A Kisebb Testvérek Rendje 2023–2026 között centenáriumot ünnepel, amely több centenárium megünneplésében valósul meg. Assisi Szent Ferenc ünnepe aproján és a centenáriumi sorozat első évében Bodó Márta Urbán Erik OFM tartományfőnökkel beszélgetett a Kisebb Testvérek Regulája jóvá hagyásának 800. évfordulója alkalmából.
Amikor közeledtél a ferencesekhez, majd a képzésed során hogyan érintett a regula? Mi fogott meg leginkább benne?
Assisi Szent Ferenccel és a ferences lelkiséggel Carlo Carretto Én, Ferenc című műve alapján találkoztam gimnazista koromban. A regényből Ferenc találkozása a Megfeszített, de ugyanakkor élő Krisztussal, aki küldi Ferencet: „Ferenc menj és építsd újjá egyházamat, amely romokban hever”. Ezen találkozás leírásának a képe ragadott magával, és akkor fogalmazódott meg bennem: „Nem akarok mást, csak úgy élni, mint ez a férfi!” Akkor nem tudtam arról, hogy fennmaradtak és léteznek Szent Ferenc írásai, és pontosan mi szerint is élnek a ferencesek.
Magával a Regulával meghatározó módon a novíciátusban találkoztam. Nem csupán úgy, mint tantárggyal, amelyet az újoncoknak meg kell tanulniuk, hanem személyesen, olyan találkozás volt, amely megérintett. Mielőtt a Regula keletkezésének hátterét, annak egyes fejezeteit megvizsgáltuk volna, előtte Várnai Jakab OFM a stúdiumteremből átvitt bennünket a kápolnába, ahol rövid, csendes imádság után felváltva felolvastuk a Regula 12 fejezetét, mint egy imát. Olyan mély hatást tett rám, amelyre gyakran vissza-vissza gondolok, és lélekben újra átélem. Ezért rendi testvéreim számára is ajánlom, hogy gondoljunk vissza, mikor és hogyan találkoztunk a Regulával, milyen lelki élményeink vannak vele kapcsolatban, amelyek az elmúlt évek, évtizedek során nem haltak el, hanem elevenen élnek bennünk.
Ami már akkor megragadott és a későbbiekben még inkább elmélyedt, nem más volt, mint Ferenc gyakorlatiassága, embersége. A Megerősített regula sem csupán egy jogi írás, amely keretbe foglalja a ferences szerzetes életét, hanem inkább Szent Ferenc buzdítása az evangéliumi életre mint életformára, az ő életeszményének leghitelesebb, szerzetes követői számára normatív megfogalmazása. Ha „ferences szemmel” olvassuk a Regula fejezeteit, felfedezhető Ferenc alapkérdése – „Mit kell, Uram, tennem?” –, vagyis akik a Regula szerint akarják követni az értünk szegénnyé lett Krisztust, már nem csupán egyedül, hanem közösen is keresik, mi az Úr akarata: együtt szolgálni és engedelmeskedni őneki. A középpont felé tekintve szüntelen, arra, aki „nap nap után megalázza magát, mint akkor, amikor királyi trónjáról a Szűz méhébe szállott alá; nap nap után leszáll Atyja öléből az oltárra, és a pap kezébe adja magát.” (Assisi Szent Ferenc 1. Intelem-részlet), vagyis köztünk van az Oltáriszentségben. Az Eucharisztia körül új közösséget létrehozva, az egyház falain belül a krisztushívők sokaságával együtt így lehetünk a világ világossága és a föld sója, amely soha nem veszíti el fényét és ízét, mert a forrás kiapadhatatlan, örökké ragyogó és ízletes.
Személyesen számodra mit hozott a regula ünnepi éve? Mi mindent szerveztetek rendtartományként, mit ,,hozott” az ünneplés?
Az elmúlt héten a testvérekkel az esti rekreáción, közös együttlét alkalmával éppen erről beszéltünk, hogy milyen gazdag volt már a centenárium első éve. A kérdésre a válaszom visszanyúlik a 2005-ös évre, amikor az év utolsó három hónapját Assisiben töltöttem Pantea Tibor testvérrel, a teológiai tanulmányunk megszakításával, a gyakorlati év keretében. Ekkor hároméves felkészülési évet hirdetett rendünk a 2009-es évre, amikor arra emlékezett a ferences rend, hogy 1209-ben III. Ince pápa szóban jóváhagyta azon életformát, amelyet Ferenc és első társai éltek. Ezen alkalom emléke az a San Damianó-i kereszt, amelyet a generális atya adott át a felkészülési éveket megnyitó szentmisén jelen lévő testvéreknek. A kereszt ma is megvan, az idei centenáriumi évben kiemelt helyre tettem, hogy emlékeztessen Krisztus Urunk „illatos igéire”, amelyeket az evangéliumokban írtak le, mely szavak életünk formálójóvá lettek és ebből született a lelkiségünk. Továbbá segíti azon vágy felszítását, hogy a Regula, amely életmódom, többszöri átelmélkedéssel történő tanulmányozása segítse a kisebb testvéri lét megélését, választ adva arra, hogy ki vagyok, ki akarok lenni, és hogyan akarom megélni az evangéliumot ma mint szemlélődő kisebb testvér a szegények között végzett misszióban.
A centenárium első évében – amely a Regula jóváhagyása, valamint a grecciói karácsony megünneplésének 800. évfordulójának az ünnepe – számos könyv, tanulmány és előadás született, és van születőben a Reguláról, annak magyarázatáról. Ez már gyümölcs rendi szinten, amely nagyban hozzájárul a lelkiség gazdagításához és annak a jobb megéléséhez, amely az evangélium megéléseben akar segíteni.
Rendtartományi szinten is több kezdeményezés született, törekedtünk arra, hogy mind befele, a testvérek felé, mind kifelé mutató hatása legyen azok számára, akik kapcsolatban vannak velünk. Két fontosabb kezdeményezést említek. Az első „ad intra” (befelé) mutató, augusztus hónapban, a nyári tartományi találkozó és folyamatos továbbképzés keretében A kommunikáló regula címmel volt előadás és csoportmunka. Ennek keretében három napon keresztül kis- és nagy csoportban dolgoztunk a Regulával, egyfajta 21. századi, erdélyi regulamagyarázatot szerkesztve, amelynek továbbgondolása az őszi folyamatos továbbképzésen fog megtörténni, valamint szerkesztett változatban is meg fog jelenni. „Ad extra” (kifelé) mutató kezdeményezése a Regula megünneplésének azon kezdeményezése, melynek keretében a Regula fejezeteit egy-egy testvér ismerteti és magyarázza. A rövid elmélkedéseket videó formában az Erdélyi Ferencesek Facebook-oldalára heti rendszerességgel, vasárnap töltjük fel, a videók a RomKat.ro honlapon is megjelennek. Ezen alkalmak, amelyeket át- és megélünk a Regulánkkal kapcsolatban, segítenek bennünket, hogy hivatásunkban „otthonosan érezzük magunkat”, mert ha megvan az otthon érzete, akkor a Regulára nem mint lezárt szövegre fogunk tekinteni, amely előírásokat és kötelességet ró ki ránk, és egyfajta statikus obszervanciához vezet (Cornelius Bohl OFM), mely önmagában hordja a célját, hanem olyan szöveggé válik, amely a nagyobb tettek, a több felé visz, amely lendületet add a kisebb testvéri életemnek. Párbeszédre, párbeszédbe lépni a Regulával, amely megköveteli a fogadalmakhoz, az evangéliumi élethez való hűséget, mint egyedüli kulcsot kapunk kezünkbe, hogy életünk teljes értelmét megtapasztaljuk.
Egy regula=rend, rendszer. Mintha a világ ma nem nagyon mutat rendet, az emberek talán inkább a kiskapukat, rövidítéseket szeretik. Mit tud ,,mondani” a ferences regula ilyen helyzetben?
A csíksomlyói pünkösdszombati fogadalmi búcsún a homíliában érintettem a Regula centenáriumát, amikor a következőket mondtam: „Szükség van az életben való eligazodáshoz egy olyan értékskála birtoklására, amelyhez igazíthatom a saját életemet, amelyhez igazíthatja működését egy közösség. Az életben való eligazodáshoz, ahogy a magyar nyelvünk mondja, az életben való boldoguláshoz szükségünk van egyfajta keretre, szabályzatra, és a ferences centenáriumnál maradva, regulára. Ijesztő fogalmak, mert mi másra gondolunk első hallásra, ha nem arra, hogy megreguláznak, korlátoznak a szabályok?! Személyes életem kiteljesedését, hogy azzá váljak, akit Isten eltervezett, egyszóval szentté válásomat egy olyan regula, értékskála birtoklása szolgálja, amelyhez bátran igazíthatom életemet, úgy egyénileg, mint közösségileg.” Részben meg is válaszoltam a kérdést, amelyet azzal egészítek ki, hogy Regulánk a következő szavakkal kezdődik: „A kisebb testvérek regulája és élete ez: kövessék a mi Urunk Jézus Krisztus szent evangéliumát”, vagyis az Isten Igéje iránti elköteleződésünkre és tiszteletünkre is figyelmeztet, ami nem jelent mást, mint, hogy minden kereszténynek elsődleges feladata, sőt kötelessége, hogy életszabályává tegye az „Úr illatos igéjét”, vagyis az evangéliumot. Különösen azok, akik késztetést érznek arra, hogy ahogy Ferenc életre váltotta és megmutatta hitét Jézus Krisztusban, úgy hiteles jellé legyenek a mai társadalomban. Küldetésünk, nem csupán a hit hirdetésében és továbbadásban van, nem csupán az ige hirdetésében teljesedik be, hanem abban, amit és ahogyan teszünk. Az evangéliumból jól tanulva és tettekre váltva életünkben „rend=regula” lesz.
Nemzetközi szinten mi újság a ferencesekkel? Mennyire él, hat a ferences szellem más országokban, kontinenseken?
A ferences rend, amely még Szent Ferenc idejében gyors terjedésnek indult, az utóbbi évszázadban az egész világon elterjedt. A 2022-es adatok szerint a Kisebb Testvérek Rendjének 12 127 szerzetese van 119 országban, akik a következőképpen oszlanak meg: 1303 Afrikában és a Közel-Keleten; 2958 Latin-Amerikában; 983 Észak-Amerikában; 1548 Ázsiában és Óceániában; 3136 Nyugat-Európában; 2209 Kelet-Európában. Az előző évekhez képest a számunk világviszonylatban valamelyest csökkent, ugyanakkor el kell mondanunk azt is, hogy míg egyes helyeken aggasztóan nő az egyes rendtartományok átlagéletkora és csökken a testvérek száma, a világ más részein fiatalodik a rend, új rendtartományok jönnek létre, a helyi létszám növekvőben van. Továbbá a rendi vezetőség, az egyes rendtartományokban szolgáló testvérekkel egyetértésben, alulról induló kezdeményessel, más rendekhez hasonlóan, a közeljövőben olyan strukturális változgattatásokat sürget, amelyek segítik a ferences lelkiség megmaradását az egyes országokban.
Biztatásul Pierbattista Pizzaballa OFM bíborost, jeruzsálemi latin pátriárkát idézem: „A testvérek az egyház életében legyenek egyszerűen jelen, közel az emberekhez, közel Krisztushoz. A világnak mindig szüksége lesz azokra, akik egyszerű és szép életükkel, szegényen és boldogan tudják, hogyan hordozzák azon szavakat, amelyek elérik a szívet, különösen azok számára, akik szomjazzák és éhezik az igazságosságot, az igazságot, valami olyasmit, ami túlmutat az anyagi életen. A világnak még mindig szüksége van Szent Ferencre, az ő radikális szeretetére Krisztus iránt, amely aztán a világban az élet iránti radikális szeretetbe csap át, anélkül, hogy túl sok számítást végezne.” Továbbá Szent Ferenc emlékeztet, hogy „a kisebb testvérek rendje és életberendezése egészen az ítélet napjáig fennmarad” – olvassuk a Tökéletesség tükre 79. fejezetében. Nekünk, 21. századi ferenceseknek is lelki szemekre van szükségünk, hogy képesek legyünk az idők jeleit felismerni, eligazodni egy gyorsan változó világban, mindeközben ma sem hagyva figyelmen kívül ugyanezt a viszonyítási pontot, amely szeráfi atyánk számára is eligazodást mutatott: ami nem más, mint az evangélium. Az evangélium szerinti élet azt jelenti, hogy az evangéliumot helyezzük életünk középpontjába, nem csupán azért, hogy a kérdéseinkre választ kapjunk, hanem azért, hogy jobban összeépítkezzünk/összeforrjunk a változatlan szegletkővel: Jézus Krisztussal, hogy jövőnk legyen.
Többfelé foglalkoztok fiatalokkal: hogyan fogadják, hogy kapcsolódnak a ferencességhez? Mi vonzó nekik? Mit tanultok ti, szerzetesek, a mai világ gyermekeitől?
Maga Ferenc fiatalon lépett Krisztus nyomába, jutott hitre, sőt már megtérése előtti életszakaszával is tanít, mint Pietro Bernardone fia, aki kereskedői talentuma révén gazdag assisibéli polgár volt, taníttatta a fiát írni, olvasni, számolni, a műveltség alapjaira. Nagykorúvá érve felveszik Ferencet a kereskedőcéhbe, ami azt jelentette, hogy ő maga is kereskedhet, vásárolhat és eladhat. Könnyelműen és pazarlóan kezeli apja vagyonát, aki örül annak, hogy fia szórja a pénzt, mert így mindenki láthatja kicsoda és milyen gazdag a Bernardone család. Maga a társadalom is felnőttként kezdi kezelni Ferencet, bejáratos lesz a Táncosok Társaságába, akik Assisi utcáit táncolva és énekelve járják végig. Ferencet vezető táncsossá választják, ami azt jelentette, hogy neki kellett gondoskodnia az ünnepek fantáziadús megszervezéséről és a bőséges lakomákról. Egész életére belevésődnek Ferencbe ezek az évek. Korabeli életrajzírói megjegyzik, hogy nemegyszer lelkesedésében prédikáció közben is tánclépéseket tesz, Isten szeretetéről szóló beszédei pedig balladaszerűek. Lehetne sorolni további fordulópontokat Ferenc életében, mint pl.: a hitben önmagára talál, távol marad a város forgatagától, barlangokban, üregekben, erdőkben imádkozik, sóvárogva várja a „spoletói hangot”, választ remél imájára, amelyet megkap. A spoletói álmot követően visszafordul Assisibe, lelépve arról az útról, amelyen haladva a hírnévhez, valamint a lovagi rendbe való felvételéhez vezethette volna őt. Ferenc belső várakozással és teljes szívvel az Úr akaratát keresve ismétli a kérdést: Uram mit akarsz, hogy cselekedjem? Ma azt mondanánk: Mi az életem értelme? Olyan kérdés, amely sok fiatalban felmerül.
A másik jelentős dolog, amelyet a fiatal Ferenc igyekszik megértetni velünk, hogy a hitben való elmélyedés Jézus Krisztus és a vele való személyes és igazi találkozás nélkül nem lehetséges. Alapvető kérdés a fiatalok számára: ma, a 21. században is lehetséges Jézus Krisztussal találkozni? Ha igen, akkor hol és hogyan lehet őt megtalálni, személyes kapcsolatba lépni vele? A Jézus Krisztussal való személyes találkozás gyümölcse, hogy rálépnek az Isten szavára, vagyis a Szentírás szavaira való mélyebb odafigyelés útjára. Ma, amikor a fiatalok nem hosszútávú elköteleződésben, hanem rövidebb, beláthatóbb projektekben gondolkoznak, nehéz megérteniük, mi az igazi hivatásuk. A fiatal Ferenc életpéldájában sokan találnak egy olyan utat, amely segít nekik, hogy Isten szavának hallgatásával és azon való elmélkedéssel felfedezzék és megértsék, mi az egyéni élethivatásuk.
Rendtartományunkban az ifjúsági pasztorációt koordináló személy Pantea Tibor OFM. Tibor testvért megszólaltatva a ,,Hogyan kapcsolódnak hozzánk, ferencesekhez a fiatalok?” kérdésre a következőket válaszolta: ,,Azok a fiatalok, akik eljönnek programjainkra elsősorban a közösségi élményt tapasztalják meg, továbbá az egyszerűséget, hiszen nem szoktuk túlbonyolítani a dolgokat, ugyanakkor az egymásra figyelés is hangsúlyos szerepet kap, s mindezeket rendszeresen ima program fogja össze. A fiatalok eddig mindig válaszoltak a meghívásainkra, azt tapasztaljuk, hogy otthon érzik magukat közöttünk, a kolostorainkban, és ez fontos, hiszen ahol otthon érzik magukat, ott a nyitottság és a befogadás is másképp tud megvalósulni, mint egy »idegen, szokatlan környezetben«. Továbbá vonzó számukra Szent Ferenc személye: mindig próbálunk bemutatni egy puzzle-darabot az életéből vagy magát a teljes puzzle-t. A fiatalok megismerve Ferencet egyben magukra is ismernek: felismerik, hogy bennünk is ott van az a szomj, ami Assisi szentjében is volt. Ez egy olyan szomj, amit valójában csak a jó Isten tud betölteni.
Mit tanulhatunk a mai fiataloktól? Elsősorban lelkesedést! Olyan fiatalokkal találkozunk, akik keresők: keresik az igazi értéket, és ha nem figyelnek oda, akkor olcsó csillogás és siker lesz az az „érték”, aminél leragadnak, de jó hír, hogy képesek innen talpra állni, tovább menni. Keresik a hitelességet, és ez minket, ferenceseket arra ösztönöz, hogy nézzünk magunkba, tartsunk bűnbánatot és kérjük a jó Istentől azt az ajándékot, hogy egyre hitelesebben tudjuk megélni kisebb testvéri hivatásunkat. Igyekszünk bemutatni és megmutatni Ferencben egy olyan embert, aki tele van örömmel, szeretettel, békével, amely belső béke, amelyre egész szívéből vágyott, amit egyedül Isten tervének az elfogadásán és annak megvalósításán keresztül kapta meg. Egész élete a fölséges és dicsőséges Istent dicsőitő himnusszá és az Úrnak való folyamatos hálaadásává vált, ajándékba kapva az igaz hitet, a biztos reményt és a tökéletes szeretetet.”
Fotók: Pantea Tibor OFM, erdélyi ferencesek
