Több, mint százan vettek részt a kinesztetika vizsgán november 8-án a gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet Idősek Otthonában. A vizsgabiztosok mellett jelen volt az idősotthon minden alkalmazottja, hogy lássa, hallja és megtapasztalja, milyen új tudásra tett szert tíz munkatársuk az utóbbi egy év során. A kinesztetika egy olyan, aránylag új tudományág, amely az ember működését belső, tapasztalati perspektívából tanulmányozza, s ami Nyugat-Európában már a minőségi, standard része kórházakban, ápolási otthonokban.
Kinaesthetics-tréner I-es fokozat – ezt írja az oklevélen, melynek átadását nyílt vizsga előzte meg. Márton András kettős minőségben, Caritas-igazgatóként és képzőként mondta el a jelenlévőknek: a tíz munkatárs új szakmát tanult, amely a saját és az ellátottak jóllétet célozza meg. „Egy olyan, aránylag új, közel negyven éve fejlődő tudományágról van szó, amely az ember működését belső, tapasztalati perspektívából tanulmányozza. Nyugat-Európában ez már a minőségi standard része kórházakban, ápolási otthonokban: Németországban biztosítópénztár fizeti a hozzátartozók képzését, Svájcban szakmaként van elfogadva. Társaitok tehát új szakmát tanultak” – mondta.
A gyakorlati megtapasztaltatás sem hiányzott a kinesztetika ismertetéséből, melynek egyik pontján az volt a feladat, hogy megérezzük a különbséget aközött, ha valaki felhúz a székről, vagy ha karját nyújtja, hogy belekapaszkodva saját erőnkből felállhassunk. A résztvevők állították, az a jobb, ha az ember, ha segítséggel is, de képes önállóan talpra állni. „Én a magam számára azt kívánom, ha öreg leszek, minél kevesebb segítségre szoruljak, minél több mindent tudjak én magam elvégezni. Mert akkor érzem biztonságban magamat, ha én irányítom azt a történést, amiben benne vagyok. Ez érvényes a mozgásunkra, de az életünk minden területére” – fogalmazott Márton András, bemutatva egy kompetencia-modellt, mely szerint akkor érzem jól magam a bőrömben, ha hatékony vagyok (mi az, amit egyedül el tudok végezni, amire képes vagyok), tudok kapcsolódni (eldönthetem, kivel és mikor akarok együtt lenni), autonóm vagyok (ami velem történik, abba nekem beleszólásom van) és létem értelmes (vannak céljaim).
Ezt a szemléletet tartja szem előtt a Caritas, úgy támogatva a ránk bízottakat, hogy minél nagyobb önállóságra tegyenek szert. Ha belegondolunk, az elöregedés egyre nagyobb mértékű, egyre többen szorulnak ápolásra. Nyugaton felvásárolnak mindenkit, aki ápolni akar és tud. Mi azt reméljük, ha a munkatársainknak kicsit több autonómiát és kompetenciát adunk, itthon maradnak, minőségibb életet élnek ők és ellátottjaink is.
A vizsgázók különböző hétköznapi helyzetek megtapasztalására és variálására adtak lehetőséget a kollégáiknak. Ki lehetett próbálni többek között, hogy mekkora a különbség, ha az ágyból való felkelésnél tudják vagy sem a karjukat használni, milyen, ha felhúzza valaki az ágyból, és milyen, ha felsegíti. Egy másik csoportban székről segítettek felállni úgy, hogy közvetlenül a szék elé állt a segítő, nem hagyva teret társának a felálláshoz, illetve teret és önállóságot hagyva neki. A legnagyobb meglepetést a kétpontos gyakorlat hozta, mely egyik vizsgázó személyes történetén alapult. Egy polcról kellett valamit levennie, de nem érte fel. Egy rövid mozgástapasztalat után viszont „megnyúlt a karja”, már elérte a kívánt tárgyat. A résztvevők két színes papírpöttyöt kaptak. Az elsőt olyan magasra kellett felragasztaniuk egy oszlopra, ameddig csak felértek, majd a testrészeik átmozgatását követően megnőttek a testükben lévő mozgáslehetőségek, meglepődve látták: a második pöttyöt lényegesen magasabbra tudták felragasztani.
A vizsgán célzottan volt jelen az otthon minden alkalmazottja, ugyanis az intézmény célja az életminőség további javítása a kinesztetika-szemléletű ápolás segítségével, mellyel sorban minden alkalmazott megismerkedik. Dr. Kiss Gabriella, akit szakmai minőségfejlesztő igazgatónak neveztek ki a közelmúltban, elmondta, a trénercsapat több tagja a II-es fokozat elvégzését tűzte ki célul. Ők lesznek majd munkatársaik oktatói, hogy az otthonban a kinesztetika szemlélete szerint, módosított ápolási szabályzat alapján dolgozzanak tovább. Kiss Gabriella azt is elmondta, egy mentorcsapat tagjaként igyekszik segíteni, hogy a Caritas többi idősotthonában is azonos szemlélettel és hozzá szükséges tudással végezzék a munkát, támogassák a rájuk bízottak életminőségének javulását.
Balázs Katalin, Gyulafehérvári Caritas
