Mindenki sajátos módon készül karácsonyra, Jézus születésnapjára. Mást és mást jelent az adventi várakozás, mégis mindegyik egy irányba mutat: Istenre. A gyulafehérvári papnevelő intézet kispapjai és a vicerektor, a kar dékánja osztják meg velünk, hogy mit jelent számukra az adventi várakozás.
Adventi várakozás
Milyen volt gyermekként a karácsonyra várakozni? Sok kíváncsiság, lángoló szív, öröm és mosoly, hit a várakozás gyümölcsében, gyermeki őszinteség és rendíthetetlen bizalom, valamint egy egészséges türelmetlenség jellemezte és jellemzi ma is.
Még hány nap van addig? Vajon jó voltam? Mit tegyek, hogy felkészüljek rá?
Mi, felnőttek hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ez az „őszinte emberek” édes álma, a gyerekkor sajátja. Azt mondjuk, milyen jó volt gyerekként, amikor még nem akartuk megérteni a megérthetetlent, megmagyarázni a megmagyarázhatatlant, hanem csak önmagáért szemléltük a misztériumot, tiszteletben tartva misztérium voltát. Felnőttként nézzük a még „őszinte embereket”, és mosolyt csal az arcunkra az a szívbéli tisztaság, kíváncsiság és hit. De csak ritkán vesszük észre, hogy ebben a pillanatban mi is gyermekké válunk, együtt mosolygunk velük, és megvillan a bennünk lévő gyermek, aki azóta lehet, mélyre került, de ott van.
Ezért jött el a Megváltó maga, az Isten a legőszintébb, de ugyanakkor a legsebezhetőbb alakban, kisgyermekként. Amikor rátekintünk majd szenteste, akkor a felnőttes várakozás, az unottság, hazugság, türelmetlenség változzon át gyermeki várakozássá. Ha várakozásunk nem is lesz odaillő, de azon az estén vegyünk példát a gyermekektől. Mosolyogjunk, legyünk őszinték magunkhoz és másokhoz, álljunk meg türelmesen egy pillanatra, hogy legalább akkor egy kis időre „őszinte emberek” lehessünk.
Bakos Szabolcs
Megfoghatóvá teszi a megfoghatatlant
Az adventi várakozás a katolikus hagyományban különleges időszakot jelent, amely a decemberi sötétséget a remény és az újjászületés fényével tölti meg. Ebben az időszakban a hívők készülnek Jézus Krisztus születésének ünnepére, ami a keresztény hit egyik központi eseménye. A liturgia során gyakran használt szimbólumok, mint a gyertyák és az adventi koszorú, a fény és a sötétség ősi ellentétét jelenítik meg. Tudományos szemszögből a fény fizikai jelenségként is értelmezhető, amely az élet és a növekedés alapja, de a lelki és szimbolikus jelentősége is kiemelkedő. Az adventi időszakban a gyertyák meggyújtása nem csupán a napfény hiányát pótolja, hanem a belső fény, a remény és a hit megerősítését is szimbolizálja. Ezen kívül az adventi időszak a reflektálás és az önvizsgálat ideje is, amikor a hívők szembenéznek belső világukkal, felkészülve a karácsonyi ünnepre, ami új kezdetet és megújulást jelent. A katolikus liturgiában ez az időszak különösen fontos, mivel lehetőséget ad a lelki megújulásra és a közösség erősítésére. A liturgia visszavezet ahhoz az időszakhoz, amikor még semmi sem volt, mégis minden megvolt. Kezdetben az élet volt, a paradicsom, és nem a teológia, és bár teológiai töltetű, mégis a paradicsom tökéletes létállapotát tükrözi. Kezdetben az ember volt, az ember, aki Istent szemlélhette, és nem a keresztény, a liturgia a tökéletes embert hozza, melyben van Isten és én, de nem én meg az Isten. Kezdetben a szabadság volt, az a szabadság, melyben Isten élt az emberben, és ember az Istenben, nem a törvény. A liturgia ezt a szabadságot hozza, ahol Isten és az ember akarategységben él egymással. Kezdetben a szeretet volt, és nem a bűn, és mivel Isten a szeretet, a liturgia ezt a szeretetet nemcsak szemléli, hanem megfoghatóvá teszi a megfoghatatlant.
Egyed Arnold-István
A mai ember képtelensége: a várakozás
Ha egyszerű józan ésszel körültekintünk a mai világban, meg tudjuk állapítani a következőt: a (türelmes) várakozás, ha már nem is kihalva, de kihalóban van. Ebben az esetben nem kell nagy elméletekre vagy dolgokra gondolnunk, hanem elég az egyszerű hétköznapi ember szemével tekinteni a világot. Nem mellesleg a nagy üzletláncok is a nagy jeles ünnepekre készülve sietve, egymást lekörözve próbálnak külső változásokat hozni, készülve a várakozásra, valami nagy eseményre. Nyilván ennek is megvan a helye és kell is hogy legyen, hiszen ezáltal is az ember „kimozdul” a szürke hétköznapokból. Viszont ebben az esetben nem az a kérdés, hogy „mit várunk?”, inkább az, hogy „kit várunk?”. Bármennyire is nehéz a mai embernek, nemcsak a külső változás szükséges, hanem a belső is. Hiszen egy olyan eljövetelét várjuk, egy olyan eljövetelére készülünk, aki már vágyva vágyott arra, hogy találkozzon velünk.
Fazakas Tibor
Várakozás és előkészület
„(…) bölcsek jöttek napkeletről” (Mt 2,1b). A hagyomány szerint három bölcs érkezett a kisded Jézushoz. Papok vagy csillagászok lehettek. Csak annyit tudunk róluk, hogy bölcsek voltak és egy csillagot követtek. Ebből arra következtethetünk, hogy értettek a tudományokhoz, mert egy csillagjelenségből kiszámították, hogy zsidó környezetben új király született. Számomra az idei adventi várakozás a napkeleti bölcsek készületéhez lesz hasonló. Mai világunkat átszövik a tudományos vívmányok eredményei. Gyakorta találkozunk a tudomány mai álláspontjával, a különféle felfedezések újdonságaival. A tudomány is az igazságot kutatja, amiből csak egy van, csak éppen egy másik vetületét világítja meg. Tehát aki tiszta szívvel keresi és kutatja az igazságot, mindenképpen eljut oda, ahogyan a napkeleti bölcsek is eljutottak a Megváltó jászolához. Sokféle hang vesz körül bennünket. Advent alkalmas idő felülvizsgálni életünket és Krisztus hangjára figyelni.
Fekete László-Csaba
Várom a barátom
Várakozás. Ismét megnyomtuk a restart gombot életünk távirányítóján, amivel a liturgikus évünket szabályozhatjuk. Többen vádolhatnak minket azzal, hogy kezd unalmassá válni ez a várakozásos téma: egy lerágott csonton több hús van még, mint ahány érintetlen része ennek a témának. Biztos?
Felgyorsult társadalmunkban mégis ki szeret várni? Mindez egyfajta belső feszültséget szül, ami alapján érezzük, hogy nem engedhetjük meg magunknak ezen témának a mellőzését: kire és mennyit várunk? Netalán a boltokban megjelenő díszek kavalkádjára? Vagy a díszkivilágításra, karácsonyi vásárra, forralt borra, mézeskalácsra, töltött káposztára? Külsőségek, amiket már nem is igazán tudunk mellőzni, de ezek csak tárgyi valóságok.
Talán személyre mégis könnyebben várakozunk. Életünk folyamán mennyi időt vártunk már barátainkra? Hányszor volt az, hogy szó nélkül vártunk a legközelebbire? Hát akkor a nagybetűs Legjobb Barátnak nem jár ki ezen magatartásunk? Ám biztosak vagyunk, hogy egy sima restart gombról van szó? Körmozgásnak tűnhet, de mi van akkor, ha egy csigalépcsőn haladunk egyre feljebb, amelynek tetején majd találkozunk vele?
Kováts Álmos-Botond
A várakozás mint lehetőség
Az adventi várakozás időszaka egyfajta spirituális utazás, amely során mélyen szembe kell néznünk önmagunkkal és a körülöttünk lévő világgal. Ez az időszak nem csupán a karácsonyi készülődésről szól; sokkal inkább egy belső útról, amely során elgondolkodhatunk saját értékeinken, vágyainkon és azon, hogyan befolyásoljuk környezetünket.
A mai társadalom gyakran a fogyasztásra és az anyagi javak felhalmozására összpontosít, különösen az ünnepi szezonban. Az advent azonban lehetőséget ad arra, hogy eltávolodjunk ettől a felszínes világtól, és igazi értelmet találjunk a körülöttünk lévő dolgokban. Ez az időszak arra hív, hogy gondolkodjunk el azon, milyen mélyebb üzeneteket és tanulságokat hordozhatnak az ünnepek számunkra. Az adventi várakozás tehát nem csupán a karácsony eljövetelének várása; ez egy olyan időszak, amikor összpontosíthatunk a belső növekedésre, az önmagunkkal való kapcsolat megerősítésére és a körülöttünk lévő világ jobb megértésére. Lehetőség ez arra, hogy elgondolkodjunk a társadalmi igazságtalanságokon, és azon, hogyan tudnánk pozitív változásokat eszközölni, kezdve a saját közvetlen környezetünkkel. Az adventi időszak tehát egyfajta fiatalos, friss szemléletmódot is képvisel, amely arra ösztönzi az embereket, hogy lépjenek ki a megszokott keretek közül, és fedezzék fel az ünnepi időszak valódi értékét, amely túlmutat a külsőségeken. Ez az időszak lehetőség az újrakezdésre, az újragondolásra és arra, hogy megtaláljuk a helyünket ebben a rohanó világban. Az adventi várakozás tehát nem csupán egy dátum a naptárban, hanem lehetőség arra, hogy mélyebb kapcsolatot alakítsunk ki önmagunkkal és a világgal, miközben várjuk a Fény ünnepét.
Motolan Ioan-Marian
Várakazás a csend erejében
Advent az elcsendesülés, az Istenre való figyelés időszaka. Ennek a szent időnek az igazi értékét pontosan ez a misztériumokkal teli adventi csend adja meg. Az adventi csend különleges és utánozhatatlan. Mindannyian érezzük, hogy ez a csend valahogyan egészen más, mint a többi. Ez a csend egyedi! Ez a csend lenyűgöz! Ez a csend otthont biztosít! Miért? Mert ezt a csendet nem én csinálom, nem én fabrikálom, hanem ezt a csendet nekem készítették. Ez a hozzám szóló csend ideje! Ez az engem személyesen és személyként megszólító csend időszaka. Ez az isteni közeledés csendje! Az isteni lábnyomok szelíd fuvallatának szent ideje. Ez a csend lefegyverzi a látszat zaját, nyüzsgését, csörömpölését, zsivaját. Az adventi csendben a látszatmentes abszolút Lét, azaz Isten „dicsőséges hangját” „hallatja”. Merüljünk bele ebben a számunkra készített adventi csendbe. Csak így adunk Istennek esélyt arra, hogy hozzánk szólhasson, magunknak pedig arra, hogy szívünk az igazi mennyei öröm köntösébe öltözhessen. Várakozzunk a csend erejében!
Diósi Dávid
Az írás megjelent a Vasárnap 2023/51-es számában.
