Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a Piarista Könyvek sorozatának harmadik köteteként Sántha György SchP A piarista rend korai éveiről. Tanulmányok címmel nemrég napvilágot látott könyv (felelős kiadó Zsódi Viktor SchP tartományfőnök) mérföldkőnek számít mind rendi, mind egyháztörténelmi szempontból. Hiszen a sorozat első kiadványát (Balanyi György SchP: Kalazanci Szent József élete) 1941-ben, míg a másodikat (Balanyi György SchP: Pirotti Szent Pompilius Mária élete) 1938-ban adta ki a piarista rend magyar tartománya.
Már a borítót illusztráló festmény is kapcsolatban áll a magyar történelemmel, mert az ismeretlen festő alkotásán Kalazanci Szent József iskoláját és diákjait 1602-ben meglátogató bíborosokat ábrázolja. A szepességi, akkor a Magyar Királyság területén lévő Podolinban történt a piaristák első letelepedése. A mű a podolini rendház részére készült. Az 1642. december 10-én történt beiktatásukon többek között jelen volt Hosszutóthy László nagyváradi püspök és szepessi prépost, iskolájukat pedig 380 évvel ezelőtt, 1643. június 18-án nyitották meg. A könyvben olvashatunk a kegyes iskolák Páli Kongregációjának keletkezéséről; a kegyes iskolák rendjének, intézményének eredetéről és alapításáról; a piarista rend San Pantaleo-anyaházának történetéről; a ház szent helyeiről, a San Pantaleo-templomról. Érdekfeszítő olvasmány az 1625-ös apostoli vizitáció oka, lefolyása. Az ezt követő dekrétum kitételeivel kapcsolatban a kisgyermekek felvételére vonatkozólag például Kalazancius világosan és határozottan megmondta, hogy hat éven aluli gyermekek nemcsak nem foghatók be tanulásra, hanem jelenlétükkel a többieket is zavarnák. Az új alapítások tilalmával kapcsolatban pedig azt válaszolta, hogy egy éve már ő maga is kért hasonló tilalmat, és azt meg is kapta, hogy megizmosodjék a kegyes iskolák intézménye. Hiánypótló olvasmány a könyv, megtudjuk belőle, hogyan került sor a kegyes iskolák rendjének lefokozására 1646. március 16-án, ismerteti a lefokozó brévét és szomorú következményeit.
A szerző ugyanakkor részletesen és alaposan dokumentáltan ír Kalazancius tiszteletéről, szentté avatásának ügyéről, eljárásáról, a rendalapító kultuszáról, a szentté avatási ünnepségekről. Betekintést nyerhetünk a szentté avatás költségeibe, valamint a szentté avatást követő eseményekbe is. A könyvet a tanulmányok eredeti megjelenési helyének megjelölése, névmutató és nem utolsó sorban korabeli metszetekből álló illusztrációk tesznek még értékesebbé. Nemzeti vonatkozásban igen figyelemreméltó Giuseppe Maria Giuria rendfőnök Rómában, 1766. november 29-én keltezett latin nyelvű levele Orosz Zsigmond magyar tartományfőnökhöz, amely az időszak helyzetének leírása mellett sugallja, hogy akkor is számítani lehetett a magyar piaristákra: „Kitartóan kívánom és kérem is, hogy a Boldog Atyánk kanonizációja miatti hatalmas költségek előteremtésében segítsen ama kiterjedt provincia. Rómában mindenben nagy a hiány, a pénzé pedig óriási. Ebben a Városban egy ideje 26 giulio (= 2,6 szkudó) kamatot is fizetnek 100 után, amely elmehet akár 34-ig is, de nagy szorgalommal is alig voltunk képesek eddig arra, hogy kamatra, akár vállalhatatlanra is, kölcsön pénzt találhassunk. Ami pedig ezeken a vidékeken a kenyér vásárlását illeti, a Legfőbb Főpap kénytelen volt az V. Sixtus által az Angyalvárban helyezett tartalékokhoz fordulni, hogy elkerülje az efféle szükséget. Valóban mindenfelől súlyos ínség terhel minket.”
A szerző, Sántha György Budapesten született 1917. december 2-án. Az első világháborút követő idők nyomorúsága és családi körülményei miatt nehéz, küzdelmes gyermekkora volt. Egyedülálló édesanya nevelte, kétkezi munkával – manikűrös és elárusító – végzett szűkös keresetből. A Madách Gimnáziumnak volt kiváló növendéke, 1936-ban latinból megnyerte az országos középiskolai tanulmányi versenyt. Tizenkilenc éves korában lépett be a kegyes tanítórendbe, Vácott szentelték pappá 1943. június 20-án. Latin–görög szakos tanár lett. 1948-ban, a katolikus iskolák államosítása után elhagyta Magyarországot, Tomek Vince generális elöljáró Rómába hívta. Az ottani főiskolán latin és görög nyelvet tanított, majd 1958 és 1973 között a rend közép-európai ügyekkel foglalkozó generálisi asszisztense, levéltáros és a piarista rend hivatalos folyóirata, az Ephemerides Calasantianae szerkesztője. Addig ismeretlen forrásokat felderítve alapvető monográfiát és tanulmányokat írt Kalazanci Szent József munkásságáról és kortársairól, közzétette a rendalapítónak írott leveleket és az első piaristák egymás közti levelezését. Többek között megírta a rendet 1656 és 1771 között vezető generálisok életrajzait. Amikor 1974 nyarán Sántha György utoljára járt Magyaroszágon édesanyja meglátogatására, több jel mutatott arra, hogy egészsége nincs rendben. A baj gyökerét azonban a római Szent Szív Katolikus Egyetem Kórházában (a híres Agostino Gemelli klinikán) 1975 tavaszán két hónapon át végzett orvosi vizsgálat sem tudta megállapítani. Az sem javított egészségi állapotán, hogy nyáron a generális javaslatára Spanyolországba küldték pihenni, ahonnan augusztus végén rosszulléte miatt visszahozták Rómába. Szeptember 3-án hajnalban szobájában agyvérzés érte. Beszállították az irgalmas rend kórházába, ahol anélkül, hogy magához tért volna, szeptember 7-én elhunyt. Munkásságát, latinul, olaszul és spanyolul publikált tanulmányait Magyarországon kevesen ismerték. A munkásságát méltató rendi megemlékezésen így írtak róla: „Ezentúl a piarista rendben senkinek sem lehet rendtörténettel foglalkozia anélkül, hogy Sántha atya munkáját figyelembe ne venné.” Albert István SchP, teológia professzor, a kötet latinról magyar nyelvre fordítója szerint: „A magyar föld idegenbe szakadt fiaként élte le életének jelentős részét. Munkássága kifejezetten piarista vonatkozású volt, de az egyetemes kultúrát szolgálta, olyan módon, hogy annak mások számára is van mondanivalója.” Albert István 1965 és 1979 között a magyar provincia főnöke volt, 1980 és 1985 között Rómában Tomek Vince generális mellett szolgált. Szabadidejének jelentős részében pedig a rendtörténeti munkák fordításával foglalkozott. Életének utolsó öt évében Budapesten élt, ott hunyt el 1991. január 5-én. Koltai András, a magyar tendtartomány levéltárosa, a kötet sajtó alá rendezője – Szekér Barnabással együtt – ajánlása szerint a kiadvány magyarul olvasók számára is élvezetes és tanulságos betekintést nyújt a barokk Róma és a piarista rend kezdeti történetének (és néhol későbbi sorsának) kevéssé ismert fejezeteibe. Köszönettel tartozom Ruppert József piaristának – a rend római generálisi asszisztensi beosztásában később követte ezen könyv szerzőjét –, aki elküldte a kötet tiszteletpéldányát.
Fodor György
