Bodor Dénes (1885–1930), a sepsiszentgyörgyi tanítóképző gyakorló iskolájának tanítójaként tért vissza Királyhelmecről szülővárosába, Sepsiszentgyörgyre, majd az első világháború alatt Zilahon, később Jászberényben és Sárospatakon élt. A Sepsiszentgyörgy néprajzáról írt kézirata a budapesti Etnológiai Adattárban maradt fenn. A sepsiszentgyörgyi betlehemjárásról és kántálásról keletkezett rövid ismertetését 1915–1917 körül írta le, emlékezetből. Kéziratában többször hivatkozott arra, hogy az emlékei az 1890-es évekre nyúlnak vissza. Leírása azért fontos, mert a sepsiszentgyörgyi, 19. század végi betlehemes játékokat rajta kívül nem említette a néprajzi szakirodalom. (Szőcsné Gazda Enikő)
Bodor Dénes: Betlehemjárás
Kezdődik karácsony szombatján s három napig tart. Súlypontja karácsony első ünnepére virradó éjjelre esik. Rokonság, szomszédság együtt virrasztja át innap szenvedejét (karácsony szombatjának éjtszakáját). Egyik sarokban zuhog a mese, s egymást átölelve tartják a bóbiskoló leányok, asszonyok, gyermekek, várják a betlehemet. Az asztal körül férfiak aplitányoznak (érdekes kártyajáték), ferbliznek pénz helyett dióval. Akinek elfogy a diója, megállapított kulcs szerint garasban fizet. Egy garas (4 fillér) 10 dió. Csörög a diótartó sok cseréptányér s folyik a vita a sobli (ferbli) szabályairól. Majd előkerül a háziszőttes. Az átható pörkölt kömény illat bizony régóta sejteti a kedves itókát. Egy deciliter piritus (szesz), egy deci (dl) forró víz, benne a pörkölt, porrá zúzott köménnyel, nármézzel (cukor). Fölhangzik a szűkszavú pohárköszöntő is: „Tarcson meg az Isten münköt!”. Na, tartogasson! Feleli a pálinkatöltő. Majd eszegetik a friss tepsziát (kalács).
Nyílik az ajtó. – Béeresztik-e a betlehemet, istállom? – Bé, bé!
Megjelenik a király. Papi ingre emlékeztető, rövid ujjú, térdig érő, csipkeszegélyes hábellokban. Olykor álarccal, néha anélkül. Fején 40 cm magas, felül cikk-cakkban végződő, színes papírossal bőven tarkított kemény papírból készült süveggel. Kezében jogarforma bottal, sarkantyús csizmában. Elmondja rímes mondókáját a vezető csillagról. Utána két-három angyal, kenderkóc hajjal, krétával mázolt arccal, szárnykonstrukciókkal, rúdon hozza a kis támplonyt (templomot). Nemritkán mesterművű kézügyességről tanúskodik ez a kis alkotmány. Fából gondosan kifaragva, összeeresztgetve-róva, színes kartonnal tapétázva, belül oltárféle, melyen a gyertyákat épp imént gyújtották meg. Előtte kis jászolforma, akárhányszor szamár meg báránykák mellette, s a jászolban vagy bölcsőben a kis Jézus. (Érdekes: kívül templom, belül templom és istállómotívumok!) Felhangzik az angyalok kara. Jézus születésének körülményeit mondják el pattogó ritmussal, ropogó rímmel. Most csoszogó, durva lépésekkel, furkósbottal dobogtatnak a pásztorok. Hosszú szőrű, kifordított székely bundák formátlanítják el őket, álszakállal, bajusszal (melyet néha fülkagylóikra támasztanak), dörmögnek, brummognak a gyermeksereg remegtetésére. Az angyalok felé tartanak, vissza-vissza riadoznak a nagy fényességtől (amint mondogatják is). A király s az angyalok párbeszéde folyik ez alatt, végre fölhangzik az angyalok kara unisoloban:
Mennyből az angyal / Eljött hezzátok, / Pásztorok, pásztorok, / Hogy Betlehembe / Sietve menve / Lássátok, lássátok. // Istennek fija, / Aki ma született / Jászójba, jászójba,/ A lészen nektek / Idvezitétek/ Valóba, valóba.
A pásztorok ez alatt földre telepszenek, összedugják báránybőr sapkás fejüket, pipát szopogatnak s csak félve pillantgatnak a támplony felé. Aztán így az angyali kar biztatása: Ne féljetek, pásztorok, pásztorok! / Örömöt hirdetek, / Mert ma nektek született / Kit megjövendöltetek, / E Szűznek méjiből,/ Szűzön szült vériből / Megváltó Istentek, / Allé, Allélujja.
Most a pásztorok a támplonyhoz járulnak, térgyepelve (letérdelve) imádkoznak, s a kincset, mit az előbb a ház népétől koldulásztak (többnyire pénz) Jézuska lábaihoz rakják. No de van ám perselyük is. Ezzel valami ördögféle, a bankus szorgoskodik. Ha a szeppegő kölyök (megrémült gyermek) meg akarja váltani magát tőle, belecsörgeti fillérkéit a rúdon odanyújtott perselybe. Így „nem viszi el az ördög”. Majd csilingelés, búcsúzó rigmusok közepette vonulnak ki, s meg kell vallani, hogy különösen a pásztornépre rátapad biz’ a gazda szeme, mert a nagy bunda alá könnyen odatévedhet holmi ingóság. A betlehemesek végigjárják a várost. Ahol világosságot látnak, válogatás nélkül betérnek. Éjfél után is, ameddig a hívogató lámpafény biztatja őket. Ünnep első és második napján (néha harmadik innapon is) el-ellátogatnak, lehetőleg megtisztelni óhajtják az idő rövidsége miatt kifeledett családokat is. No meg azért is, hogy a kántálás során összegyűlt filléreket megritkítsák a szófogadatlan kölykek kezében.
Kántálás
Karácsony reggelén nekilendülnek a fiúk. Jobb módúak gyermekei csak a rokonsághoz, ismerősökhöz, szegény sorsúak, ahová zárt kapu meg nem akadályozza őket. Rigmust mondanak: Ma karácson napja, /
Ha aratás vóna, / Az én pengő nyelvem / Bé se fagyott vóna. / Itt ne lóg a kolbász, / Ott ne lóg a hurka, / Ne vágd le te Gyurka, / Most es igen kurta / (Üsson meg a gúta).
Ünnepet köszöntenek, zsebre rakják a kántálás díját, tovább állnak.
Kép és szöveg: Háromszék
