Orbán László egykori egyetemi lelkészre emlékeztek a kolozsvári Katolikus Egyetemi Lelkészség (KEL) egykori és jelenlegi tagjai, akik egyrészt a lelkészség harmincadik születésnapját megünnepelni érkeztek a kincses városba, másrészt a 15 éve elhunyt Orbán László egyetemi lelkésznek emléket állító bronzplakett és emléktábla avatásán vettek részt november 11-én, szombaton a KEL előterében. Az ünnepségen beszédet mondott Györgypál Enikő volt pasztorálasszisztens, Laci egykori munkatársa, Lukács János nyárádselyei plébános, Laci egykori barátja, illetve Mile Balázs kolozsvári első beosztott konzul (Magyarország Főkonzulátusa). Az emléktáblát László Attila kolozsvári főesperes áldotta meg, Orbán László édesanyjával, Orbán Máriával közösen leleplezve azt. Az alábbiakban Györgypál Enikő megemlékezését olvashatják.
Ezen az ajtón sokan, sokszor léptünk már be. Nyikorgása elvegyült a bennünk zakatoló érzésekben: öröm, bánat, szorongás, feszültség, düh, csalódottság, szerelmi bánat, túlterheltség, honvágy, elveszettségérzés, megfelelési kényszer, bizonytalanság, és még sorolhatnám hányféle valósággal nyitottunk ide be a kolozsvári életünkből. Ide hozhattuk ezeket is.
Tudtuk, hogy itt mindig lesz valaki, aki meghallgat, aki megölel, aki játszik velünk pár Ligretto partit, hogy megnyugodjunk, vagy kapunk feladatot, amely elindít az önmagunkból való kilépés útján. Ilyen közeget építettünk ki a KEL-nél az akkori csapattal.
Orbán László egyetemi lelkész, számunkra Laci, Laci tiszti, kolozsváriként hazakerül olyan fiatalok beavatásával foglalkozni, akik tanulni érkeznek az egyetemi városba. Személyes életéből, tapasztalataiból tudja, hogy a természetjárás a legjobb preevangelizációs forma, és használja is azt a valóságba való megérkezés gyakorlataként. Erdély természeti kincsei, kulturális sokszínűsége, a gazdagság, Isten mosolyának visszatükröződése, amelyet sokunk számára Laci mutatott meg. 3 év egyetemi pasztorációs szolgálata alatt a krisztusi közösséggé való formáláson fáradozott. Ehhez a nehezebb, de lényegesebb formát választotta: a jelen pillanat, a jelenlét, a szolgálat, a szeretet útját.
A vezérmotívuma: Sedes Sapientiae – Bölcsesség Székeként – Mária, aki Jézust adja a világnak. Az önajándékozás, a feltenni életünket egy értékre, az adás kultúrájának kiépítése: „Az lesz a miénk, amit odaadunk másoknak.”, amelyet életével és halálával be is teljesít.
Egyetemistaként hetente többször nyitottam be ezen az ajtón. Végzős teológushallgatóként a legnagyobb vágyam volt pasztorációban dolgozni. Itt, a KEL-nél is növekedett ez a vágyam. A most itt állók közül néhányan „tettesek” (az általuk adott referenciák miatt) abban, hogy Orbán László egyetemi lelkész engem kért fel munkatársnak, amikor 2007-ben a KEL-nél üresedés lett.
Ahol a vágyaink és a bennünket körülvevő világ szükségletei találkoznak, ott feladatunk van. Laci ezt tanította meg: légy otthon a vágyaidnál és fürkészd a lehetőségeket, ahol befektetheted adottságaidat a közösség javára. Az a bizalom, amelyet tőle kaptam a lehetőséggel együtt, képessé tett arra, hogy zöldfülűségem ellenére felnőjek a feladathoz. Ő kifogta az ellenszelet, amely a világiak egyházban való tevékenységét övezte 16 évvel ezelőtt. Óvta lelkesedésem, támogatta fejlődésem, valamint bátorított, hogy jelenlétemmel, a sajátosan női, valóságban gyökerező, életigenlő szempontokat merjem képviselni munkámban. Ezek ma is meghatározóak tevékenykedéseim során: az iskolában és Határátlépőként egyaránt.
Biztató tekintete, teret adó jelenléte, életigenlő konkrétsága, bölcs csendessége, sokatmondó szűkszavúsága generációknak adott mintát az erdélyi katolikus értelmiségi magatartásra. Mentorunk, mesterünk, példaképünk ő. A pap, aki másokkal együtt épít, ehhez munkatársakat keres, akik nyitottak az elkötelezett szolgálatra. Jelenléte, elfogadása, bizalma szárnyakat ad és tettekre sarkall.
Fiatalokkal dolgozókként meríthetünk az ő viszonyulásából. Mindenkinek szüksége van a biztató tekintetekre, arra, hogy teret adjanak az ő valóságának, meghallgassák, feladatot bízzanak rá, együttműködésekbe vonják be, érte nyúljanak, és az élet fele lendítsék veszély esetén. Továbbá óvják lelkesedését, támogassák a fejlődésben, önmaga kiteljesedésében, szava, szempontja meghallgatást találjon, hátországot biztosítsanak a számára a nagy kihívásoknál, röviden fogalmazva: konkrétan, szeretettel jelen lenni.
Itt hittünk abban, hogy KEL-nél megforduló fiatalok szakmai fejlődésük megalapozása mellett a felnőtt keresztény ember felelős és tevékeny, proaktív, elkötelezett magatartását is begyakorolhatják.
Laci mellett értettem meg, többedmagammal, hogy milyen csapatban dolgozni, valamint azt, hogy a hierarchikus felfogáson túl épül a jövő. Világiként, mindannyiunknak személyes felelőssége a királyi papság méltóságával és primátusával élni. Az egyháznak többféle arca, valósága van, mert az egyház mi is vagyunk.
Laci az egyházmegye pasztorációs bizottságának tagjaként is tevékenykedett. Élmény volt látni, ahogyan életté váltja, gyakorlatiasan fordítja át tevékenységre a lelkipásztorkodás irányelveit. Ahogyan egy közülünk, a nyitottságával, szelídségével vállalt be nem sajátosan papi feladatokat pl. bevásárlás, spagetti főzés… szolgálatkész lenni, ezt tanította ezzel a viszonyulásával. Elsőnek szeretni, ahogy a Fokolare Mozgalomban megismerte.
A „virágos kert bölcsője” a KEL. Az egyéni, közösségi sokszínűség felfedezésének a helye. Légy önmagad, emberileg, szakmailag és így szolgáld a magad és mások üdvösségét. Ha orvos vagy, akkor ezen keresztül, ha közgazdász, akkor ezáltal keresd a találkozási pontokat. Isten dicsőségére van az is, ha szakmailag kihozod magadból a legtöbbet – ezt az elkötelezettség és a komolyság jelének tartotta Laci. Így kerültek ki önkéntes munkatársaink az egyetemi tanulmányaikban is kiválóan teljesítők sorából. Ezzel is inspirálták társaikat.
Kolozsváron Erdély sűrűsödik és tágul. Itt találkoznak a fiatalok a sokszínűségükkel: a székely a szatmárival, a mezőségi a szilágyságival, a csángó a partiumival… és még sorolhatnám. A közösségi feladatokban megtanulják a különbözőség ajándékai mentén felépíteni a közös munkát. Ez egy olyan elidegeníthetetlen tapasztalatot szolgáltat, amelyet hazatérve is keresni fognak. Ha úgy hozza az élet, akkor otthon, a semmiből is képesek ezt más formában felépíteni. Az egymásra, a világra, a különbözőségeinkre való nyitottság lelkületét mutatta meg nekünk Laci.
A szemlélete, tekintete, amely teret ad, amelyben lehetünk azok, akik vagyunk, a teljes valóságunkban. Biztató, ösztönző megtapasztalni, hogy bíznak bennünk, mert ennek nyomán képesek leszünk túllépni a negatív mintáinkon. Elindulunk a tevékeny, a komfortzónánkon túli, önajándékozó élet irányába. Botladozunk, hibázunk, ugyanakkor haladunk előre.
Akik már rég elhagytuk a KEL inspiráló közegét, merjünk újra és újra meríteni az itt megélt tapasztalatokból, és azokból, amelyeket a többi generáció élt elénk vagy él most elénk. Biztosak lehetünk abban, hogy van egy örök egyetemi lelkészünk: Orbán László.
Ma, a 21. században, amikor a másik veszélyforrás, maga a pokol (Satre), olyan példaképekre van szükségünk, akik az önmagunkból való kilépésre adnak mintát, akik hisznek a találkozások átalakító erejében, mernek teret adni a másiknak, aktívan, életet adó jelenléttel fordulnak a környezetükhöz, képesek a barátjukért kilépni a kényelmi zónából.
Irvin D. Yalom szavaival élve: „…amikor énünk bizonyos részeit továbbadjuk másoknak, akár olyanoknak is, akiket nem ismerünk, a hatás a tóba dobott kavicséhoz hasonló: a hullámok tovagyűrűzése sokáig tart, és amikor már szabad szemmel nem látható, akkor is folytatódik a nanorészecskék szintjén…” „A tettekre váltott gondoskodás és nagylelkűség minden emberi környezetet gazdagít…”
Ha jól tudom, e tábla is abból született, hogy valakik odaadták, amijük volt. A sikertelen pályázatok képesek más csatornákat, ajtókat nyitni. Olyanokat, amelyekre nem is számítottunk.
Az lesz a miénk, amit oda merünk adni a másiknak!
Adjuk tovább Laci példáját!
Az ajtók nyikorgása emlékeztessen arra, hogy feladatod van: add tovább a kapott példát ott, ahol vagy!
Györgypál Enikő
