A kolozsvári Katolikus Egyetemi Lelkészség (KEL) harmincadik születésnapját ünnepelték az egykori és jelenlegi tagok november 11-én, szombaton. A 15 éve elhunyt Orbán László egyetemi lelkésznek emléket állító bronzplakett és emléktábla avatása után szentmisén adtak hálát az elmúlt 30 évért. A homíliát Nóda Mózes intézetvezető egyetemi tanár, az első, alapító egyetemi lelkész, aki az alakulás, az első lépések, az eredeti tervek, irányvonalak, az akkori útkeresés fontos tényeit, tanulságait összegezte. Beszédét olvashatják, és néhány, a legelső évekből származó fényképet is megmutatunk.
Tudom, hogy a fiatalok nem szeretik, ha az idősebbek a múltról beszélnek. De amikor születésnapra összegyűl egy család, felemlegetik az ünnepelt születésének eseményeit. Mivel ott voltam a KEL születésénél, és vannak még sokan mások, akik szintén részesei voltak a történtnek, ezért emlékezzünk mi is arra, hogyan született a mára már harmincéves KEL.
Nem akarom személyesre fogni az emlékezést, hanem úgy visszanézni, hogy ismerjük meg a KEL születésének körülményeit, hálát adva Istennek, hálásan emlékezve azokra, akik akarták és tettek is azért, hogy Kolozsváron legyen Egyetemi Lelkészség.
A Szentírásban minden ünnepnek az alapja az emlékezés, Isten tetteinek a jelenbe hozása, mi is ezt tesszük minden ünnepen. A jelenbe hozzuk az eseményt, hogy mi is részesei lehessünk és magasztaljuk Istent. A jövőre nézve is fontos tudnunk: Ha az ÚR nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők (Zsolt 127,1). A legelső dolog, amit kiemelek: nem egy fentről jövő rendelkezésnek, hanem egy lentről induló kezdeményezésnek köszönheti a születését. Aláírásgyűjtés indult, több mint 80 egyetemista, fiatal tanár, orvos, a ferences csoport tagjai írták alá a kérést, 1992 novemberétől 1993 február 28-ig dolgozva a beadványon. Bálint Lajos érseknek címezték, és Gyulafehérváron a kérést támogatta Erőss Lajos irodaigazgató, Dénes A. Szeréna szociális testvér, valamint a helynök, Léstyán Ferenc is. Az egyetemisták küldöttségét fogadta Jakubinyi György segédpüspök.
A születés csendben történt, nem jászolban, de ahhoz hasonlóan szegényesen: a születő lelkészségnek volt egy irodája, az előtér és egy romhalmaz pince. De volt templom és sok fiatal, akik akartak együtt imádkozni, találkozni, ismerkedni.
És eljöttek a háromkirályok is. Svájcból egy kis faluból Urs és Gabi Reding vízkereszt napján vitték a betlehemi csillagot, írtak egy éneket és megmutatták a javításra váró pincéről készült fényképeket. Így összegyűjtöttek ötezer frankot, abból lett kijavítva a katakomba, a pince.
És jöttek keletről is ismeretlen japán keresztények adományai Nemes Ödön jezsuita jóvoltából. Lett felső terem, emeleti terem, mint az evangéliumokban az utolsó vacsora terme.
Csendben növekedett, öntudatra ébred, hogy nemcsak az egyetemistáké az egyetemi lelkészség, hanem diákok és tanárok közössége.
A KEL a felkészülés ideje, szakmailag és lelkileg egyaránt arra, hogy az egyetemista diák elsődleges kötelessége a tanulás. Ami akkor érvényes volt, az maradt mára is, ilyen közösség több nem lesz, ennyi egykorú, egy gondolkozású, egy foglalkozású, ilyen homogén közösséget nem fogtok találni, ezért kell szeretni, kihasználni a közösségi és lelki lehetőséget. Az ittlét ajándék, kegyelmi idő, de átmeneti idő.
Harminc év eltelt, szinte hihetetlen, a gyermek felnőtt. A Szentírásban nem találtam megfelelőbb és szebb eseményt a harminc évre, mint Jézus nyilvános működésének kezdetét. Föllépésekor Jézus mintegy harmincéves volt (Lk 3,23). Harmincévi csend, munka és ima után Jézus megkezdte nyilvános működését. Felkészülten, felnőttként elindult küldetése teljesítésére. Tanított és tanúságot tett Isten megváltó, mindent újjáteremtő szeretettervéről. Jézus harmincévesen kész volt küldetése teljesítésére. A KEL is harmincéves lett, kész van számot adni hitéről, tanúskodni szellemi és lelki tartásáról, hogy a hit és a tudomány együttesen milyen erő és biztonság, hogy az értelmileg és lelkileg kiművelt keresztények milyen fontos küldetéssel és példával tudnak tanúskodni Jézus igasága mellett.
Jézus tudott imádkozni, ha kellett, egy egész éjszakán át, de ismerte hitének és vallásának tanítását is. Vitatkozó felei nagyon sokszor megtapasztalták tudását és bölcsességét. Ma, amikor egyre kevesebb a pap, úgy gondolom, a keresztény értelmiségre fontos feladatok hárulnak a jövőben.
Tours-i Szent Mártonra emlékezik a liturgia a mai napon – megtérése után szerzetesi életet kezdett, de végül püspökké választották, hiába akart szerzetesként élni. Előbb-utóbb tovább kell menni, a KEL nem állandó lakhely, menni, ahová rendel a gondviselés. De addig tudni kell, mit fogok megosztani. Mi az a bizonyos kettévágott köpeny, amelyet tovább kell ajándékozni? Mert minden kegyelmet azért kapunk, hogy tovább ajándékozzuk.
Isten éltessen, KEL! Hála az eltelt harminc évért, Isten áldása a következő harmincra!
Fotók: Rohonyi D. Iván, Péter Loránd, KEL archív
