Az erdélyi ferences rendnek különleges sorsa volt a kommunizmus idején. A rendőrség kényszerlakhelyre telepítette őket, mert nem voltak hajlandók feladni szerzetesi mivoltukat. 1948-ban a vajdahunyadi ferences hittudományi főiskolát is betiltották, de ott sem voltak hajlandók beszüntetni a tanítást, Bálint Salvator rektor még egy évig biztosította a főiskola működését. 1949-ben felheccelt emberekkel verették szét a ferences teológiát, hogy ,,ne tűnjék” hatósági intézkedésnek az erőszak.
Mivel a betiltott erdélyi ferences rend egyszerűen –ferences egyszerűséggel — nem volt hajlandó megszűnni, 1951-ben Máriaradnára internálták az összes erdélyi ferencest, akkor körülbelül százhúszan voltak. 1952-ben három ferences kolostort jelöltek ki számukra kényszerlakhelynek. A vajdahunyadi ferences hittudományi főiskola tanári kara a dési kolostorba került, a vajdahunyadi növendékek, akiknek 1949-ben kényszerűen megszakadtak a tanulmányaik, a tanáraik után szöktek, ők is vállalták a kényszerlakhelyet. Ekkor kezdődött az öniróniával ,,dési szabadegyetem” névvel illetett titkos papképzés.
1952-ben Márton Áronnak a halálhíre is elterjedt, emberi számítás szerint nem volt püspök, aki pappá szentelhette volna az állhatatos ferences növendékeket. Ők azonban hittek: ha Isten ad papi hivatást, akkor ad hozzá püspököt is!
Márton Áron 1955-ben, az akkori rövid életű nemzetközi enyhülés idején szabadlábra került. Két évig szabadon mozoghatott. 1955 decemberében felkereste a dési rendházat, ahol a titkos papképzés folyt. Itt megköszönte a szerzeteseknek az üldözésben tanúsított hűséget, és a papnövendékeknek megígérte, hogy tanulmányaik végeztével pappá szenteli őket. Ahogy Márk József egykori titkos ferences papnövendéktől hallottam, Márton Áron ezt mondta: ,,Az én dolgom az, hogy kit szentelek pappá, a kormány pedig azt tekinti »törzskönyvezett« papnak, akit akar.”
A titkos papnövendékek első csoportjának papszentelésére 1956-ban Désen került sor, de Márton Áront 1957-ben gyulafehérvári kényszerlakhelyére utasították, nem hagyhatta el püspöki rezidenciáját. Ezért a második, 1957. november 24-én pappá szentelt csoport — öt ferences növendék — elszökött Márton Áronhoz, és a nyilvánosság kizárásával, a püspöki kápolnában történt meg a papszentelés.
Ma 66 éve, 1957. november 24-én arról beszélt Márton Áron, hogy a papnak Krisztushoz hasonlóvá, Krisztus másává, alter-Krisztussá kell lennie, hogy hatni tudjon a világra. Egyértelműnek kell lenni, gondolkodásunk, szavaink és tetteink között legyen összhang! Többek között ezeket mondta:
,,Sokat hallottátok a szemináriumi idő alatt, hogy a pap alter-Krisztus. A papnak Krisztust kell a világban bemutatnia. (…) A szavak, még a legszentebb szavak is ijesztő üresen konganak ajkainkon, és a tettek, még a legmutatósabb tettek is a színész gesztusaiként hatnak, ha nem él bennünk Krisztus.”
