Mi ad erőt a gondozás mindennapjaiban? Mi a motivációnk? – ezzel a témával folytatódott decemberben a nagyváradi Alzheimer Café sorozat, amelynek azúttal a Caritas Catolica székháza adott otthont.
A december 12-i rendezvény meghívott előadója Kiss Márton plébános, mentálhigiénés szakember volt, a Menta Várad Egyesület képviseletében. Az egybegyűlteket Dunai József, a Caritas Catolica ügyvezet igazgatója köszöntötte, beszédében rámutatva, hogy a demenciában szenvedő idősek szakszerű gondozása mellett kiemelten fontos figyelmet fordítani az őt gondozó személyek, családtagok lelki egészségére is. Ebben kívánt segítséget nyújtani az önsegítő célú találkozó.
„Az adventi időszak a szeretet-cselekedet ideje. Szeressük önmagunkat, a ránk bízottokat és ne feledkezünk meg minden szeretet forrásáról sem, Istenről” — ezekkel a szavakkal indította előadását Kiss Márton római katolikus plébános, mentálhigiénés szakember. De a szeretet nem ér semmit tettek nélkül. A demenciával élők gondozása nehéz, kimerítő munka, egy szeretet-szolgálat, mert szolgálni csak szeretettel lehet – tette hozzá. Vajon jobb ember leszek-e, ha hallok egy okos tanítást? – tette fel a kérdést, majd rámutatott: csak akkor történik valódi változás, ha a szívünket megérinti valami. De mi történik akkor, ha ez egyszerűen nem sikerül? Kiss Márton bemutatta, mi akadályozhatja a szeretetet.
Szeretetre lettünk teremtve, ám bizonyos lelki és testi betegségek tünetei blokkolhatják ezt. A félelem és a szorongás felemészti az energiánkat. A fájdalom minden figyelmet önmagunkra von, ha fáj valamink, akkor csak arra tudunk koncentrálni. Nehéz folyamat felismerni félelmeinket és pozitívan szembenézni a fájdalommal. Nehéz a mindennapokban gondozottunk betegsége mögé nézni, meglátni az embert, mert a betegség csak egy élethelyzet, nem maga az élet. Kapaszkodót jelenthet, ha jobban megismerjük a gondozott személyt, a gyermekkorát, fiatalkorát, álmait, céljait.
A Szentírásban ígéretet kaptunk arra, hogy reményteli jövőt szánt nekünk a gondviselés és aki reménykedik, az türelmes. A demenciával élő gondozottunk nem tud változni, más embertől nem várhatjuk a változást, csak önmagunktól. Milyen erőforrásaink lehetnek? Kérdezzük meg önmagunktól, milyen előnyös tulajdonságaink vannak, milyen tapasztalatokat gyűjtöttünk, milyen képesítéseket szereztünk, mire vagyunk büszkék. Fontos, hogy felismerjük a belső motivációnkat is, mi a küldetésünk, mi az, amit úgy érzünk, hogy ránk bíztak. Az értékrendünk, a tudatos jelenlétünk minősége és célkitűzéseink nem csak személyiségünk alapját képezik, de a szolgálatot hivatottak megkönnyíteni. Itt és most tudok csak cselekedni, értékrendemet a hit vagy a lelkiismeretem vezérli, nem hiábavaló a teher, amit minden nap viselünk, célja van. A gondozónak és gondozott személynek egyformán fontos, hogy lehetőségekhez mérten három alapvető emberi szükséglet ne sérüljön.
1. Autonómia – vannak szabad döntési képességeid, el tudod dönteni mi a jó neked és a gondozottadnak
2. Kompetencia – azon a területen, ahol dolgozom, abból a helyzetből, amiben vagyok, megpróbálom a legjobbat kihozni (A feladatot fentről kaptuk, így megpróbálom a legnagyobb szeretettel végezni.)
3. Jó társas kapcsolatok – van-e lehetőségem kapcsolatok megtartására, építésére? Különösen intézményes szakmai gondozás során könnyű bele esni az „így szoktuk” protokollok csapdájába, de sokszor otthon, szerettünk gondozása alkalmával is előfordul, hogy nem merünk felelőséget vállalni döntéseinkért, viselkedésünkért, elhamarkodott érzelmi reakcióinkért. Lelki gyógyulást hoz, ha felismerjük, hogy ezt is mi irányítjuk.
Életfeladatunk minden nap a szeretetben növekedni, erre konkrét példákat is megosztottak a résztvevők, mekkora erőt ad a türelem, a humor, a szabadidő, hogy segítséget merjünk kérni, a régi dallamok, közös szép emlékek felelevenítése.
Az adventi alkalmat egy közös ének zárta, amit, ha előre próbáltak volna a résztvevők, akkor sem csengett volna szebben.
Az Alzheimer Café szervező csapata
Forrás: az éradonyi plébánia Facebook-oldala, Caritas Catolica
