Lelki nap a Szűzanya lábainál

0
2202
kántorok lelki napja

Ünnepélyes Laudes éneklésével kezdődött december 6-án, Szent Miklós püspök napján a felcsíki és az alcsíki főesperesi kerületekben szolgálatot teljesítő kántorok részére szervezett adventi lelki nap.

Ezt követően Bálint Emil felcsíki főesperes tartott elmélkedést az advent lényegéről. – Bár „munkahelyünk” a templom, a szenttel, a szentséggel „egy fedél alatt dolgozunk”, ettől még nem biztos, hogy megszentelődünk – fejtegette. A megszentelődés akadályairól (farizeusi magatartás, gőg, nagyképűség, beképzeltség stb.) és a megszentelődés eszközeiről (bűnbánat, ima, jócselekedet stb.) fejtette ki gondolatait. Kiemelte a benső kiművelésének fontosságát, a szentség utáni vágy ébrentartását, a lélek legbensőbb bugyrainak kitakarítását és tisztán tartását, valamint a rutin, megszokás ellen a mindig megújulni tudás képességének fejlesztését. 11 órától bűnbánati liturgia és gyónási lehetőség volt a kegytemplomban.

Az Úrangyala eléneklése után szentségimádást tartottak, végül szentmisével adtak hálát a nap kegyelmeiért. Rövid megbeszélés, kiértékelés után közös ebéddel fejeződött be az adventi lelki nap.
Köszönet a résztvevők és a szervezők fáradozásaiért! Jó szolgálatot, áldott ünneplést!

Forrás: Szent Ágoston-templom és plébánia, Csíkszereda

MEGOSZTÁS