Világszerte október 31-én ünneplik a reformáció emléknapját, mert a hagyomány szerint Luther Márton Ágoston-rendi szerzetes ezen a napon szögezte ki 1517-ben az egyház megújítását szolgáló 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára. A reformáció első századait beárnyékolta a vallási türelmetlenség, a kölcsönös tisztogatási szándék és az az elképzelés, hogy mindenki egyik, másik vagy harmadik egyházba kell hogy betérjen, mert csak így üdvözülhet. Nagyjából ezek a törekvések hagytak fanyar szájízt maguk után, helyenként szellemi lövészárkokat is ásva. Ennek egyik jele ma is, hogy minden felekezet helyi közössége hosszan tudja sorolni a másik rovására a sérelmeit, veszteségeit. De tudjuk-e, hogy milyen értéket kaptunk egymástól – esetünkben mi, katolikusok a reformációtól?
Az egyház régi alapokon való megújításának a vágya a katolikus egyházon belül született meg, majd abból kiszakadva – immár protestáns reformációként – folytatódott az új felekezetek megszerveződésével. Az egyház reformjának igénye a 13. század végétől jelen van az egyházi iratokban, de a 15. századtól felerősödtek az ezt követelő hangok. Az egyházi emberek számára leginkább egyházkormányzati, jogi és erkölcsi kifogások voltak. A humanisták műveltségbeli gondokat hangoztattak, és szerettek volna egy személyesebb teológiát, ami jobban megfelel az evangéliumoknak. A hívek számára pedig a személyes példamutatás és az üdvözülés kérdésére adott biztos válasz hiányzott.
A katolikus egyház hiányosságai szerteágazóak voltak: az egyház megosztottsága (avignoni tartózkodás, nagy nyugati egyházszakadás, államegyházi törekvések); a reneszánsz pápák világi fejedelemként való szereplése, fényűzése és túlzott művészetpártolása, mecénatúrája, tekintélyvesztése; korrupció, simónia (lelki javak – szentségek, egyházi hivatal megszerzése és gyakorlása – adásvétele), búcsúkkal való visszaélések, nepotizmus; népnyelvű liturgia és bibliafordítások hiánya; külsőséges vallási gyakorlatok; a papság, szerzetesség hiányos teológiai képzettsége, anyagiassága, kiváltságai, erkölcsi romlottsága; dogmatikai bizonytalanság; zsinatok, reformok halogatása. Hubert Jedin német egyháztörténész szerint, ha az V. lateráni zsinaton (1512–1517) sikerült volna elfogadni azt a trienti határozatot, mely szerint „az ember belső megszentelődése a megszentelő kegyelem által történik”, talán elkerülhető lett volna a szakadás. Ez már sosem derül ki, a határozat elmaradt, VI. Adorján pápa pedig őszintén bevallotta, hogy „mi mindnyájan, prelátusok és papok, eltértünk az igaz úttól, s már hosszú ideje nem akadt senki közülünk, aki jót cselekedett volna”.
Luther Márton (1483–1546) elítélte a búcsúcédulák árusításának kártékony gyakorlatát. A búcsúcédula a középkori római katolikus egyházban pénzért árusított bűnbocsánati lehetőség volt. A katolikus egyház tanítása szerint a búcsú a bocsánatos bűnökért járó túlvilági büntetés (tisztítótűz) részleges vagy teljes elengedése. X. Leó pápa 1515-ben teljes búcsút hirdetett azoknak, akik a Szent Péter-bazilika befejezéséhez pénzadományokkal hozzájárultak. Ha valaki megvásárolta a búcsúcédulát, akkor a pápa (vagy megbízottja) megbocsátotta a vétkeit, sőt elengedhette az imák elmondásából, böjtölésből és zarándoklatból álló egyházi penitenciát. A római kúria és a német püspökségek igen komoly bevételekre tettek szert ennek révén. A katolikus egyház nem érthetett egyet Luther radikálisabb nézeteivel: csak a hit, jó cselekedetek nélkül üdvözít; az egyház tanításának egyedüli alapja a Szentírás, mellőzve az egyházi hagyományt; a szentségek számának leredukálása; Szűz Mária és a szentek tiszteletének elutasítása; a pap Isten és ember közötti közvetítő szerepének elutasítása (szentgyónás hiánya). Nem született megegyezés a protestánsok és katolikusok között a papi cölibátus szükségessége kapcsán, a válás engedélyezése a reformátorok részéről megrengette a házasság intézményét. Dicséretes volt Luther részéről, hogy a könyvnyomtatást felhasználta és lehetővé tette a Biblia nemzeti nyelvekre való fordítását, így a hívők közvetlenebb, személyesebb kapcsolatba kerülhettek Istennel a szent szövegek olvasása során. A népnyelvű istentisztelet végzése érthetőbbé tette az egyház tanítását. A presbiteri rendszer révén az egyházak vezetése demokratikusabbá vált, komolyabb szerepet adva a világi híveknek az egyház ügyeit illetően. A pápai hatalom, elsőbbség, tévedhetetlenség megkérdőjelezése előrevetítette a szakítást a katolikus egyházzal. A reformátorok egyházi vagyon elleni támadásai mélyen hatottak a parasztságra, amely ettől kezdve egyre erőszakosabban adott hangot elégedetlenségének (1525-ös német parasztfelkelés). Negatívumként értelmezendő az egyházi hatalom világi uralom alá kerülése a reformáción belül és a protestánsok képromboló tevékenysége. Az új hit követői eltávolították a templomokból a szentképeket, freskókat, feszületeket és ereklyéket, de gyakran fel is dúlták a templomokat vagy lefoglalták azokat.
Kálvin János (1509–1564) tanítása is értékes vonásokkal bír: Isten igéjének feltétlen elfogadása, ahogyan arról a Szentírás tanúskodik; Krisztus-központúsága. Kálvin vallási jelentősége életformáló erejében van, mellyel az emberek mindennapi életét Isten dicsőségére, egymás támogatására és a társadalmilag hasznos tevékenységére tudta indítani. A katolikus egyház nem tudta elfogadni Kálvin predesztinációtanát, miszerint Isten előre, az embereket érdemeire való tekintet nélkül az örök boldogságra vagy örök kárhozatra ítéli. Ez az emberi akarat szabadságát korlátozná és nem egyeztethető össze Isten jóságával.
A tridenti zsinat (1545–1563) a katolikus egyház reformációra adott válasza volt, de az eredetileg kitűzött célt, vagyis a nyugati kereszténység szakadását nem tudta megakadályozni, csekély számú résztvevővel és többéves kihagyásokkal üzemelt. Határozatai mégis évszázadokon át meghatározták a katolikus felekezet tanítását. A reformátori sola scriptura elvvel szemben a zsinat hangsúlyozta a másfél évezredes hagyomány fontosságát is. A reformátorok Szent Ágoston pesszimista emberképéből indultak ki, amely szerint az ember igaz volta ellenére egyszerre bűnös is marad. Tisztázni kellett, hogy a bűnre való hajlam még nem maga a bűn. A katolikus tanítás szerint a bűn már a nemzésben jelen van, de a keresztségben ártatlan, bűntelen és tiszta lesz az ember, és utána már nem a bűn, csupán a rosszra való hajlandóság marad meg benne. Ezzel megmarad a keresztény ember szabad akarata, amely dönt az üdvözülés vagy a kárhozat mellett. A megigazulás tana váltotta ki a legnagyobb vitát a zsinaton, végül egy kiegyensúlyozott tanítás született. Ez alapján a megigazulás egyedül Krisztus érdeme miatt történik az emberrel, de ezt el is lehet utasítani a szabad akarat révén. A kegyelem kiáradása, mely Krisztus érdemei és a Szentlélek működése miatt ment végbe, adja meg a hívőknek a hit, szeretet és a remény erényét. Remény és szeretet nélkül a hit magában nem elég, mert a hit cselekedetek nélkül halott. A zsinat leszögezte a hét szentség (keresztség, bérmálás, házasság, betegek kenete, egyházi rend, oltáriszentség, bűnbánat) krisztusi alapítását, kimondta ezek függetlenségét, és továbbra is ragaszkodott a szentmise áldozati jellegéhez. Bekövetkezett a klérus reformja.
A zsinaton eldőlt, hogy a pápai hatalom centralizációja lesz az egyház megújulásának záloga, de ez a pápai primátus már lelki alapokon nyugodott. A következő évtized pápái életvitelükben is példásak voltak, szakítottak a nepotizmussal és a fényűzéssel. A zsinat megkövetelte a püspököktől a helyben lakást, hogy egyházmegyéjükben mindig elérhetőek legyenek. Elhatározták továbbá, hogy a püspököknek rendszeresen kell az egyházmegyéjükben zsinatokat tartani, ahol hatékonyan lehet irányt mutatni a papság számára. Elrendelték, hogy az egyházmegye plébániáit évenként vizsgálja meg, és erről készítsen jelentést. Végezetül pedig a zsinat résztvevői kinyilatkoztatták, hogy minden püspök alapítson papnevelő szemináriumot az egyházmegyéjében. A papnak elsősorban jó pásztornak kell lennie, azaz ő Krisztus reprezentánsa a közösségben. Legfőbb erényének a tanultság (doctus) mellett a példamutatást (pietas) tartották, amelyekre tudatosan és szervezetten az előbb említett papi szemináriumban kellett felkészülni.
Bélfenyéri Tamás
Az írás megjelent a Vasárnap 2023/43-as számában a Széljegyzetek a reformáció emléknapjához, Örüljünk az értékeknek, amelyeket Isten a reformáció egyházain keresztül tárt elénk című összeállítás részeként.
