„A zsiráf rosszul látott” – kezdődik lényegre törően az egyik mese, amit a fiaimnak szoktam felolvasni. A zsiráf ahelyett, hogy az állatok javaslatát megfogadta volna és szemüveget kezdett volna hordani, megannyi pótlékot aggatott magára. Bakancsot, hogy megvédje a lábát a kificamodástól (hisz nem látta a gödröket), csengőt, hogy az állatok hallják, ha közeledik, úszógumit, ha vízbe esne, létrát, ha gödörbe… Mindezt azért, mert szerinte „egy szemüveges zsiráf olyan bután néz ki”.
Mi is rosszul látunk! Sokszor rosszul látjuk magunkat. Ahhoz, hogy egészséges énképünk legyen, szükségünk van a másik emberre. Csakis egymásban, egymást visszatükrözve ismerhetjük meg valódi énünket. Karácsonyra készülve rendszerint próbálunk befele figyelni, advent az önmagunkkal való szembenézés időszaka is. Ha csak saját magunk körül forgunk ebben a szembenézésben, akkor nem fogjuk a valódi énünket látni. Ahogyan a fizikai világban önmagunk „viszontlátásához” tükörre van szükségünk, ugyanígy a belső önvizsgálathoz is szükségünk van egymás visszatükrözésére. Két dologra legyünk figyelmesek, amikor mások szemének tükrében fürkésszük magunkat, hogy félre ne vezessen az önvizsgálat!
Az egyik torzító hatás, hogy a körülöttünk levő emberek rendszerint görbe tükröt mutatnak nekünk, amelyben a hibáinkat domború tükörként nagyítják fel, míg értékeinket homorú tükörként lekicsinylik. A megkeseredett emberek különösen hajlamosak az ilyen fajta visszatükrözésre, megkeserítve a körülöttük levő emberek életét is.
A másik torzító hatás, amikor a körülöttünk levők egyfajta fordított görbe tükörként a meglévő torzulásainkat, egyenetlenségeinket is úgy tükrözik vissza, mintha minden a legnagyobb rendben volna. Ez a veszély különösen akkor áll fenn, ha az emberek félnek tőlünk és/vagy hatalmi pozícióban vagyunk, ezért nem merik gyengeségeinket, hibáinkat visszajelezni. Ilyen esetben is, az előzőhöz hasonlóan, torz képet alakítunk ki magunkról, csak ellentétes előjellel: erényeinket eltúlozzuk, gyengeségeinket nem vesszük észre.
Az állatok végül egyik éjjel szemüveget tettek a zsiráf szemére, aki felébredve a víztükörben felfedezte, hogy milyen „bután” néz ki a magára aggatott dolgokkal. Levette azokat. Amikor másokon keresztül nézünk magunkba, fontos, hogy feltegyük az isteni „szemüveget”, hogy Isten lencséjén keresztül vizsgáljuk magunkat. Ő a hibáinkkal együtt – nem azokért, hanem azok ellenére! – szeret bennünket. A zsiráf észrevette az orrán ülő szemüveget: „Hmmmm! – mosolyodott el. – Egész jól áll.”
Az írás megjelent a Vasárnap 2023/51-es számában.
