vágyunk. Nap mint nap kérdések ezreit tesszük fel magunkban anélkül, hogy választ kapnánk rá. Szerencsére Ádám az optimizmust is magában hordozta, nem engedte egykönnyen lelombozni magát, mindig próbált előre nézni, s talán ezért van az, hogy vállaljuk az élet megpróbáltatásait, remélve, hogy egyszer megleljük kérdéseinkre a válaszokat is. Éva már egy kicsit bonyolultabb karakter, hol támaszt nyújt Ádámnak, hol pedig folyamatosan visszahúzza. Mégis ő az, aki mindig megteremti a szintézist és egyben inspiráló is. Jellemét az érzelmek gazdag világa tarkítja, s gyakran az ösztönszerűség jellemzi.
Mi is epedezünk a szeretetért, szerelemért. Akarva-akaratlan sóvárgunk utánuk. S mindegy, hogy mindezek kiért vagy miért szólnak, de szeretnünk kell, hogy legyen, miért éljünk. Érzelmek nélkül életünk száraznak, emészthetetlennek bizonyulna és a folyamatos eszmekeresés haszontalan lenne, ha a végén nem volna, akivel megosszuk az eredményt. Ugyanakkor néha kénytelenek vagyunk egy kicsit visszalépni, s passzívan figyelni a rohanó világot. Kénytelenek vagyunk egy kicsit ösztönszerűen viselkedni, s a racionalitást félrerakva a lelkünkre hallgatni.
Tehát míg Ádám és Éva tökéletesen kiegészítik egymást, a racionalitás és az ösztönök világa, a folyamatos keresés, a jövőért való küzdelem és az érzelmek kiélhetéséért való lét egyvelege kavarog bennünk, addig hol marad Lucifer rideg jelleme? Lucifer a pesszimizmus hordozója, aki a rosszra koncentrál, aki a rossznak örül. Ő az, aki rávett, hogy együnk a tudás fájából, aki mindig mindent megtagad és kritizál. Ahogy Ádámot színről színre végigkíséri a műben, úgy van jelen nap mint nap az életünkben. Boldoggá tesz, ha rombolhatunk, ha kritizálhatunk.
Bennünk él eme három személyiség, s mindenkiben máshogy érvényesülnek az arányok. Egyformák vagyunk, de mégsem. Mindegyikünkben megtalálható a keresés, a jobbra vágyás, ugyanakkor a beteges rombolhatnék és kötekedhetnék is. Képesek vagyunk szeretni, jónak lenni, mégis a gőg és az önzés elengedhetetlen tulajdonságunk.
Tökéletességre vágyunk, de sosem fogjuk elérni, hisz bármennyire is elnyomnánk alapmivoltunkat, sosem tudnánk teljesen megszüntetni azt. Mindig maradna egy csipetnyi a másikból. Egy csipetnyi rosszaság, egy kis álmodozás, s néhol egy parányi ösztönszerűség. Ebben rejlik az ember tragédiája, a mi tragédiánk. Abban, hogy három alkat keveredik bennünk már születésünk óta, s az arányokat még mindig nem tanultuk meg kellőképpen kezelni, irányítani. Derűt és egyensúlyt kívánok az új esztendőben!
Forrás: Vasárnap 2024/1.
