Anka Éva: Íme, az ember című verseskötetét, az elfelejtett 20. századi költő életútját és ehhez kapcsolódóan egy erdélyi magyarörmény főnémesi család viszontagságos, Erdélytől Peruig vezető történetét dr. Kálmán Attila és dr. Puskás Attila mutatták be Kolozsváron a Szent Mihály-plébánia hittantermében október 26-án. Anka Éva verseiből Kalamár György színművész és Forró-Bathó Eszter-Anna adott elő.
Anka Éva: Nyugalomról álmodom
Zúg a vihar, rázza vadul a fákat,
Sírnak- nyögnek a falevelek.
Sír az ég is, sírok én is
És mégis:
Álmodom békéről, nyugalomról,
Ami nincs soha, sehol. (részlet)
A Marosvásárhelyi Örmény–Magyar Kulturális Egyesület az elődök felkutatásával sokat foglalkozik, így az eredetileg erzsébetvárosi, majd perényi előnevet használó báró Perényi Lukács család történetét vizsgálva messzire ágazó, viszontagságos történetre bukkantak s egy elfelejtett költőt, a dicsőszentmártoni születésű Anka Évát, aki 1936-ban ment feleségül az örmény származású báró Perényi Lukács Sándorhoz. Fiuk, Vajk Miklós Sándor 1939-ben született. A család 1945 után elhagyta Magyarországot. Ausztria, Olaszország, Franciaország után úgy döntöttek, Dél-Amerikába, Peruba mennek. Szinte remeteéletet éltek az Amazonas őserdőiben visszavonultan. Soha nem látták újra szülőhazájukat. Anka Éva 1995-ben hunyt el, férje korábban, 1988-ban.
Az 1760-ban és 1762-ben nemesi rangot nyert erzsébetvárosi származású Lukács Béla 1892-től kereskedelemügyi miniszter, Marosvásárhely országgyűlési képviselője volt, Lukács László Magyarország pénzügyminisztere, 1912–1913-ban miniszterelnöke volt. Id. Lukács György 1861-ben, illetve 1867–1875 között Nagyvárad polgármestere és országgyűlési képviselő volt, 1875-től miniszteri tanácsos, majd államtitkár a Belügyminisztériumban. Ifj. Lukács György 1887–1897 között belügyminisztériumi szolgálatban állt, ő készítette elő a polgári anyakönyvezést, később Gyulán a kórházat modernizálta, szanatóriumit alapított, új épületet építtetett a római katolikus gimnáziumnak. 1905–1906 közt vallás- és közoktatásügyi miniszter volt.
E család sarja volt báró Perényi Lukács Sándor, az 1909-ben Dicsőszentmártonban született Anka Éva, akinek szülei, Anka János és Dobay Mária maguk is írtak: édesapja újságíró, költő, író, a 20. századi magyar közélet ellentmondásos személyisége, édesanyja kedvelt költő, akinek verseskötete jelent meg a 20. század első felében. Anka Éva fiatalon lapokban is közölt, életében két könyve jelent meg, 1941-ben az Íme, az ember címen verseskötet, 1944-ben Erdőn, mezőn jártam… címen prózakötet, egy ideig írt az emigrációban, de teljesen feladta az írást.
A Marosvásárhelyi Örmény–Magyar Kulturális Egyesület könyvei újrakiadását határozta el, az Íme, az ember 2021-ben jelent meg a leszármazottak beleegyezésével. Sikó Olga a kötethez írt tanulmányában elfeledett költőnek nevezi, akinek verseit olvasva felvetődik a kérdés: mi lehet az oka annak, hogy az alkotó és műve nem került be/kiesett az irodalmi emlékezetből? A legkézenfekvőbb azt feltételezni, hogy nem alkotott olyasmit, amire a kortárs kritika és olvasóközönség maradandó értékként reagált volna. Csakhogy Anka Éva közölt, és értékelték. Inkább arról van szó, hogy a 20. század első felében alkotó szerző nagyobb eséllyel merül feledésbe, ha női író, s ha emellett irodalmi mozgásterét a történelem felülírja: emigrációba vonulva távozni kényszerül a magyar irodalmi életből.
Bármi is a magyarázat, a felolvasott, a kötetben olvasható verseket érdemes megismerni, templomi ünnepségen elmondani!
Az Úr előtt
A végtelenségen keresztül, a gondolat útján
Elindultam Isten felé.
Kezem összefontam,
Legyen jöttöm hírnöke.
Szemem az ég felé emeltem,
Mint hű szolga, menjen előre,
Vigye köszöntő ajándékomat,
Minde kincsek legdrágább kincsét:
Könnyemet.
Szavam kísérő serege is díszes ruhába öltözött,
Aztán sóhajom szárnyas lovára ültem
És úgy szálltam Isten elé.
Azt hittem
Hódoló fejedelemként jövök
És csak előtte láttam a valót:
Nem ajándékozó úr,
De alamizsnát könyörgő koldus vagyok.
Kérdés
Két vége van a napsugárnak:
Egyik fent a kéklő égbe,
Másik lent a földi sárba.
Hová vezet útam vége,
Hová ragad szívem vágya?!
